-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Talajművelés

Talajdegradációs folyamatok: szélerózió (defláció)

Agrofórum Online

Talajpusztulást nemcsak a víz válthat ki, hanem előidézheti a szél is. Ezt deflációnak nevezzük. Általában úgy gondolja az emberek többsége, hogy a defláció csak homokon vagy lápon léphet fel. Ez a megállapítás azonban nem feltétlenül pontos, mert elméletileg mindenféle fizikai tulajdonságú talajon felkaphatja és elszállíthatja a szél a talajszemcséket vagy a szerkezeti elemeket, ha az energiája elegendő a talajrészek méretéhez és tömegéhez viszonyítva. Ezt különösen a száraz tavaszok szeles időszakainál figyelhetjük meg, amikor az agyagos vályog kötöttségű csernozjom talajokon is kifújja a szél a talajt a tavaszi vetések alól.

A szél által okozott kártétel erősségét nehezebb meghatározni, mint a vízeróziónál. A defláció formái sokszor nem jelenkori folyamatok, erősségükben a geológiai közelmúlt hatása is érvényesül. A gyengén, közepesen és erősen fejlett fokozatok elhatárolásakor a frissen szállított talajanyag mennyiségét, valamint az általa elborított terület nagyságát vehetjük alapul.

Magyarországon a deflációs fokozatok megítélésénél csupán a legfiatalabb talajpusztulás nyomait állapíthatjuk meg. A gyengén, a közepesen és az erősen fejlett fokozatok elhatárolásánál a frissen szállított homok mennyiségét, az elborított terület nagyságát vehetjük figyelembe. Felmérések szerint hazánkban közel 1 millió hektáron pusztít a szélerózió, de más adatok szerint ez mintegy 1,45 millió hektár is lehet. A szél károsítása elsősorban a Duna-Tisza közi hátság homok-, karbonátos futóhomok talajaira jellemző, ezen kívül jelentős problémákat okoz a Nyírség térségében, a savanyú kémhatású homoktalajokon is. A veszélyeztetett területek: a Somogyi homokhát, a Győr-tatai terasz vidéke, a hevesi homokhát, továbbá a dél-alföldi térség.

A szélerózió okozta kár különösen nagy gondot jelent azokon a tőzeges és láptalajokon, ahol a felszín kiszáradása révén a kiszáradt tőzeg-láp felszínt a szél átrendezi, elhordja. Egyre nagyobb feladatot jelent azoknak a területeknek a védelme, ahol a lösz vagy löszszerű alapkőzet került a felszínre és számottevő kárt okoz a szél a talaj lehordásával. Ezért nem csupán a homoktalajok és a tőzeges láptalajok védelme szükséges a szélerózió elleni küzdelemben, hanem a jó minőségűnek tartott csernozjom talajok védelme is igen fontos.

Vannak olyan esetek is, amikor a vízerózió és a defláció együttes hatása figyelhető meg. Különösen a Dunántúli-középhegység északi előterében lévő löszdombságon gyakori jelenség, hogy a dombtetőről a völgy felé két kifehéredett és humuszrétegétől megfosztott sáv követi egymást. A dombhát gerincén húzódó a szél hatására pusztult le, a lejtő derekán található sáv pedig a víz hatására erodálódott. Ugyanígy társul a két jelenség vízválasztókon, pl. a Pilis, a Bakony vagy a Mecsek területén.

A szélerózió elleni védekezésnél a mezővédő erdősávok telepítésével, továbbá szervestrágyázással és köztes takarónövények vetésével csökkenthető a károsító hatás. A teljesen nyitott területek ki vannak téve a széleróziónak, mint például a prérik is. Az Egyesült Államokban és Kanadában is találhatók a széleróziónak kitett nagy területek.

A száraz, borítatlan talajon a szél, jelentős károkat okoz. A szél által szállított homokszemek fizikai sérülést okozhatnak a fejlődő növényeken. A hígtrágyázás csökkentheti a szél által okozott károkat, megakadályozza a talajrészecskék mozgását.

Forrás:

https://www.vaderstad.com/hu/tudastar/agronomiai-ismeretek/talajvizsgalat-es-vedelem/talajerozio/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Elképesztő módon alakulnak át a gyökerek a tömörödött talajban, vizsgálat bizonyítja

2025. december 30. 16:10

Élet, az élőlények fantasztikus módon tudnak alkalmazkodni a változó környezethez, az új kihívásokhoz. Egy nemzetközi kutatócsoport a gyökerek tömörödött talajhoz való alkalmazkodóképességét vizsgálta. De mire jutottak?

Töretlen fejlődés a HORSCH-nál

2025. szeptember 23. 04:55

Új fejlesztésekkel, különleges megoldásokkal készül a németországi gyártó a novemberi Agritechnica kiállításra.

Gazda, aki elsőként árasztotta el földjét aszály ellen

2025. szeptember 21. 13:10

Tiszakóródon egy gazda példát mutatott: földjét árasztással mentette meg. Vajon követik mások is?

Idén is népszerű volt a Väderstad szántóföldi gépbemutató sorozata + videó

2025. augusztus 14. 13:10

Már közel három évtizedes hagyományra tekint vissza a Vaderstad Kft. szakmai bemutatója, országjáró körútja, ahol a gazdák a szántóföldön ismerkedhetnek meg a svéd mezőgazdasági gépgyártó kiváló termékeivel.

Őszi szántások fontossága

2022. november 26. 05:36

A szántás a földnek ekével való megművelése, mely az összes talajművelési munkák közül a legfontosabb, ugyanis a talaj szövetében a leglényegesebb változásokat hozza létre, és olyan porhanyósságot idéz elő, amit más eszközökkel nem lehet elérni.

Márpedig a szántás kockáztatás

2023. augusztus 14. 13:15

A szántás létjogosultsága minden esetben felülvizsgálandó ilyen szélsőséges időjárási körülmények, és talajaink állapota miatt. A több generáción átívelő megszokás jelentősen hozzájárulhat a talajdegradációs folyamatok erősödéséhez. Okszerűen, a talajállapot felmérését követően azonban vannak esetek, amikor akár ,,ekéhez is nyúlhatunk”. A talaj víztároló kapacitásának növelése, szervesanyaggal való feltöltése, a megfelelő talajélet fenntartása azonban egyéb más gyakorlatok előtérbe helyezésével hatékonyabban támogatható.

A magyaroknak NAGYOBB van, mégis JOBBAN kihasználja az adottságait ez a picike ország a BUSA KS segítségével!

2020. május 12. 10:24

Hollandia, az ország, ami fentről szemlélve egy óriási patcheworknek tűnik. Amerre a szem ellát mindenütt szigorúan rendezett mezőgazdasági területeteket látunk.

Az év talaja: mészlepedékes csernozjom

2022. december 26. 14:07

A csernozjom talajok hazánk 22,4%-át teszik ki. A mészlepedékes csernozjom nemcsak Magyarország, hanem az egész Duna-völgy jellegzetes talajképződménye.