Agrárközélet

Idén is meghirdetik a magyar innovációs nagydíj pályázatot

Magyar Innovációs Szövetség Sajtóközlemény

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) 2022-ben is meghirdeti a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Magyar Innovációs Alapítvány által, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, valamint az Agrárminisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala támogatásával. A megmérettetés keretében immár 31. alkalommal fogják elismerni a legkiválóbb hazai innovációs teljesítményeket. Nevezni 2023. február 3-ig lehet.

A Magyar Innovációs Szövetség felkérésére a 25 tudósból, vállalatvezető szakemberből álló zsűri 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A szövetség idén 31. alkalommal hirdeti meg a pályázatot. Az elmúlt harminc pályázati felhívásra összesen beérkezett 1379 pályaműből 1204 volt megvalósult, sikeres innováció. A legjobbak közül 233 kapott különböző innovációs díjat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke kifejtette, hogy az innováció egy gondolkodási mód, egy vezetői magatartás, amely lehetőséget ad a kreativitás kibontakozására. Az innováció a kreativitás és a tőke találkozása. A kreativitás a gondolat és a cselekvés találkozása. A Magyar Innovációs Szövetség harminckét éve alapult, az volt a misszió, hogy az innováció a gazdaság alapnövekedésének legfontosabb alapfeltétele. Az innováció gyorsulása a gazdaság gyorsulása is. A harmincegy éve indult Magyar Innovációs Nagydíj komplex értékelés alapján a legnagyobb innovációs teljesítményt keresi. Pakucs János azt is hozzátette, hogy a pályázaton olyan Magyarországon bejegyzett vállalkozások, szervezetek vehetnek részt, amelyek új termékkel, eljárással vagy szolgáltatással értek el kiemelkedő innovációs teljesítményt és jelentős üzleti sikert.

Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a pályázat meghirdetése kapcsán kiemelte, hogy miért is olyan nehéz a társelnöki pozíció, hiszen versengő vállalkozások komoly gazdálkodási eredményét kell sorba állítaniuk. Az elmúlt három évtized díjazottjai kivétel nélkül gazdasági súlyra tettek szert. Ténylegesen igaz, hogy aki díjazott a Magyar Innovációs Nagydíjon, az a későbbiekben bizonyítja a piacon az életképességét is. Az NKFIH elnöke hangsúlyozta, hogy hatalmas kitartás kell civil szervezetként, hogy harmincegy éve menedzselje és újra meghirdesse ezt a díjat. Innovációs hivatalként kötelességük a Magyar Innovációs Szövetség mellé állni, hogy kedvet csináljanak az innovációnak. Évente hét-nyolc díjat osztanak ki az innovatív vállalkozásoknak.

Csillagok ők, nekünk meg a kezünket a csillagok felé kell kinyújtani

– zárta gondolatait Dr. Birkner Zoltán.

Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár a pályázat jelentőségéről és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásáról tartott előadást. Az innovációnak két jelentése van, az invenció, valami új feltalálása, valamint az eredménynek a piacosítása. Kettő között szorzás jel van, ha valamelyik nulla, akkor nincs innováció. Ez a díj pontosan arra mutat rá, hogy az innováció lényege az árbevétel termelése mellett a hozzáadott érték teremtése. Az egyetemeken, akadémián egyre több kutatást végeznek, ezt is próbálják a hasznosítás irányába eltolni, melyek azok az ügyek, amiből piaci eredmény jöhet ki, hogy a magyar társadalom számára hasznosítható eredmények jöjjenek létre. Mi magyarok ne csak a találmányok területén legyünk jók, hanem hogy megteremtsük az önfenntartó gazdasági hasznot.

