23℃ 18℃
szeptember 11. Teodóra, Jácint, Igor, Helga
Zöldség-Gyümölcs

A vártnál gyengébb lehet az európai almatermés

Agrofórum Online

A WAPA (World Apple and Pear Association, Alma- és Körte Világszövetség) 90 ezer tonnával csökkentette az európai almatermésre vonatkozó előrejelzését - írta szerdai közleményében a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

A szervezet a honlapján olvasható összefoglaló szerint 12,076 millió tonna lehet a kontinens almatermése, miután a legtöbb európai ország augusztusban lefelé korrigálta a becsléseit. A visszaesést részben a magas termelési költségek okozták, az áram drágulása ugyanis megfizethetetlenné tette a tárolást, így sokan lemondtak a betakarításról. Hozzátették, hogy a munkaerőhiány már a járvány előtt súlyos gondot jelentett, de most azok is bajba kerültek, akik eddig ukrán idénymunkásokat dolgoztattak.

A közlemény szerint a rendkívül meleg, aszályos nyár sem tett jót az ültetvényeknek, az európai alma egy része kisebb és gyengébb minőségű lett a rendkívüli időjárás miatt. A kihívások rontják a gazdaságok versenyképességét, több országban a túlélésük is veszélybe került – írták.

A szervezet korábbi közleménye szerint a kontinens államainak többségéhez hasonlóan Magyarországon sem jók a kilátások, 300-350 ezer tonnával az utóbbi 10 év leggyengébb almatermése várható. Belföldön tavaly 520 ezer tonna almát takarítottak be. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján csak 2011-ben volt az ideinél is gyengébb, 300 ezer tonna alatti a termés, míg az évtized rekordja 2014-ben csaknem 780 ezer tonnával dőlt meg. A 2022-es európai becslés ugyanakkor nem számít gyengének, hiszen csaknem azonos a tavalyi termésmennyiséggel, és majdnem 10 százalékkal haladja meg az utóbbi 3 év átlagát – írta a WAPA előző becslésének ismertetésekor a FruitVeb.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Almahéj: mossuk, hámozzuk vagy együk meg bátran?

2025. szeptember 9. 16:10

Az alma héja értékes tápanyagokat tartalmaz, de a növényvédőszer-maradványok miatt sokan tartanak tőle. Megnéztük, mit mondanak a kutatások.

Új gasztrosztár: miért rajong mindenki az egérdinnyéért?

2025. szeptember 9. 11:10

Az egérdinnye nemcsak egészséges, hanem egyre népszerűbb különlegesség a kertben és a piacokon is.

Hogyan szüreteljük a birset, hogy sokáig eltartható legyen?

2025. szeptember 7. 16:10

A birsalma szedése eltér más gyümölcsökétől: kemény húsát és utóérő képességét figyelembe véve kell megválasztani a betakarítás idejét.

A szilva eltűnik a piacról? Ennyire kevés várható

2025. augusztus 20. 08:10

Idén a megszokottnál jóval kevesebb szilva várható: a hozam a szokásos 60 ezer tonna helyett csak 40-50 ezer tonna lehet.

Rekordszinten vannak az ukrán almakészletek

2019. május 23. 07:33

Májusban a jó minőségű étkezési alma ára növekedni kezdett a kiskereskedelemben, mialatt a nagykereskedelmi árak alacsonyak maradtak.

Kísérjük figyelemmel a kártevők rajzását – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. március 21. 07:10

A gyümölcsészek ezekben a napokban aggódva figyelik a reggeli hőmérsékleti adatokat, lesz-e fagy, és mekkora kárt okozhat. A már elvirágzott és éppen most virágzó mandula és kajszi ültetvényekben jogos a félelem.

Tűzelhalás elleni megelőző védekezés - Amiért érdemes az ERWIPHAGE PLUS-t választani

2018. április 16. 06:38

Hatásos és célirányos védekezés az almafélék tűzelhalása ellen - magyar világújdonsággal.

Hogyan védekezhetünk a lisztharmat ellen almában és szőlőben?

2019. április 28. 07:36

S. Miklós kérdése: Kertemben található almafáim és szőlőtőkéim minden évben nagyon lisztharmatosak. Mit tehetek ellene?