Ház, táj

Kerti kalendárium – májusi teendők a veteményesben

Agrofórum Online

A május rendkívül izgalmas hónap a veteményesben! Kiültethetjük az összes palántánkat, vethetünk magról is számos növényt, felállíthatjuk a támrendszert a támasztékot igénylőknek, és időt kell hagynunk a gyomlálásra és a talajtakarásra is.

Mehetnek a palánták!

Május elején elkezdhetjük a saját nevelésű zöldségpalánták edzését. Nappalra tegyük ki a szabadba őket, éjszakára pedig vigyük be védett helyre, mielőtt lehűl a levegő. Az előkészített veteményest kapáljuk meg, mert a szunnyadó gyommagvak a sok eső és melegedő idő hatására fokozatosan kelnek ki.

Az edzés után minden zöldségpalántát kiültethetünk a végleges helyére. Az áprilisban kiültetett káposztafélék tápanyag- és vízszükséglete most nagy, ezért gondoskodjunk róla, hogy mindenből eleget kapjanak! Érdemes minden kertbe ültetni pár kelkáposztát, fejes– vagy vöröskáposztát, de kipróbálhatjuk a brokkolit is! A karfiolnál igénytelenebb, és több rózsát is nevel.

Elvethetjük a leveles vagy fodroskel magjait is, akár a veteményes kevésbé napos szegleteibe is. Ha palántát nevelnénk először belőle, akkor azt majd augusztusban ültethetjük ki az ágyásba. A spárgára is nézzünk rá, ha már kibújtak a sípok, innentől kezdve hosszú hetekig szüretelhetünk!

Miután a szamócaágyás közti sorokat megtisztítottuk a gyomnövényektől, fedjük talajtakaró anyaggal (száraz fű, szalma, fekete fólia), sőt a tövek köré is jusson, hogy a pár héten belül pirosodó termések ne érintkezzenek a talajjal: ezzel elejét vesszük a szennyeződésnek és a termésrothadás esélyét is csökkentjük. Ha az aranyat érő májusi eső elmarad, ne fukarkodjunk a locsolásnál a vízmennyiséggel: kapjon bőséggel a veteményes és a gyümölcsös is!

A fóliasátorban gondoskodjunk az uborka rögzítéséhez a támrendszerhez: óvatosan bánjunk a fiatal hajtásokkal, és egyúttal vizsgáljuk meg a növényeket, nincs-e rajtuk kártevő vagy kórokozó jelenlétére utaló tünet! A fertőzött növényi részeket távolítsuk el a növényről, és ha már úgy ítéljük meg, hogy menthetetlen a növény, távolítsuk el a fóliasátorból.

A palánták víz- és tápanyagszükségletéről a igényeik szerint gondoskodnunk kell

A folyton növő paradicsomokat szintén lássuk el támrendszerrel (mi akáckarókat használunk), így több és szebb termést szedhetünk majd róluk. A levelek tövében fejlődő hónaljhajtásokat folyamatosan törjük ki, így nem veszik el az értékes tápanyagot a termésektől. Azért is szükséges eltávolítani őket, mert a túlságosan terebélyes lombozat beárnyékolja a paradicsombogyókat, így nehezebben érnek be. Ha a talajhoz legközelebbi leveleket is ritkítjuk, megelőzhetjük a talajból fertőző gombabetegségek elhatalmasodását. Emellett biztosítanunk kell a megfelelő mennyiségű tápanyagot is: öntözzük meg hetente a növényeket higított csalánlével!

Vessünk magról!

Vessünk csemegekukoricát is a kertbe! Sokféle funkciót betölthet a kertben magas termetével és árnyékoló-belátásgátló tömegével. Vessük el a kerítés mellé „sövénynek”, vagy az ágyások közé térelválasztónak és szélfogónak. Egy-egy kis magfészekbe 4-5 cm mélyre vessük el a 3 magot! Ha már minimum 15-20 cm-re megnőttek a növények, vessünk mellé futóbabot! Örömmel fog a kukorica szárára felkapaszkodni!

