Állattenyésztés

A sertésállomány 4,5 százalékkal növekedett Békés megyében

Agrofórum Online

A sertésállomány növekedésében a technológia-váltás mellett szerepet játszott az áfa csökkentése, ezzel fehéredett a piac.

Nőtt a sertésállomány Békés megyében tavaly, több éves csökkenés után. A KSH 2014. június 1-jei állatszámlálási adatai szerint sertésből 4,5 százalékkal tartottak többet, mint egy évvel korábban.

A KSH  legutóbbi, 2014. I-III. negyedéves jelentése szerint a növekedés mértéke elmarad az országosan mért 7,1 százalékos átlagértéktől. A megyében 2012-ben volt hasonló a sertések száma, akkor 267 ezer darabot számláltak, 15 százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben, amikor még 347 ezres volt az állomány. A sertések száma 2013-ban érte el a mélypontot, 254 ezerre csökkent akkor.

Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára az MTI-nek arról számolt be, hogy tagüzemeikben nőtt a hízósertés-kibocsátás. A sertéstartók jelentős beruházásokat valósítottak meg, és mivel nőtt az állatjóléti támogatások összege, javult a termelés hatékonysága. A termelői kedvet pozitívan befolyásolta a kormány által meghirdetett sertésstratégia és a takarmányárak mérséklődése – mondta.

A megye legnagyobb sertéstartó vállalkozásai között van a Dombegyházi Agrár Zrt., amely éves szinten 30-35 ezer hízósertést nevel.

Isztin Ferenc, a vállalat vezérigazgatója az MTI-nek kifejtette: a gazdaságban az elmúlt öt évben növelték a sertéstartás hatékonyságát, mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak a trágyakezelés korszerűsítésére, komplex tartástechnológia-fejlesztésre és fajtaváltásra. A beruházási programokkal sikeresen pályáztak az Európai és Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) elnyerhető EU támogatásokra. Hozzátette: 15 év alatt az egy anyaállatra jutó sertéskibocsátást 15 darabról 30-ra növelték. Az ágazat éves árbevétele a cégnél 1,5 milliárd forint.

Pallai József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei szervezetének osztályvezetője az MTI megkeresésére elmondta: a sertésállomány növekedésében a technológia-váltás mellett szerepet játszott az áfa csökkentése, ezzel fehéredett a piac.

Álláspontja szerint Békés megyében a sertéstartás érdemi bővülését a megyére külön kidolgozott sertésstratégia megvalósításával lehetne elérni, a programban résztvevő termelők megyei szintű szövetkezésével, kormányzati segítség mellett.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

2 milliós kárt okozott a juhtenyésztő figyelmetlensége, több tucatnyi állata veszett oda

2025. október 5. 09:10

Nem mindennapi dolog okozott jelentős juhpusztulást, erre minden tenyésztőnek oda kell figyelnie.

2,3 millió forintos büntetés egy sertéstartónak, nem tudta kijátszani a hatóságokat

2025. október 3. 09:10

Az állatjóléti intézkedések kiszélesítése üdvözlendő dolog, még akkor is, ha ez pluszmunkát, pluszterheket jelent a gazdáknak.

Ebzárlat és legeltetési tilalom jön több vármegyében

2025. szeptember 29. 08:10

Október 4-én indul a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása a déli és keleti vármegyékben; ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe.

Mit ehetnek a háziállatok ősszel a kerti maradékból?

2025. szeptember 19. 13:10

Őszi takarmányozás praktikusan: így használhatja fel a kert maradékát egészségesen és olcsón az állatok etetésére.

Még nincs fertőzött házi sertés hazánkban

2018. április 26. 13:51

Fontos hangsúlyozni, hogy az ASP az emberre nem veszélyes, az üzletekben kapható feldolgozott sertéshúsok és -készítmények a legnagyobb biztonsággal fogyaszthatók.

A stresszes sertés nem jó sertés

2019. augusztus 21. 07:17

A Farmerexpo adott otthon a Sertéstenyésztési konferenciának, amely az ágazat aktuális kérdéseivel, problémáival foglalkozott, illetve igyekezett azokra megoldási lehetőségeket kínálni.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Csökkent az élősertés-behozatal

2023. április 21. 07:51

Az elemzések szerint az élő sertés kivitele nőtt, míg behozatala csökkent.