Agrárközélet

A MATE ötszáz napja aktív szereplője az agrárközéletnek

MATE Sajtóközlemény

Lezárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) második tanéve. Az új intézmény már első ötszáz napján bizonyította, hogy jelentős szereplője a magyar agráriumnak, mind oktatási, mind kutatási szempontból.

Dr. Gyuricza Csaba rektor tanévzáró ünnepi beszédében kiemelte, hogy a MATE immár ötszáz napja aktív részese az agrárközéletnek.

Megjelentünk különböző kiállításokon és vásárokon, intézeteink első tudományos eredményeit pedig elismerően keresik a piacokon. Megalakulásunk után 14 hónappal 50 helyet javítottunk a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds idei agrártudományi ranglistáján. Mindezek mögött az egyik legfontosabb tényező az, hogy a munkaerőpiac visszaigazolja az Egyetemen elindult integrációs és fejlesztési folyamatokat és az intézmény tudományos teljesítményének növekedését.

Dr. Nagy István miniszter hangsúlyozta,

a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, amely az itt végzett hallgatók két legfőbb célterülete, stratégiai ágazat, és kiemelt közfigyelem irányul mindkettőre. Az elmúlt időszakban jelentkező kihívások ellenére ez a két ágazat biztosította és biztosítja a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását és az export révén más országok élelmezésében is részt vállal. Ám hogy ez hosszú távon is így maradjon, azzal rengeteg teendőnk van. Épp ezért 2027-ig 4265 milliárd forintot fordítunk a magyar mezőgazdaság fejlesztésére, a modernizáció azonban nem szűkíthető le technológiafejlesztésre. Nélkülözhetetlen, hogy e területeken a világra nyitott, innovatív, modern tudással felvértezett szakemberek dolgozzanak, amiben kiemelt szerepet kap a MATE.

A 2021/2022. tanév végén összesen 1.861 hallgató jelentkezett záróvizsgára a MATE-n, közülük 197 fő felsőoktatási szakképzésen, 782 fő alapképzésen, 597 fő mesterképzésen, 50 fő osztatlan képzésen, 235 fő pedig szakirányú továbbképzésen vett részt, 1.661 fő magyar, 200 fő angol nyelven végezte tanulmányait. PhD-fokozatot ebben a tanévben 143 fő szerzett. Ezen túl Keppelné Dr. Bognár Erzsébet kitüntetéses doktori címet és az ezzel járó aranygyűrűt vett át az ünnepségen, ami azt jelenti, hogy középiskolai, egyetemi és doktori tanulmányait mindvégig kiváló eredménnyel végezte, valamint doktori disszertációja is summa cum laude minősítésű volt.

Az ünnepi alkalmon a MATE együttműködési megállapodást kötött az Állami Számvevőszékkel, a közpénzekkel, közvagyonnal való gazdálkodás színvonalának javítása, fejlesztése, valamint az integritás értékeinek erősítése érdekében. A közös célok kiterjednek a pénzügyi tudatosság megerősítésére, fókuszálva a hatékony élelmiszerfelhasználás és az egészséges táplálkozás kapcsolatára. Az együttműködés ezen kívül kiterjed a mezőgazdasági vállalkozások témakörében az állami és üzleti szféra összehangolását elősegítő kutatás indítására, valamint az adattudomány terület fejlesztésével összefüggő oktatási, tudományos, kutatási és szakértői tevékenységre.

A tanévzáró ünnepség keretében több mint hatvan egyetemi kitüntetést adtak át a legkiválóbb oktatóknak, kutatóknak, munkatársaknak, a MATE-GEAC sportolóinak és edzőinek, valamint kiemelkedő tevékenységet folytató külső partnereknek, magas színvonalú tevékenységük elismeréseként.

Dr. Nagy János egyetemi tanár, rektori főtanácsadót a MATE Tiszteletbeli doktorává avatták, nemzetközileg elismert tudományos kutatómunkája, iskolateremtő tevékenysége, és a tudományos utánpótlás nevelése érdekében kifejtett több évtizedes munkássága, továbbá a MATE és jogelőd intézményei oktató-kutató munkájához, szellemi gyarapodásához történő hozzájárulása elismeréseként.

A Kosáry Domokos-díjat Dr. Orosz István, az MTA rendes tagja, agrártörténész, professor emeritus részére adták át, elsősorban az agrártörténeti kutatásokban elért kiváló eredményei, a felsőoktatásban vállalt feladatainak példaértékű teljesítése és a tudományos élet szervezésében elért sikerei elismeréseként.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

A MATE egyre feljebb lépked az agrártudományi ranglistán

2023. március 24. 11:37

Újabb 50 helyet javított és ezzel a 151-200. helyet érte el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) 2023-as agrártudományi ranglistáján.

Továbbtanulna? Itt a 25 legjobb agráregyetem listája

2018. március 27. 15:13

Svéd, norvég, svájci, kanadai intézmény is van a TOP25-ben, de vajon hol végeztek a magyar agrárkarok?

A tudatos pályaválasztásban segíti a középiskolásokat a MATE

2022. május 17. 17:03

A MATE együttműködési megállapodást kötött hét középiskolával, a diákok tudatos pályaválasztása és továbbtanulásuk elősegítése érdekében.

Új tanszékekkel bővül a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári kara

2022. május 18. 12:39

A Széchenyi Egyetem új tanszékekkel és képzési területekkel bővül a következő tanévtől.