A kukoricát is nevelhetjük palántáról, de magvetéssel is próbálkozzunk

Májusban vethetünk még mángoldot is. Ennek a kivételes, rendkívül értékes zöldségnövénynek több fajtája is van: ha főzeléket vagy nagy leveleket igénylő húsételeket (pl.: rakottak) szeretnénk készíteni, válasszuk a nagy, vastag és fodros levelekkel rendelkező levélmángoldot! Ha szeretnénk a spárgát felváltani egy hasonló zöldségfélével, vessünk bordás mángoldot, aminek levélnyele igen vastag és erőteljes. Ezen belül többféle levélszín (pl.: piros, sötétzöld) közül is választhatunk. A mángoldot kikelés után egyelni kell, mert az úgynevezett gomolymagokból több magonc is fejlődésnek indul. A mángold leveleit nyár közepétől folyamatosan lehet szedni. Egy tőről egyszerre csak 2-3 levelet szüreteljünk le!

Május közepén és végén vizsgáljuk át az ágyásokat! Ha betegség vagy más élettani károsodás miatt el kellett távolítanunk egy-egy növényt, pótoljuk a helyüket! Akár más növényfajt is tehetünk a helyükre!

A bordás mángoldot a spárgához hasonlóan hasznosíthatjuk

Veteményes haladóknak

Május utolsó dekádjában palántázhatjuk a zöldpaprikát. Mivel a paprika az egyik legigényesebb zöldségnövényünk, érdemes egy kis gyakorlatot szereznünk, mielőtt nekivágunk az otthoni termesztésének. Kedveli a meleget, a jó minőségű, tápanyagban gazdag talajokat (főként a vályogtalajokat), és az egyenletes vízellátást. Az étkezési paprikát öntözés nélkül lehetetlen termeszteni, még csapadékosabb években is szüksége van locsolásra. A nyári melegben az 1 m2-en nevelt paprikanövényeknek 15-20 liter vízre is szükségük lehet!

A paprika az egyik legigényesebb zöldségnövényünk, érdemes egy kis gyakorlatot szereznünk, mielőtt nekivágunk

Kapcsolódó cikkek:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan előzzük meg a madarak ablaknak ütközését?

2024. december 15. 05:40

Télen fokozottabb a veszélye annak, hogy a kistestű, környezetünkben élő és telelő madarak nagy erővel nekirepülnek a házon lévő üvegfelületeknek. Egy kis odafigyeléssel ennek elejét tudjuk venni, lássuk, mit tehetünk!

Jótanácsok a karácsonyi élelmiszer-vásárláshoz

2024. december 13. 05:40

Nemcsak anyagilag spórolhatunk az előre megtervezett bevásárlásokkal és a tudatos termékválasztással, hanem a környezetet és az egészségünket is óvjuk vele.

Mi a teendő, ha nálunk áttelelő fehér gólyát láttam?

2024. december 5. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is több bejelentést kapott itthon maradó fehér gólyákról. Miért maradnak télen is nálunk? Mit kell tennünk, ha látunk egy madarat?

Hogyan történik a fák injektálása?

2024. december 3. 05:40

Egyáltalán, mit jelent az injektálás? Mi a célja az eljárásnak? Milyen előnyei vannak a permetezéssel szemben, és mik a legfontosabb szabályai?

Szesszionátusok legelője

2018. november 2. 10:08

Tudja-e vajon száz ember közül csak egy is hogy mit jelent a fenti latin vagy angol eredetű szó: szesszionátus.

Van-e szabadnapja a juhásznak?

2018. augusztus 3. 06:15

Halász Mihálynak már az édesapja is juhász volt, így egyértelmű volt számára, hogy ezt az utat követi.

Gazdahely Videó

Erdei pinty és fenyőpinty: Ismerjük meg kertünk látogatóit!

2021. december 26. 04:36

Az egyik leggyakoribb fészkelő madarunk és kedves északi rokona is érkezhet látogatóba hozzánk. Ismerjük meg jobban a díszes és alkalmazkodó erdei pintyet és az utazó, nem válogatós fenyőpintyet!

Burgonyakrémleves és kolbászchips

2018. január 5. 13:07

Télen sokszor az is elég, ha van egy kis forró leves otthon, és már kész is a vacsora.