Az innováció agráriumban betöltött szerepéről Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt. Kiemelte, hogy az agrárium vonatkozásában az innováció elválaszthatatlan a társadalmi hasznosulástól. Az agrárágazatnak az utóbbi időben számos, rendkívüli kihívással kell megküzdenie, a klímaváltozástól egészen az energiaválságig. A mezőgazdaság, mint nemzetstratégiai ágazat, mindenkinek az életében jelen van valamilyen módon: legyünk akár termelők, akár fogyasztók. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy nem csak uniós, hanem hazai szinten is kiemelt szereppel bír az innováció. Az agárgazdasági innovációk, a tudásmegosztás, a tudásalapú gazdálkodás közös társadalmi érdek, mely igényli a tagállami és az uniós szintű együttműködéseket, tapasztalatcseréket. A 2023 és 2027 közötti időszakban, ami a Közös Agrárpolitika hazai stratégiájának megvalósításának időszaka, megnyílnak az uniós források az agrárinnovációk élénkítéséhez is. Az agrárágazat egyre hangsúlyosabban jelen van a hazai innovációk világában, hiszen a jövő mezőgazdaságához elengedhetetlen a tudás és a folytonos innováció.

Az eseményen bemutatkozott a 2021. évi Innovációs Nagydíj győztes CYCLOLAB Kft., illetve a 2021. évi Ipari Innovációs Díj győztese, a MEDITOP Gyógyszeripari Kft. is.

A 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé 2 millió forint pénzjutalmat is kap, a további innovációs díjazottak pedig pénzjutalomban, illetve tárgyjutalmakban részesülnek. Az Innovációs Nagydíj mellett ugyanis kiosztják az Ipari Innovációs Díjat, az Informatikai Innovációs Díjat, az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díját, az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját és Környezetvédelmi Innovációs Díját, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díját, illetve a MISZ Startup Innovációs Díját is.

A díjak átadására 2023. március végén, sajtónyilvános ünnepélyen kerül sor az Országház Felsőházi Termében.

A 2022. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: www.innovacio.hu/nagydij

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

Alapítványi Bál

2024. december 2. 09:10

Időpont: 2025. január 24. (péntek), 18:00 óra, Helyszín: Hotel Helikon, 8360 Keszthely, Mikus Gyula sétány 5.

A sáskák tehetik tönkre az afrikai Nagy Zöld Fal-projektet?

2024. november 29. 14:10

A biztonsági helyzet is komoly akadályt jelent, mivel több terrorista csoport a projekt által érintett területeken tevékenykedik.

Lépéstartás a gépfejlesztéssel - Gumiabroncs körkép 2018 (2. rész)

2018. november 26. 08:48

Az új fejlesztésű mezőgazdasági gumiabroncsok egyre nagyobb méretben (átmérő, szélesség) készülnek annak érdekében, hogy a nagy motorteljesítményű traktorok vonóerő kifejtését, illetve az önjáró betakarítógépek nagy tömegének hordozását alacsony talajtömörítéssel legyenek képesek megvalósítani.

Innováció a pontynevelésben: harmadára csökkentették a tenyészidőt

2018. december 8. 04:36

A Debreceni Egyetem Halbiológiai Laboratóriumának kutatói olyan intenzív, zárt rendszerben szaporítják és nevelik az ivadékokat, aminek köszönhetően a hagyományos, halastavi tenyészidőt jelentősen le tudják csökkenteni.

Goodyear: ötven százalékkal jobb futásteljesítmény és rövidebb féktáv

2020. február 20. 09:47

Az új EffcientGrip Performance 2 megnövekedett futásteljesítményét számos innovatív fejlesztés teszi lehetővé a kiváló teljesítmény megőrzése mellett.

2021-től: Horizont Európa - Új uniós kutatási és innovációs keretprogram

2019. november 26. 09:30

A minél eredményesebb pályázatok érdekében az Agrárminisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Agrárinformatikai Klaszterrel együttműködésben 2020 első negyedévében konferenciát szervez, ahol a forrásszerzés gyakorlati lehetőségeit és eddigi tapasztalatait is bemutatják.