31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Agrárközélet

KAVOSZ Zrt.: még vonzóbb lehet az Agrár Széchenyi Kártya

Agrofórum Online

Még vonzóbb lehet az Agrár Széchenyi Kártya, igényelni ugyanis egyszerűbb feltételekkel lehet és duplájára emelték a hitelkeretet

Még vonzóbb lehet az Agrár Széchenyi Kártya, igényelni ugyanis egyszerűbb feltételekkel lehet és duplájára emelték a hitelkeretet – közölte a KAVOSZ Zrt. pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint vonzóbb finanszírozási lehetőséget és új, termelő munkahelyek létrejöttét eredményezheti az, hogy a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a duplájára, a korábbi 25 millióról 50 millió forintra emelte az Agrár Széchenyi Kártya maximálisan igényelhető hitelösszegét és jelentősen enyhítettek az igénylési feltételeken is.

Az egy, kettő vagy három éves futamidőre igényelhető szabadon felhasználható folyószámlahitel jelenleg évi nettó 1,35 százalékos kamat mellett érhető el a gazdálkodók számára. A vállalkozások által fizetendő díjakat 4 százalékos mértékű kamattámogatás és a garantőr intézmény kezesi díjához nyújtott kezesi díjtámogatása csökkenti.

Kedvező változást jelent az Agrár Széchenyi Kártya feltételrendszerében, hogy az FM-mel sikeresen lezárultak az igénylés egyszerűsítésére és a hitelkeret duplájára emelését célzó tárgyalások. Ezek a változások hamarosan hatályba lépnek, így a tervek szerint szeptembertől már igényelhetők az emelt összegű Agrár Széchenyi Kártyák – közölte Krisán László a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A vezérigazgató rámutatott: versenyképes gazdaság nincs prosperáló agrárium nélkül és ez fordítva is igaz. Így az agrárszektor kiemelt fontosságú a magyar gazdaság egészének szempontjából. Ezért fontos, hogy már négy éve az őstermelőktől a vállalkozásokig, minden agrártermék előállítással és feldolgozással foglalkozó igénylőnek elérhető ez a finanszírozási forma, a korábbinál kedvezőbb feltételekkel – áll a tájékozatóban.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gödöllőn kap új otthont a Mezőgazdasági Múzeum

2025. június 11. 13:10

Gödöllőre, a MATE területére költözik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. Az új létesítmény 2029-re készülhet el.

Akkumulátorok új élete: elindult a BASF új üzeme

2025. június 9. 13:10

A BASF új üzeme évente 40.000 EV-akkumulátor feldolgozására képes – kulcsszerepet kap az EU nyersanyagfüggetlenségi céljaiban.

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

2025. június 8. 13:10

Rekordszámú nevezéssel zárult a Brillante-2025 verseny, ahol a legjobb párlatok és pálinkás bonbonok is díjazásban részesültek.

Tengerentúli kapcsolatait erősíti az Állatorvostudományi Egyetem

2025. június 3. 12:40

A Purdue Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást az Állatorvostudományi Egyetem – cél a tudományos és oktatási jelenlét bővítése.

Eddig több mint 135 milliárd forintot helyeztek ki Agrár Széchenyi Kártyán keresztül

2019. április 9. 05:47

Több mint 7000 agrárvállalkozás használja napi szinten az Agrár Széchenyi Kártyáját, a konstrukció 2011. évi meghirdetése óta több mint 135 milliárd forint kedvező finanszírozási lehetőséghez jutottak az agrárszektor vállalkozói.

Hétfőtől már igényelhető az ingyenhitel

2020. április 28. 09:17

A kiemelt támogatások a 2020. december 31-éig hatályba lépett Agrár Széchenyi Kártya hitelügyletekre vehetők igénybe.

Gazdainfó: uniós intézkedések és halasztott határidők

2020. április 23. 11:13

Az Európai Bizottság legutóbbi ülésén két intézkedést fogadott el az agrár-élelmiszeripar támogatására. A gazdálkodók pénzforgalmának növelése érdekében a Bizottság magasabb kifizetési előlegeket fogadott el a mezőgazdasági termelők számára.

Ingyen hitel segíti a gazdákat

2020. április 15. 15:06

A járványhelyzetben a legfontosabb, hogy biztosítsák a gazdák likviditását, aminek az egyik leghatékonyabb eszköze az Agrár Széchenyi Kártya hitellelhetősége.