Agrárgazdaság

Tíz éves csúcson a cukor ára – újabb válság jön?

Agrofórum Online

Az európai cukor ára 10 éves csúcsra emelkedett múlt héten. Az októberi határidőre a londoni határidős piacon 622 dollárba is került egy tonna.

A cukor világpiaci ára is emelkedett, de közel sem olyan mértékben, mint Európában. Például a globális referenciacukor ára New Yorkban októberre fontonként 18,18 cent volt. Ez egy centtel több, mint augusztusban, de lényegesen kevesebb, mint májusban, amikor az árak 20,50 centesen jártak, és ekkor érték el az elmúlt 10 év legmagasabb szintjét.

A fizikai piacon sem követik egyből az árak a tőzsdei spekulációkat. Bár a cukor ára az európai piacon a közelmúltban is emelkedett, és mintegy 15 százalékkal magasabb, mint az előző évben, még mindig messze vannak a korábbi 450 eurós tonnánkénti tőzsdei áraktól. A következő hónapok határidős piaci árai ennek ellenére jelentős áremelkedést jeleznek, 500–550 dollár/tonnával.

Elemzők az októberi árak meredek, tonnánkénti 622 dollárra emelkedését azzal indokolják, hogy a londoni európai cukorpiacon az alapkezelők és a főbb befektetők erős short fedezetekkel rendelkeztek az októberi határidő csütörtöki lejárta előtt. Ugyanezen a napon a cukor ára New Yorkban valóban csökkent a kőolaj gyengülése és a gyenge brazil real árfolyamváltozása miatt. A kőolaj több mint 3%-ot esett csütörtökön, ami valójában negatív a (cukornádból készült) etanol és a cukor áraira nézve. Kedden azonban négyhetes csúcsot ért el a cukor ára New Yorkban.

Európában azonban a 2022/23-ra várt termelési volumen lényegesen alacsonyabb a tavalyinál, ami már tartósan éreztette hatásait az árakban. Azt feltételezik, hogy a meleg és száraz időjárás az Európai Unióban, a világ harmadik legnagyobb cukortermelőjében, alacsonyabb cukorrépa-hozamhoz és alacsonyabb cukortermeléshez vezet. A becslések szerint a cukortermelés jelenleg 15,8 millió tonna lehet, szemben a tavalyi 16,65 millióval. Ez majdnem egymillió tonnás, vagyis bő 5%-os csökkenést jelent.

A Czarnikow Csoport elemzői előrejelzése szerint az Európai Unió 27 tagállama és az Egyesült Királyság cukortermelése összesen 16,4 millió tonnát tesz ki, ami szintén 1 millió tonnával marad el a tavalyitól.

Ez azt is jelenti, hogy az EU-nak a vártnál több cukrot kell importálnia. Az EU 27 tagállama esetében a Bizottság a közelmúltban viszonylag stabil, 2,15 millió tonnás importtal és legalább 3,6 millió tonnás exporttal számolt. Ez valószínűleg változni fog.

Kevesebb cukor Brazíliában – következmények a világpiacon

A cukor szempontjából egy másik az árutőzsdei ralit támogató tényező augusztus 19-én jelent meg, amikor a brazil mezőgazdasági szabályozó hatóság, a Conab bejelentette, hogy Brazília 2022/23-as cukortermésére vonatkozó becslését 33,9 millió tonnára csökkenti az áprilisi 40,3 millió tonnás előrejelzésről. Ennek oka a kisebb termőterület és a cukornád gyengébb termése.

Bolsonaro brazil elnöknek az üzemanyagokra, különösen a benzinre kivetett adók csökkentésére irányuló lépése csökkentette az etanol haszonkulcsát, és várhatóan arra készteti a gyárakat, hogy kerüljék a bioüzemanyagot, és a cukorra összpontosítsanak. A brazil etanolárak jelenlegi gyengesége szintén negatív hatással van a cukorárakra – számolt be a német agrarheute mezőgazdasági szakportál.

A brazil cukoripari szövetség, az Unica arról számolt be, hogy a cukornövény-termelés Brazília fő közép-déli régiójában a 2022/23-as gazdasági évben éves szinten 10,5%-kal 21,77 millióra esett augusztusig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A covid közepén sem voltak ilyen magasan az élelmiszerárak

2025. február 21. 07:10

Kellemetlenül érintett mindenkit a hír, hogy 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Lépésről lépésre: így történhet a gazdaság átadása

2025. február 16. 08:10

Az agrárium egyik legégetőbb problémája a gazdálkodói réteg elöregedése. A generációváltás sikeres megvalósítását törvény is célozza.

Igazodjon el könnyen a földforgalmi szabályok között

2025. február 11. 13:10

A NAK honlapján elérhető a Földforgalmi törvény kiadvány, mely minden eddigi hatályos módosítást tartalmaz.

Betelt a pohár: árstop lépett életbe 70 árucikkre Horvátországban

2025. február 10. 16:10

A négyszáz négyzetméternél nagyobb üzletekben az ársapkás termékek számára külön részleget kell biztosítani.

A fehér cukor világpiaci ára kismértékben csökkent

2023. szeptember 13. 15:10

A fehér cukor világpiaci átlagára 2023 júliusában 610 euró/tonna volt, 3 százalékkal maradt el a júniusitól.

Indítsuk az új évet méregtelenítéssel

2024. január 2. 07:10

Íme, itt a január. Gazdagabbak lettünk (jó esetben) remek ajándékokkal, meghitt családi pillanatokkal, na meg jó néhány pluszkilóval. Ez utóbbiaktól igencsak sürgősen szeretnénk megválni, de bármely gyorsan jöttek, távozni nem fognak ilyen észrevétlenül. Kezdődhet hát az újévi méregtelenítés és ezzel együtt a tudatos testmozgás is.

Virágzás után „megcukrozza” a búzát egy gazda

2024. július 8. 16:10

Egy gazdálkodó évek óta kísérletezik azzal, hogy nitrogén és cukor keverékével permetezi a búzát. Az eredmény: nagyobb fehérjetartalom és termés.

Neveljünk otthon édes ízt adó növényeket, hogy legyen cukor helyett megoldásunk!

2023. január 16. 05:36

Íme pár cukorpótló megoldás, amit akár otthon is megnevelhetünk, előállíthatunk!