16℃ 8℃
október 22. Előd, Szalóme, Kordélia
Agrárközélet

Megkezdődtek az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések

AM Sajtóiroda

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrárium, azon belül az erdőgazdálkodás egyik legfontosabb feladata a változó klímához való alkalmazkodás. Míg például az erdő felújításának és telepítésének ideje hagyományosan tavasz vagy ősz lenne, addig idén az enyhe időjárás következtében már januártól zajlanak a csemeteültetések több helyen, például a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.-nél is. A bugaci erdőterületen mintegy 2,5 hektáron éppen az erdőgazdaság saját csemetekertjében nevelt 10 500 db akáccsemetét és 650 db nemesnyár-dugványt ültetnek el. A társaság éves szinten hozzávetőleg 1000 hektáron végez erdő újraültetési munkálatokat és további 20-30 hektár olyan terület van a közvetlen környéken, melyre az Országfásítási Program keretében újabb erdőket is telepítenek – tette hozzá.

Nagy István arról is beszélt, hogy erdeink az orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt kialakult energiaválságban vagy éppen a klímaváltozás vonatkozásában nem problémaforrásként jelennek meg, hanem a megoldást jelentik. Kifejtette, az elmúlt évszázadban Magyarország megduplázta erdőterületét, és napjaink erdőtelepítései is jelentős eredményt képviselnek. A rendszerváltozás óta 200 ezer hektár új erdő létesült Magyarországon. Három éve pedig a kormány újabb lendületet adott az erdőtelepítéseknek, és további 50 ezer hektár új erdő létrehozásához biztosít támogatást. A fenntartható erdőgazdálkodásnak köszönhetően meglévő erdeink élőfakészlete pedig folyamatosan gyarapodik – emelte ki a miniszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen mintegy 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a magyarországi erdőkre 2027-ig. Az erdőgazdálkodás a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pilléréből 11 százalékkal részesedik, ennek csaknem 80 százaléka közvetlenül zöld célokra fordítandó. Hangsúlyozta, hogy hazánk területének egynegyedét valamilyen fás vegetáció, azon belül is mintegy 22 százalékban erdő borítja.

Az Agrárminisztérium által életre hívott Országfásítási Program és az állami erdőgazdaságok klímaváltozáshoz gyorsan alkalmazkodó tudatos erdőgazdálkodási tevékenysége  is hozzájárul a kormány azon céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya – húzta alá a miniszter.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Erdőgazdálkodás, erdőhasznosítás hogyan adózunk utána?

2019. szeptember 25. 08:34

Nagyon sok gazdálkodót, vállalkozást érintő kérdés az erdőgazdálkodás, az erdő hasznosításából származó jövedelem adózási kérdésköre. A cikk - a teljesség igénye nélkül - segít az eligazodásban.

A klímaváltozás elleni küzdelem itt és az ehhez hasonló erdőkben zajlik

2023. június 25. 08:04

Sokkal nagyobb a fatermő képessége annak az erdőnek, amelynek nagy mennyiségű holt- és elegyfája van és a vízgazdálkodása is megoldott, mint azé, amelyben a hagyományos elvek szerint folytatják az erdőművelést.

Miért titkolják az örökerdők valódi erejét?

2025. augusztus 21. 11:10

Az örökerdő gazdálkodás nemcsak a természetet óvja, hanem gazdaságilag is életképes. De vajon miért nem terjed el szélesebb körben hazánkban?

Téli álom előtt: hogyan segíthetjük a denevéreket?

2025. október 15. 14:10

Barlangok, pincék, odvas fák – így küzdenek a denevérek a téllel, és így segíthetjük őket túlélni.