Agrárközélet

Rekord terményt hozott idén az Élelmiszer-lavina

Agrofórum Online

Több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja.

Több mint 13 ezer nehéz sorsú emberen segített idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Syngenta Élelmiszerlavina programja. A résztvevő 37 önkor-mányzat és civil szervezet földjein összesen csaknem 170 tonna egészséges élelmiszernövényt termesztettek, több mint ezer ember aktív bevonásával.

Az Élelmiszerlavina program lényege, hogy a Syngenta által felajánlott több millió forint értékű vetőmagból a résztvevők helyben – szakmai felügyelettel – burgonyát, zöldborsót, csemegekukoricát, karfiolt, vöröshagymát, fejeskáposztát, paprikát termesztettek, majd ezt odaadták a környéken élő időseknek, rászorulóknak, fogyatékkal élőknek, szociális intézményeknek, mondta Cseh Balázs.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke hangsúlyozta: minden szempontból rekordot jelentett az Élelmiszerlavina történetében az idei év. A jótékonysági kezdeményezés révén 2014-ben 37 önkormányzat és civil szervezet kapott több millió forint értékű vetőmagot, amelyeket összesen 67 hektárnyi termőföldbe vetettek el tavasszal. A támogatottak hátrányos helyzetű országrészekből kerülnek ki, olyan települések is szerepelnek a nyertesek között, ahol már generációk nőttek fel úgy, hogy nem ismerik a mezőgazdasági művelést.

A program révén idén csaknem 170 tonna termény került nehéz sorsú emberekhez, mondta Czigány Tibor, a Syngenta ügyvezető igazgatója. Az Élelmiszerlavina ebben az évben 13 ezer emberen segített, a mezőgazdasági munkákba a településeken több mint ezer embert vontak be a pályázók.

– A program fontos hozadéka a kézzelfogható segítségen túl az is, hogy a benne tevé-kenykedők megtanulhatják, hogy a saját kertjüket hogyan hasznosítsák, s ezáltal vissza-találjanak a munka világába. Nagyon fontos lenne, hogy a jelenleg kihasználatlan kisker-tekben ismét egészséges élelmiszernövények termesztésébe kezdjenek a családok, az Élelmiszerlavina ezt a célt is szolgálja – tette hozzá Czigány Tibor.

Az 1400 lelkes, a programban másodszor részt vevő Biri község földjein rekordmennyi-ségű élelmiszernövényt termesztettek, így a szabolcsi település szinte minden hátrányos helyzetű lakójának bőségesen jutott a javakból. Almási Katalin polgármester elmondta: burgonyát, csemegekukoricát, hagymát, fejeskáposztát termesztettek. Burgonyából pél-dául több mint 11 tonnát szedtek fel. A programhoz a településen élő idősek jelképes 10 forintért felajánlották saját földjeiket, így ott is zajlott a munka. Mint megtudtuk: első körben a nagycsaládok, egyedül élők, nyugdíjasok kaptak csomagot, de jutott a gyerekek nyári konyhájára is.

A támogatásra először pályázott a szentesi Együtt Nagycsaládosok Egyesülete. Vas Judit, a projekt koordinátora elmondta: több mint négy tonna terményt takarítottak be a prog-ramhoz csatlakozó családok. A mezőgazdasági munkában nem csupán azok a családok vettek részt, akiknek a földterületén történik a termelés, hanem a többi nagycsalád tagjai is. A szakember útmutatásával elindított a munkába már a legkisebbeket is bevonták, volt olyan család, amelynek tíz gyermeke segített szüleinek a kertben. A civil szervezet pályázata révén 134 ember tudott önmagán segíteni ily módon.

Az Élelmiszerlavina ezen ága most véget ért, ám a következő hetekben az program másik ágán – magyarországi vállatok összefogásával – több mint ötezer nehéz sorsú ember kap tartós élelmiszerekből álló csomagot.

(Syngenta Kft.)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

A jövő 50 egészséges élelmiszere, amivel megmenthető a Föld

2019. szeptember 10. 12:47

Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit.

Új cégek csatlakoztak a Hazai alapanyagok a magyar menzán programhoz

2018. december 2. 12:09

A program bővülése azt mutatja, hogy a szolgáltatási ág piaci szereplői magukévá tették a kormány célkitűzését, hogy a közétkeztetést jó minőségű, biztonságos hazai alapanyagokkal kell ellátni.

Újraindul az erdélyi cukorgyártás?

2023. február 2. 15:38

Újraindják az erdélyi cukorgyártást a marosludasi cukorgyár új tulajdonosai, akik a térség termesztőitől vásárolnák fel a cukorrépát.

Óvatosabbak a vevők, bőséges a kínálat – Forgalmas napok várhatók az üzletekben

2023. április 1. 16:57

Óvatosabbak a vevők, nem hozták annyira előre a húsvéti bevásárlásokat, mint korábban, így szombattól különösen forgalmas napok várhatók az üzletekben - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.