Agrárközélet

Megújul a MATE gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúrája

MTI

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) négy kampuszán 3,3 milliárd forintos beruházás indul - jelentett be Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke és Gyuricza Csaba rektor a gödöllői Szent István Campuson.

A beruházás keretében infrastrukturális és energiahatékonysági fejlesztések valósulnak meg, valamint jelentősen megújul a digitális infrastruktúra is. Az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének (RRF) keretéből támogatott projekt befejezése 2026. április végére várható. Az uniós támogatáshoz az egyetem 112 millió forint önerővel járult hozzá.

Birkner Zoltán hangsúlyozta, hogy a magyar innovációs rendszernek a központi szereplője a magyar egyetemi hálózat. A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (KEKVA) maximálisan támogatják a folyamatot, hiszen az új tulajdonosok azt kérik az egyetemi menedzsmenttől, hogy olyan szemlélettel vezessék az egyetemet, amely illik az innováció központi szereplőihez.

Gyuricza Csaba rektor arra hívta fel a figyelmet, hogy két évvel ezelőtt a MATE olyan koncepció mentén jött létre, hogy innovációs, kutatási és oktatási hátteret adjon a magyar vidék, a magyar vidéki értelmiség képzéséhez, amellyel 21. századi színvonalon segíti újjáépíteni a magyar agrár és élelmiszergazdaságot.

A MATE több szempontból is a legek egyeteme, de a meglévő páratlan erőforrásaihoz fontos az is, hogy legyen modern infrastruktúrája. Az elmúlt évek fejlesztéseinek már vannak látványos eredményei, ami jelzi a jó irányt, és ebbe a filozófiába illeszkedik bele az a 3,3 milliárd forintos fejlesztés, amelyet négy kampuszon tudnak elindítani: Gödöllőn, Kaposváron, Keszthelyen és Szarvason – mondta.

Az energetikai felújítások értéke 2,3 milliárd forint, ami érinti a Szent István, a Kaposvári és a Georgikon Campust, illetve a Szarvasi Képzési Helyet. A szintén a négy helyszínt érintő Digitális infrastruktúrafejlesztés értéke 1 milliárd forint, aminek keretében jelentősen megújul a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra, és hibrid oktatásra alkalmas termeket is létrehoznak.

Az infrastrukturális fejlesztések mellett az egyetem 400 egyetemi polgár digitális készségfejlesztésére irányuló oktatásokat is fog tartani – sorolta a rektor.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

Nagy István: az új törvény megfelelő rangra emelheti az állattenyésztést

2019. június 9. 10:08

Nagy István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Tájékoztató agrárfórum és fajtabemutató című rendezvényén ismertette a mezőgazdaságban várható fejlesztéseket, intézkedéseket. Az agrárminiszter elmondta: bízik abban, hogy az új állattenyésztési törvény augusztus 1-jétől életbe léphet.

Fenntarthatóság az élelmiszerláncban – Ha április, akkor Digitális Agrártájoló!

2023. március 30. 15:24

Az agrárium fenntarthatósági kérdései lesznek a középpontban április 13-án.

Precíziós gazdálkodás nélkül nem megy!

2020. február 11. 11:02

A termelési, a feldolgozási és az értékesítési lánc digitalizációjával egy paradicsomról is lehet majd tudni, hogy hol, hogyan termesztették, hogyan jutott el a fogyasztóhoz.

Tangazdaság a digitális agrárium fejlesztéséért

2023. április 24. 10:09

A fenntarthatóságot szolgálja a Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári Smart Farm Tangazdasága.