Agrárközélet

Indonéz hallgatókat is fogadnak a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karán

MTI

A magyar felsőoktatási intézmények közül egyedüliként a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fogad indonéz hallgatókat részképzésen az indonéz nemzetközi hallgatói mobilitási program (IISMA) keretében a következő tanév első szemeszterében - tájékoztat az SZTE közkapcsolati igazgatósága.

 A közlemény szerint az IISMA egyszemeszteres képzést biztosít az indonéz hallgatóknak a világ legrangosabb egyetemein. A kiválósági tanulmányi ösztöndíjprogramot az indonéz kormány hirdeti meg. Ennek keretében a magyar felsőoktatási intézmények közül kizárólag az SZTE-re érkezhetnek diákok, a 2023/2024-es tanév első szemeszterében 19 egyetemről 39 hallgató.

Az indonéz hallgatók az SZTE nyolc kara – gazdaságtudományi, mezőgazdasági, pedagógusképző, állam- és jogtudományi, bölcsészet- és társadalomtudományi, a gyógyszerésztudományi, mérnöki, valamint egészségtudományi – által kínált kurzusokon vehetnek részt, mellyel a hazájukban kötelező, de szabadon választható tárgyaikat váltják ki.

A harmadik alkalommal meghirdetett programban az SZTE az indonéz hallgatók között a tíz legnépszerűbb közé került a világon. A szegedi intézménybe már több mint 100 hallgató érkezett.

Az indonéz kormány finanszírozásában megvalósuló IISMA ösztöndíjprogram kitűnő példája a rövid ciklusú képzéseknek, melyek iránt egyre nagyobb az igény a nemzetközi felsőoktatási piacon, hiszen az interkulturális környezet hozzájárul a „nemzetköziesítéshez”, valamint a külföldi diákok jelenléte színesíti Szeged már eddig is jelentős nemzetközi diákéletét – áll a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megvan a terv, az évtized végére megszüntethető az éhezés

2024. december 18. 16:10

Az éhezés elleni harcban világszerte kulcsszerepet kaphat a mesterséges intelligencia.

Uniós vetőmagrendelet: több jogot akarnak a gazdálkodók

2024. december 18. 13:10

Az uniós vetőmagrendelet módosítása miatt 139 szervezet nyílt levélben követel több jogot a gazdáknak a nemesítésben és forgalmazásban.

Hogyan tudja a gazdaság vezetője a jó alkalmazottat megtartani?

2024. december 15. 12:10

A mezőgazdaságban folyamatosan kevés a munkavállaló. A legtöbb gazdaságban probléma ez. Néhány alapvető módszer a foglalkoztatottak megtartására.

Hogyan lesz a jó zongoraművészből kiváló marketinges?

2024. december 13. 11:40

Ahhoz, hogy maradandót alkoss a munkáddal, ki kell tűnnöd az átlagból, ott kell lennie valami plusznak önmagadból is.

,,Tanuljunk egymástól” program a Hechta Kft. szervezésében

2022. szeptember 5. 10:40

A Hechta Kft. az elmúlt időben egyre több videófilmet készített főleg az Amalgerol®, Magyarország egyik első növény- és talajkondicionáló készítményével kapcsolatos termelői tapasztalatokról.

Nagy István: nagy szükség van a frissen végzett gazdászokra

2022. július 12. 11:32

A Széchenyi István Egyetem mosonmagyaróvári karán végzettek közül összesen mintegy 80-an vehették át oklevelüket a hétvégén.

Népszerűek a MATE szakirányú továbbképzései

2023. február 16. 12:34

Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.

Korszerűsítették a MATE egyes kutatóhelyeit

2022. április 20. 14:27

720 millió forintból valósult meg energetikai korszerűsítés a MATE szarvasi, ceglédi és gödöllői kutatóhelyein.