Agrárgazdaság

Új gépekkel és üzemcsarnokkal bővült a Nyíregyházi-Kenyérgyár

MTI

Mintegy 1,7 milliárd forint értékű élelmiszeripari fejlesztés valósult meg a sütőipari termékeket gyártó Nyíregyházi-Kenyérgyár Kft.-nél, a projektzáró ünnepséget csütörtökön tartották a nyírségi megyeszékhelyen.

Az eseményen Krámer Zoltán, a társaság ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházás keretében a termelés bővítéséhez szükséges gépeket vásároltak, valamint egy új, több mint kétezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok épült, amelynek tetején napelemes rendszert létesítettek.

Az 1,64 milliárd forint összköltségű beruházás 623 millió forint vissza nem térítendő támogatásból és 640 millió forint hitelfelvételből valósult meg, amihez a társaság 421 millió forint saját erőt biztosított.

A 190 munkavállalót foglalkoztató, a multinacionális üzletláncoknak is beszállító nyíregyházi üzemben tavaly 5500 tonna friss és 4600 tonna fagyasztott terméket állítottak elő – tette hozzá az igazgató.

A nyilvános cégadatok szerint a kft. 2021. évi árbevétele 3,9 milliárd forint, adózott eredménye pedig 304 millió forint volt, a 2020-as évet 3,6 milliárd forintos árbevétellel és 202 millió forint nyereséggel zárta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Jövőfarm: egy élő interaktív laboratórium

2019. április 21. 09:38

A tervek szerint öt éven belül elkészül az emeletes farm, amelynek nem csupán teraszai lesznek művelhetők, hanem odabent, és főleg a terasz nélküli alsó szinten hatalmas, igazi „emeletes”, vagyis vertikális farm létesül.

Farkas Sándor: az agrárszakképzésnek válaszolnia kell a kihívásokra

2019. szeptember 7. 15:32

Az államtitkár szerint Magyarország sikerének záloga a vidék megerősödése, ami csak akkor lehetséges, ha egyre többen választják az agrárszakképzéseket.

Claas – Carraro együttműködés az ültetvénytraktor-gyártásban

2022. február 24. 05:36

A korábbi együttműködés most új szintre emelkedik azt követően, hogy aláírták a Claas és a Carraro Group stratégiai együttműködési szerződést.

Új szarvasmarha diagnosztikai rendszert fejleszt a MATE és a Béke Agrár Kft.

2022. október 16. 06:38

A hőstressz okozta tüneteket is megfelelően kezelheti az innovatív szarvasmarha diagnosztikai döntéstámogató rendszer.