"Odafekszem a munkagépek elé, de nem engedem, hogy az én földemre is rámenjenek!"
– Odafekszem a munkagépek elé, de nem engedem, hogy az én földemre is rámenjenek! – tört ki Libor Dezső gazdálkodó, mikor meglátta a Tenyősziget környéki földeken esett károkat.
Szolnok mellett a O&GD Central Kft. végez szénhidrogén-kutatásokat, a kivitelező cég járművei pedig a felázott mezőgazdasági földeken is dolgoznak, jó négy méter széles, mély árkokat és hatalmas sárgöröngyöket hagyva maguk után.
A környék gazdálkodói elképedtek ennek láttán; a kutatásról ugyan tájékoztatták őket korábban, de ilyen következményekre nem számítottak.
Libor Dezső földjén a tervek szerint tegnap reggel kezdték volna a méréseket, a gazdálkodó azonban mindenre elszántan várta őket, készen arra, hogy minden erejével „megvédje” birtokát. Több, környékbeli gazda is összegyűlt a helyszínen.
– Nézzék meg! Ez elképesztő – fogadtak bennünket.
– Ilyen felázott földekre nem szabadna rámenni! – jelentette ki Aszódi Csaba, az Ószanda Kft. ügyvezetője. – Azt akarjuk, hogy hagyják abba legalább addig, míg nem kezd fagyni!
– Elfogadjuk, hogy a kutatást is el kell végezni, de csinálják olyankor, ha megfelelőek hozzá a viszonyok – mondta Dudás Attila. – Össze-vissza szántják a földet a gépekkel. Ráadásul időnként nem is csak az adott nyomvonalon járnak. Van, hogy elakad egy gép, olyankor a többinek kell kihúznia, a forgolódással további gondokat okozva. Ígérték, hogy kártalanítanak minket, de itt nem csak arról van szó, hogy a nyomvonalon kipusztul a gabona, így a zöldkárt megtérítésével nincs megoldva a helyzet! Három-négy évre kiható problémánk keletkezik.
A talajt pedig helyre kell állítani a tavaszi munkák előtt, ami nem egyszerű, hiszen van olyan terület is, ahol csípőig ér a kátyú.
Külön probléma a gazdák terület alapú támogatása, hiszen szigorúan ellenőrzik, hogy valóban a megadott területnagyságon ültették-e az adott növényt, a nyomvonalra eső részek pedig értelemszerűen kiesnek.
– A földemre semmiképp sem engedem be őket! – hangoztatta Libor Dezső.
A várt gépek helyett azonban a kutatást végző és a kivitelező cég képviselői érkeztek a helyszínre, hogy párbeszédet kezdjenek a gazdálkodókkal.
A O&GD Central Kft. képviseletében dr. Breitner Dániel hatósági és társadalmi ügyek felelőse megerősítette, hogy az okozott károkat minden esetben megtéríti a bányavállalkozó. A károk felmérését tapasztalat agrár szakemberek végzik, a gazdák együttműködésével. Rámutatott arra is, hogy határozat köti őket is, ami megszabja, milyen időpontig kell végezniük a tevékenységgel az adott területen, a munkát így nem tudják halogatni. Az időjárás sajnos nem alakult kedvezően, ám a tavalyi tél is igazolja, hogy nem látható előre, lesznek-e a mérést elősegítő fagyok, így a megállás nem biztos, hogy megoldaná a problémát. A mérés során a lehetőségekhez mérten minden alkalmat megragadnak a kárenyhítésre, az érzékeny területeket kikerülték, ahol lehetett a földutakat használták. Sajnos kevés az esély, hogy ezeket a nyomokat magágy minőségűre helyre lehessen állítani a vetések előtt, így indokolt lehet a tavaszi vetésű növények arányos kártalanítása. A kártalanításnak fedeznie kell a helyreállítás költségeit is, míg annak módját a gazdákkal együtt határozzák meg.
A terület alapú támogatás ügyében a bányavállakozó igazolása alapján a gazdálkodó nem esik el a támogatástól.
– Törekszünk arra, hogy mindkét félnek megfelelő, kompromisszumos megoldást találjunk, hisz elemi érdekünk, hogy jó kapcsolatot építsünk ki a gazdákkal a további együttműködés reményében – mondta dr. Breitner Dániel, aki végül ígéretet tett, hogy a cég képviselői még a héten leülnek tárgyalni a gazdákkal, így várhatóan még az ünnepek előtt megoldás születhet a problémára.
(szoljon.hu)