Agrárközélet

Útelzárásokkal tiltakoznak a lengyel gazdálkodók a kárpótlások miatt (+Képek)

Agrofórum Online

Hatékonyabb állami kárpótlást követelnek azok a tiltakozó lengyel parasztok, akik hétfő délelőtt elzárták a Berlin-Moszkva útvonal egyik szakaszát. A nagy lengyel szakszervezetek egyike, az OPZZ szervezésében elindított tiltakozás során a hét folyamán további útelzárások is várhatók.

Az útelzárás a kelet-lengyelországi Siedlce és Terespol közötti forgalmat zavarja, a következő napokban az ország nyugati részében és Kelet-Közép-Lengyelországban, valamint a keleti határon terveznek útzárakat.

Az OPZZ a hétvégén a fővárosba, Varsóba vezető utak eltorlaszolását is kilátásba helyezte. A sztrájkot a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás is támogatja, ennek tagjai keddtől terveznek útelzárásokat országszerte.

A tiltakozók elégtelennek tartják a lengyel mezőgazdaságnak nyújtott állami támogatást. Mindenekelőtt a tejtermelésben, a sertés- és marhatartásban bekövetkezett veszteséget akarják csökkenteni, emellett a gabona- és a burgonyatermésben a vaddisznók okozta, 7 millió zloty (1,7 millió euró) kár megtérítését is követelik. A lengyel mezőgazdasági termelőket az alacsony felvásárlási árak és a tavaly októberben kiterjesztett orosz embargó sújtotta.     A tiltakozás szervezői abban bíznak, miután a januárban sztrájkoló háziorvosokkal, bányászokkal megegyezett a kormány, most nekik is esélyük van a megállapodásra. Slawomir Izdebski, az OPZZ parasztrészlegének elnöke a lengyel sajtóban kifogásolta, hogy Lengyelország 100 millió eurót érő támogatást nyújt Ukrajnának, amit szerinte a lengyel parasztoktól vonnak el.

Marek Sawicki mezőgazdasági miniszter múlt héten tárgyalt egyes parasztszervezetek képviselőivel. A tárgyalásokon reformtervezetet dolgoztak ki. Ennek keretében egyeztető bizottságot hoznak létre a kormány, a feldolgozóipar és a parasztok képviselőiből, felgyorsítják az állami kárpótlást és sürgetik az uniós támogatások növelését.

(MTI; Képek: radiopik.pl)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Magyar világújdonság a Gyúrói Kft.-től

2022. augusztus 6. 14:43

A világújdonságot jelentő gépészeti csemege egy vállalkozó kedvű mérnökcsapat áldozatos fejlesztő munkájának eredményeként született meg.

Szeptemberben jön az első dízel-elektromos MTZ traktor

2018. május 2. 10:02

Bemutatták az MTZ 3623 típusú traktort, amelynek 270 kW teljesítményű generátorát igény szerint egy 360 LE-s QSL9 Cummins vagy egy 373 LE-s OM470 Mercedes motor működteti.

Oggun traktor: olcsó erőgép, közvetlenül a gyártótól, viszonteladók nélkül

2024. április 9. 08:10

Humanitárius célok (is) vezérlik az amerikai CleBer céget, amely olcsó traktorokkal próbálja segíteni a világ fejlődő térségeit.

20 éve Austro Diesel Magyarországon - Két évtizede megbízható partnere a hazai mezőgazdaságban

2023. február 3. 14:56

A jövőben is a piac egyik legjobb alkatrész ellátását és vevőszolgálatát kívánjuk biztosítani minden országban.