Gépinfo

Kompakt, de erőteljes Bobcat kerekes rakodó született

Agrofórum Online

Számos frissítéssel érkezik a Bobcat új kompakt kerekes rakodója, amelynek igencsak meggyőző a 75 LE teljesítményű motorja, illetve az akár 100 l/min kapacitású hidraulikaszivattyúja.

Az amerikai gyökerű Bobcat márka már jó ideje a dél-koreai Doosan Group tagjai közé tartozik, ám a kompakt és a teleszkópos rakodói fejlesztése továbbra is erős ütemben halad. A csúszókormányzású rakodók kifejlesztéséről ismert gyártó ezúttal is előrukkolt valamivel a mezőgazdasági termelők számára.

Az agráriumban széles körben használható L95 kompakt kerekes rakodóról van szó, amely a már meglévő L75-ös és L85-ös változatok mellé sorakozik fel, egyfajta csúcsmodellként. Az elődök 2021-ben, illetve 2022-ben kerültek piacra, így szinte törvényszerű volt, hogy az L95-ös prémium géppel ebben az esztendőben jelenjenek meg.

A kompakt kerekes rakodó egyesíti magában a nagy teljesítményt, a könnyű, intuitív vezérlést és a kezelői kényelmet, ráadásul a hozzá kapcsolható munkaszerszámok száma is jelentős, akárcsak az L75-ös és L85-ös verziók esetében. Az L95-ös emellett már azokat a frissítéseket is megkapta, amelyeket a két „testvére” csak a 2024-es esztendőben fog, és ezek jó része a felhasználói visszajelzések alapján került bele a gépbe.

Mit is tud az L95-ös? A 75 LE-s Bobcat motor kiemelkedő teljesítményűnek számít ebben a kategóriában, és a 40 km/h maximális sebesség is meggyőző. A rakodógépet nagy stabilitás jellemzi, a tovább javított Automatic Ride Control felfüggesztésrendszer pedig sima haladást tesz lehetővé még bukkanókkal teli, durva felületen is. Az új Bobcat akár 405/70 R20 abroncsokkal is felszerelhető, ami ideális a mezőgazdasági munkákhoz. A maximális emelési magasság 3275 mm.

A hatékony és biztonságos munkavégzést az olyan funkciók is elősegítik, mint az Automatic Parking Brake automata rögzítőfék, valamint a Slope Assist, amely lejtős területen sem engedi elgurulni a gépet. A joystickot immár az ülés karfájába integrálták, ettől még kényelmessebbé és magabiztosabbá válhat a kezelő munkavégzése.

Az L95-ös modellen a frissített Power Quick-Tach rendszer által a korábbinál egyszerűbb módon, ugyanakkor a hidraulikus csatlakozásokat jobban védve végezhető el a szerszámcsere. A hidraulikaszivattyú teljesítménye akár 100 l/min is lehet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

Legyen a Bobcat magyarországi forgalmazójának részvényese!

2020. október 15. 08:22

Bár a Bobcat első sorban az építőiparban szerzett ismertséget, a mezőgazdaságban tevékenykedőknek sem kell bemutatni a márkát. Sőt, a Bobcat hazai forgalmazóját, a DM-KER Nyrt-t sem, a vállalatot, amely a fent említett brand mellett a Doosan kizárólagos forgalmazója, és a többi között az Arbos erő- és munkagépek vagy az Agrifac permetezőgépek hazai képviselője. A sikeres vállalkozásnak most szinte bárki „résztulajdonosa”, azaz részvényese lehet.

Megveszi a Bobcat hazai forgalmazóját az Opus Global

2021. április 7. 10:12

A DM-KER kizárólagos importőre és forgalmazója a Bobcat és Doosan márkáknak.

A Bobcat bemutatta a mezőgazdasági teleszkópos rakodók új generációját

2021. június 15. 05:37

A Bobcat új R-szériás teleszkópos rakodó családja, amely Stage V kategóriás motorokkal rendelkezik, hét tagból áll.

A Bobcat gyártójának árfolyama idén már 73 százalékos pluszban van

2021. június 3. 07:04

A vizsgált huszonöt, agráriumhoz kötődő cég közül a saját devizában nézett tőzsdei árfolyammozgás alapján májusban a CNH Industrial NV árfolyama emelkedett a legjobban.