Támogatások, pályázatok

Megkezdték az AKG és ÖKO támogatások kifizetését

AM Sajtóiroda

Megindultak a 2022. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások kifizetései, így a tavaszi munkák idején a tervek szerint mintegy 130 milliárd forint értékben jutnak forráshoz a programokban részt vevő gazdálkodók. A magyar kormány és az agrártárca továbbra is a magyar gazdák mellett áll – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter.

Nagy István kiemelte, hogy a 2022-ben benyújtott kifizetési kérelmek ügyintézése folyamatosan és feszített tempóban zajlik, a fent említett felhívások tekintetében a kifizetések jelentős részét várhatóan le tudja zárni március végéig a Magyar Államkincstár. 

Ennek keretében első körben megközelítőleg 13 ezer mezőgazdasági termelő, összesen 58,36 milliárd forint összegű támogatásra számíthat ezen a héten, amely döntésről egyedileg, ügyfélkapus tárhelyükön keresztül kapnak értesítést a gazdálkodók. Az AKG támogatás tekintetében közel 9400 darab kifizetési kérelmet, közel 40,5 milliárd forint támogatási összeggel, ÖKO támogatás esetében több mint 3.400 darab kifizetési kérelmet, közel 18 milliárd forint támogatási összeggel hagytak jóvá és indult meg kifizetés. 

Második körben újabb 5.000 gazdálkodó számíthat mintegy 47 milliárd forint támogatásra. A kifizetési kérelmek feldolgozása továbbra is folyamatos. Az intézményrendszer mindent megtesz annak érdekében, hogy, a jelentősen megnövekedett igénylés ellenére is, a vidékfejlesztési területalapú támogatások mielőbb megérkezzenek a gazdálkodókhoz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

2025. január 15. 17:10

Az elnyert támogatásból 14,6 millió forint összeg szabadon fordítható olyan beruházásokra, amelyeket a pályázat nem támogat.

Mezőgazdasági kisüzemek támogatása

2025. január 9. 07:10

Újabb pályázat jelent meg beruházásra kisüzemek részére.

Fiatal gazda pályázat, akár 83 százalékos támogatási intenzitással!

2025. január 3. 10:10

A korábbi évektől eltérően a támogatás inkább beruházási alapú, de 14,6 millió forint jövedelempótló támogatás kapcsolódik hozzá.

Kertészeti ültetvénytelepítés: szeptemberben érkeznek a pályázatok!

2024. augusztus 12. 14:10

Szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

Fontos a tápanyaggazdálkodási-terv a vidékfejlesztési támogatásoknál

2019. augusztus 10. 09:03

A kötelezettségen túl is fontos elem a gazdálkodásban talajaink ismerete, hiszen a talajvizsgálatok költségei többszörösen megtérülnek.

Ültetvénytelepítési határidők az AKG-ben

2022. március 28. 16:18

A VP Agrárkörnyezet-gazdálkodási támogatásra pályázóknak a Támogatói Okirat hiányában is úgy kell már januártól gazdálkodniuk, ahogyan azt vállalták a kérelemben. Most egy, az ültetvényekkel kapcsolatos aktuális határidőre hívjuk fel a figyelmet.

ARASZ: a megoldás az adminisztrációs problémákra

2023. augusztus 22. 06:40

Az AKG az EGN a nitrát érzékeny területek, vagy épp állattartás miatt sokan úgy érzik, hogy az adminisztráció megkönnyítése, és talán az egyszerűbb jogszabálykövetés miatt keresniük kell egy szoftvert, ami a kezük alá dolgozik.

Közeleg a határidő!

2020. december 12. 08:45

Az Agrárminisztérium nyomatékosan felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét, hogy a fenti határidők jogvesztőek, hiánypótlásra nincs lehetőség!