Hogyan védekezzünk a ribiszke-levéltetű ellen?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket abban, hogy miként védekezhetek eredményesen a ribiszke-levéltetű ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A közönséges levélpirosító ribiszke-levéltetű (Chryptomyzus ribis) gyakori vendégnek számít a ribiszke bokrain. Nagyon korán megjelenő kártevő, szinte az első levelek fakadásakor már számíthatunk károsításukra, legyen szó akár fekete vagy piros ribiszkéről. Telelésük tojás alakban történik, majd a fakadás után kártételük fokozatosan egyre nagyobb mértékűvé válása figyelhető meg.

Szívogatásuk által a levelek hólyagosodnak, bepirosodnak, majd idővel pedig lehullnak. Egyedeik a levelek fonáki oldalán találhatók meg. Fő tápnövényük a ribiszke, melyet májusban elhagynak és nyári tápnövényeikre, vagyis különböző ajakos növényekre vándorolnak, ott folytatva tovább élettevékenységüket, majd az ősz folyamán térnek csak vissza ribiszkebokrainkra. 

A védekezést érdemes már nyugalmi állapotban megkezdeni megelőző jelleggel a telelő alakok ellen permetezni olajtartalmú készítményekkel, ezzel a művelettel ugyanis hatékonyan gyéríthető áttelelő alakjainak száma. Az így elpusztított tojásokkal több nemzedéksor kifejlődése állítható meg. A védekezés alapját képezi továbbá a növények rendszeres figyelése, a levéltetvek megjelenésének korai felismerése.

Az első károsodott levelek megjelenésekor még a virágzás megindulása előtt mindenképpen egy kémiai beavatkozás elvégzése szükséges, ekkor még kontakt készítményt is alkalmazhatunk (pl. lambda-cihalotrin). A besodródott levelekben élő egyedeknek nagy az életben maradási esélye, hiszen azokat a kontakt készítmények már nem érik el védett életmódjuk miatt. A sodratban élő tetvek ellen már csak felszívódó hatóanyagú szerekkel lehetünk hatékonyak (pl. acetamiprid). Májusban vizsgáljuk át növényeinket és győződjünk meg arról, hogy élnek-e még a levelekben tetvek, ugyanis lehet, hogy egyedei már elvándoroltak, utánuk már csak a károsodott levelek maradtak, így a kémiai védekezés már feleslegesnek mondható. Ne felejtkezzünk el a későbbiekben, ősszel visszatérő szárnyas egyedek elleni védekezésről sem!

Mi rágja a muskátli bimbóit?

2019. szeptember 13. 06:38

M. Gizella kérdése: Muskátli virágaim bimbóit valami megrágta, befúrta magát a virágba, tönkretette. Mi okozhatta, tudok-e ellene védekezni?

Határidő-változásra kell figyelni a permetező drónok típusminősítése kapcsán

2022. május 16. 10:37

Az Agrárminisztérium új rendelete lehetővé teszi a permetező drónok típusminősítését, ezúttal a pótlási idő változására hívja fel a figyelmet a Nébih.

Érdemes még permetezni ősszel a káposztalepke hernyói ellen?

2023. október 31. 04:38

A megmaradt káposztafejeken kertemben elszaporodtak a képen látható tarka lárvák. Mik ezek? Érdemes még permetezni ellenük?

Növényvédő szer természetes összetevőkből

2024. június 30. 10:10

Nem kell feltétlenül vegyszerekhez nyúlnunk, amikor a levéltetvek vagy más kártevők megtámadják a növényeinket. Íme, egy organikus megoldás.