31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárhírek

Ültetvénytelepítési határidők az AKG-ben

Agrofórum Online
AKG

A VP Agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra pályázóknak a Támogatói Okirat hiányában is úgy kell már januártól gazdálkodniuk, ahogyan azt vállalták a kérelemben. Most egy, az ültetvényekkel kapcsolatos aktuális határidőre hívjuk fel a figyelmet.

Ültetvénycserére (kivágásra és újratelepítésre) is lehetőséget ad a felhívás, azonban csak meghatározott időintervallumokban. A kivágást és újratelepítést is el kell végezni január 1. és március 31. között. Fontos, hogy az ültetvény kivágása és újratelepítése kizárólag a teljes kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület egészén (lemért poligon – továbbiakban: KET) lehetséges, továbbá a kivágott ültetvény és a telepíteni kívánt ültetvény ültetvénycsoportja nem térhet el egymástól. A felhívás szerint a kivágás és újratelepítés tényét nem kell bejelenteni, azonban a Gazdálkodási Naplóban azt rögzíteni kell.

A pályázati felhívás lehetőséget biztosított arra, hogy meglévő ültetvény nélkül is jelentkezhettek a Horizontális ültetvény tematikus előíráscsoportba. Ez esetben, ha 2022-ben már kifizetést is szeretnének kérni, úgy az ültetvényt a 2022. évi egységes kérelem benyújtásának szankciómentes benyújtásának napjáig el kell telepíteni. Mindenképpen ügyeljünk arra, hogy el nem telepített ültetvényre ne igényeljünk VPAKG kifizetést! Ez az igénylés jellegétől függően teljes KET, vagy részleges KET kizárást eredményezhet.

Az eltelepítés véghatárideje a 2023. évi Egységes Kérelem szankciómentes benyújtásának jogvesztő határideje, de ez esetben 2022-ben kifizetés nem igényelhető az el nem telepített részre.

Forrás: NAK

AKG
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Támogatás fenntartható vízgazdálkodási közösségeknek

2025. június 18. 13:10

Szeptembertől pályázhatnak a vízfelhasználás hatékonyságát javító gazdálkodói közösségek, akár 75 millió forintot is elnyerhetnek.

Támogatás a kukoricatermelőknek az aszály után

2025. június 17. 13:10

Július 1-jétől nyújthatók be a kérelmek a rendkívüli, uniós krízisalapból finanszírozott támogatásra a kukoricatermelőknek.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

EFSA: biztonságos szinten a növényvédőszer-maradékok

2025. június 16. 13:10

Az EFSA 2023-as adatai szerint az EU-ban a legtöbb élelmiszerben kimutatható maradékok szintje biztonságos.

Végre: megkezdődött az AKG és ÖKO támogatások előlegfizetése

2023. november 24. 12:10

Megkezdődött a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Változott az AKG-ban nem alkalmazható növényvédő szerek listája

2020. május 11. 11:02

Módosult az AKG lista, így a flupiradifuron hatóanyag (Sivanto Prime) is használható már a programban növényvédelmi képesítéssel rendelkező szaktanácsadó, növényvédelmi mérnök, növényorvos írásbeli javaslata alapján.

Megjelentek az AKG hosszabbítás részletei!

2020. november 24. 19:28

Sok érintett (2015-ös AKG-s) tűkön ül nyár eleje óta, amikor is felröppent, hogy a késlekedő EU-s költségvetés miatt egy évre meghosszabbítják ezt a programot. November 23-án végre hivatalosan is közzétették a pályázati portálon a részleteket, ezeket kell tehát tudnia mindenkinek, aki érintett.