11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Agrárközélet

A végzős hallgatók elbúcsúztak az alma matertől

Széchenyi István Egyetem Sajtóközlemény

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán idén októberben is átélhetik az évszázados múltra visszatekintő, mára már a Győr-Moson-Sopron megyei értéktár részét képező valétálást. Az október 15-i esemény apropójából az egyik leglátványosabb gazdászhagyományt elevenítjük fel.

A Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar (AKMK) nevében hordozza a megújulást, amely a jövőképesség jegyében a versenyképes, minőségi oktatásra helyezi a hangsúlyt, ugyanakkor építkezik a múlt hagyományaiból is.

Jogelődje, az 1818-ban alapított Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézet Európa első, folyamatosan működő agrár-felsőoktatási intézménye volt, mely máig élő, gazdag hagyományokkal rendelkezik. E tradíciók egyaránt érintik a hallgatók intézményen belüli életének állomásait, illetve a társasági életet is.

A Mosonvármegye  című lap 1929. június 12-i tudósításában jelent meg az alábbi cikk, melynek rövidített kivonata így szólt:

Népesek voltak kedden este az utcák. Hatalmas emberraj szállta meg az útvonalakat, ahol a ballagó gazdászok elvonultak. Fél kilenc után néhány perccel indult el az akadémiáról a ballagók menete. Elöl négyökrös szekéren hat bájos magyar ruhás leány ült, mellettük a kocsin díszmagyarba öltözött gazdászok, kíséretükben fáklyát vivő magyar legények. (…) Ballagás után kivilágos virradatig táncolt az ifjúság a parki vendéglőben.

A hagyomány szerint a valétálás/ballagás alkalmával a kar végzős hallgatói elbúcsúznak tanulmányaik helyszíneitől, az alma matertől és az őket befogadó Mosonmagyaróvártól, ahol emlékfát is ültetnek.

A végzősök a „lovas fogatos” felvonulás alatt bejárják a gyakorlati képzéseik helyszíneit: a Lajta–Hanság központot, valamint a kar tangazdaságát.

A fogatos felvonulást követően a valétálók a kampusz területén búcsúznak a Széchenyi István Egyetemtől, majd felkötik ballagó szalagjukat a kari zászlóra, és fáklyás kísérettel, lovas bandérium felvezetésével a városházáig énekléssel vonulva búcsúznak Mosonmagyaróvártól. A városháza erkélyén a valétáló évfolyam képviselője és a mindenkori polgármester búcsúbeszédet mond. Az ünnepség a vár udvarában a Silenzióval és a gazdász himnusz eléneklésével ér véget.

A helyi látványosságnak számító fogatos felvonulás ebben az évben sem marad el az AKMK-n. Ennek időpontja és útvonala: 2022. október 15., 14:00 – 17:00; Vár tér, Cserháti Sándor u. – Deák tér – Fő út – Szent István király út – Gabonarakpart – Magtár u. – Aranyossziget u. – Mosonyi Mihály u. – Károly u. – Malomszer u. – Cserháti Sándor u. – Fő út, Pozsonyi út – Feketeerdei út – Újhelyi Imre u. – Várallyai György u. – Cserháti Sándor u. – Vár tér.

A fáklyás felvonulás idejére a Fő utat lezárják a Városkapu tér és a Bástya utca csatlakozási pontjai között. A fáklyás felvonulás időpontja és útvonala: 2022. október 15., 19:00 – 20:30 között; Vár tér, Cserháti Sándor u., Deák tér, Magyar u., Fő út, Polgármesteri Hivatal (Városháza), Várudvar.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Több ezer állami ösztöndíjas hely vár a MATE-n!

2025. január 22. 15:10

A MATE minden hallgatónak magas szintű tudást biztosít. Az egyik legjobb agráregyetemen ösztöndíjas helyek várják a jelentkezőket.

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében

2025. január 16. 12:33

Az újonnan létesített részleg a vállalat vezetőségének munkáját segíti tanácsadással, döntéstámogatással a digitalizációs projektekre fókuszálva.

Közös oktatási-kutatási projekteket valósít meg a MATE és a Nébih

2022. június 10. 14:16

A cél, hogy a felek közös oktatási-kutatási projekteket valósítsanak meg, továbbá szakmai céljaik érdekében együttesen mozgósítsák tudásbázisukat és kapcsolatrendszerüket.

Kutatócsoport alakult a fenntartható növénytermesztésért a Széchenyi István Egyetemen

2022. június 9. 16:35

A környezetbarát növényvédelemmel és a hatékony növényi virológiával foglalkozó kutatócsoport alakul a Széchenyi István Egyetemen.

Népszerűek a MATE szakirányú továbbképzései

2023. február 16. 12:34

Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.

Korszerűsítették a MATE egyes kutatóhelyeit

2022. április 20. 14:27

720 millió forintból valósult meg energetikai korszerűsítés a MATE szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóhelyein.