Növénytermesztés

Egy új fejlesztéssel kevesebb műtrágyára lehet szükség

Kép: Evonik

A német Evonik Industries azon dolgozik, hogy korlátozza a növényi műtrágyák iránti igényt annak az innovációs akciónak a részeként, amely már 2025-ig 1 milliárd euróval növelheti a cég eladásai. Az élelmiszergyártásban és a hústesztelés területén is vannak innovációi a vállalatnak.

A mezőgazdaság számára a vállalat biostimulánsként fejleszt baktériumokat, amelyek a gabonafélék, például a búza és a kukorica termesztéséhez szükséges nitrogént biztosítják az energiaigényes szintetikus műtrágyák helyett – számoltak be a cég innovációs konferenciáján a szakemberek.

„Az volt az elgondolásunk, hogy a növényeket nitrogénnel látjuk el a légkörből baktériumok segítségével. Ha ez az ötlet sikeres lesz, ez nagyban hozzájárul a fenntarthatóság növeléséhez vagy eléréséhez” – mondta Jan Wolter, aki az Evonik Creavis innovációs egységénél a mezőgazdasági munkálatokkal foglalkozó, farmtól a villáig részleget vezeti.

A német vállalat azt közölte, hogy az első biostimuláns készítményeket 2025 és 2027 között kívánja kereskedelmi forgalomba hozni.

Emellett a csirkehústermékek eredetének és minőségének meghatározását segítő technológián is dolgoznak. Céljuk a fogyasztói igények kielégítése a nagyobb átláthatóság érdekében. A speciális termék fejlesztése, amely epigenetikai és bioinformatikai platformot használ számos állatjóléti tényező tesztelésére, előrehaladott állapotban van, és a konkrét tesztek rövid- és középtávon is elérhetővé válhatnak az ügyfelek számára – közölte Evonik.

A speciális vegyipari cég innovációs konferenciáján egyébként elmondta azt is, hogy az élelmiszergyártás és a hústesztelés mellett az elektromos járművek is azon három különösen érdekes területekhez tartozik náluk, amelyben innovációkra lehet számítani.

Az Evonik szerint a lítium-ion elektromos járművek akkumulátoraiban lévő lítium 95%-át nem hasznosítják újra, elsősorban a magas költségek miatt – számolt be a nemzetközi mezőgazdasági szaksajtó a brit Thomson Reuters hírügynökségre hivatkozva. Akkumulátoros meghajtású járműveket a mezőgazdaságban és a hozzá kapcsolódó területeken is egyre többet használnak.

Az Evonik jelenleg kísérleti léptékben tesztelt megoldása egy kerámia membrános elektrokémiai eljárással növeli a hatékonyságot. Az Evonik szakemberei biztosak abban, hogy a kerámia membrán eljárás három-öt éven belül piacképes lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

45 centiméter mélyre ültetett kukorica bújt ki a földből, valóságos csoda történt

2025. november 28. 09:10

Egy ősi nép kukoricatermesztést folytat minimális csapadék mellett, öntözés és talajművelés nélkül, mégis eredményesen – érdemes odafigyelni a tapasztalataikra.

Borzasztó tárolási veszteséget szenvednek el évről évre, a gabona közel 40 százaléka megy pocsékba

2025. november 22. 16:10

Az élelmiszerbiztonság megteremtése még mindig alapvető cél Afrikában. Nem feltétlenül termelnek keveset, inkább az a gond, hogy képtelenek megőrizni a terményeik minőségét.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Greenpeace vs. holland gazdák: 1–0

2025. január 25. 09:10

A bíróság döntése alapján 2030-ig 50 százalékkal csökkenteni kell a nitrogénkibocsátást. A gazdálkodók a megélhetésüket féltik.

Hatékonyabb tápanyaghasznosítás a növénytermesztésben

2020. április 15. 13:31

A modern mezőgazdaság legnagyobb kihívása a környezetvédelem és a költséghatékonyság szempontjainak összehangolása a növénytermesztésben. A növények tápanyagellátása és maguk a tápanyagok nagyon fontos szerepet játszanak ebben a kérdésben. A megfelelő tápanyagoknak megfelelő időben történő kijuttatása az adott kultúrához az adott termőhelyen – ez a szükségleteken alapuló tápanyagellátás művészete.

Műtrágya nélkül indítjuk el a kalászosokat!?

2023. szeptember 20. 18:10

Mit adjunk ki, mit hagyhatunk el, mennyit tudunk spórolni? Lehet-e olcsón, mégis sokat és jó minőségben termelni?

Ezért maradnak magasan az élelmiszer- és műtrágyaárak még egy darabig

2023. december 7. 10:10

A globális népességnövekedés és a különböző válsághelyzetek is hozzájárulnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar kulcsszerepéhez a gazdaságokban. Stratégiai jelentősége miatt az agrárágazat kiemelt támogatási rendszerrel bír, de egy lassuló gazdaságban, ahol a vis major kockázatok mindennaposak, ennek a szektornak is komoly kihívásokkal kell szembenéznie.