Agrárközélet

A Krone csoport bővíti az igazgatóságát

Krone Sajtóközlemény

A Krone vállalatcsoport számos üzleti területén tapasztalható erőteljes növekedése miatt 2022. április elsejei hatállyal Ole Klose (56) az igazgatóság újabb tagja lett.

A Bernard Krone vezette felügyelő bizottság ezzel a döntésével megerősíti a jövőorientált struktúrákat és a vállalat eddigi sikeres pályafutását. Dr. David Frink (vezérigazgató) és Dr. Stefan Binnewies (ügyvezető igazgató) elnökségi tagokon kívül, Ole Klose (pénzügyi igazgató) 2019 októbere óta a Krone Holding igazgatótanácsának tagjaként számos tevékenységért felelős a vállalat más területein, melyek többek között a lízing, a finanszírozás vagy a kereskedelmi üzletág.

Az igazgatóság három főre bővülésével a feladatkörök szervezeti összehangolására is sor kerül. A komplex pénzügyi tevékenységek és a HR részlegek összevonása Ole Klose felelősségi körébe lehetővé teszi az intenzívebb összpontosítást az igazgatóságon belül. A világszerte feszült beszerzési piacokra tekintettel Dr. Stefan Binnewies nagyobb hangsúlyt fektethet a stratégiai beszerzési folyamatokra és a szállítói menedzsmentre. Emellett továbbra is ő lesz a felelős a Krone csoport haszongépjármű részlegének minden tevékenységéért.

Ole Klose 2022. április elsejétől új igazgatósági tag (pénzügyi igazgató) a Krone csoportban. (Fotó: Krone)

Az erősen folyamatorientált, stratégiai jellegű, digitalizálási és beruházási területeket a jövőben közvetlenül az Igazgatóság elnöke, dr. David Frink fogja vezetni. Az igazgatóságban továbbra is ő lesz a felelős a nemzetközileg aktív mezőgazdasági gépgyártásért.

Az igazgatóság bővítésével a legkülönfélébb területeken erősítjük cégcsoportunk tevékenységeinek jövőbeli életképességét. Hagyományos családi vállalkozásként továbbra is a folyamatos innovációra, a kiemelkedő termékekre és az egészséges pénzügyi erőre összpontosítunk

– mondta Bernard Krone, a Krone Csoport felügyelőbizottságának elnöke.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

75 éve kezdődött a John Deere önjáró kombájnok gyártása

2022. augusztus 8. 07:36

A John Deere kombájnok sikertörténete az 55-ös modelltől az „X” sorozatig a műszaki innovációról, valamint a professzionális kereskedői hálózaton keresztül nyújtott magas színvonalú ügyféltámogatásról szól.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022

2021. október 20. 06:36

Az Amazone Group által a közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutató eredményeit, tömörítve, két részletben mutatjuk be.

Syngenta innovációk a fenntartható, sikeres gazdálkodásért

2020. január 23. 09:03

A megváltozott időjárásnak, a változó talajművelésnek és a hatóanyag-kivonásoknak köszönhetően a növényvédelmében is szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy a kukoricatermesztés a jövőben is eredményes legyen.

Elég egy innovatív öntapadós matrica a gyümölcsök és zöldségek frissességének megőrzéséhez

2024. március 26. 14:10

Az innovatív öntapadós matrica forradalmi megoldást kínál a gyümölcsök és zöldségek hosszabb frissességéért, prebiotikus összetevőjének köszönhetően pedig hatékonyan késlelteti a káros baktériumok elszaporodását.