25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Terményárak

Drágul a szójabab a kínai kereslet élénkülésével

Agrofórum Online

Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a csütörtöki terménypiaci kereskedés során, Európában inkább vevői fölényt lehetett látni. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, ám a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban zárt, ám a takarmánybúza értéke csökkent.

Az Egyesült Államokban a határidős szójabab ára emelkedett csütörtökön, miután Kína azt közölte, hogy az import valószínűleg magas szinten marad, mivel minden idők rekordját döntik az idei terményvásárlások, közben az időjárás továbbra is aggodalomra ad okot Brazíliában.

A búza ára is emelkedett, míg a kukoricáé csökkent a magasabb amerikai hozamok miatt.

Elemzők és kereskedők szerint a kínai szójababimport valószínűleg magas szinten marad a negyedik negyedévben is, így a 2023-as vásárlások minden idők rekordjára emelkednek.

Az amerikai szójabab iránti kínai kereslet kapcsán a reményeket felerősítették azok a hírek, amelyek szerint az amerikai mezőgazdasági ágazat képviselői csütörtökön Pekingben találkoztak kínai kollégáikkal annak érdekében, hogy erősítsék a mezőgazdasági kereskedelmet, még akkor is, ha a két ország közötti politikai kapcsolatok továbbra is feszültek.

„Talán ez az, ami egy kicsit felpörgette a piacot” – mondta Sherman Newlin, a Risk Management Commodities elemzője.

Egy másik nyomásnövelő tényező a brazíliai időjárás volt, ahol továbbra is fennáll az aggodalom az északi és középső területeken a szárazság és a túlzott déli esőzés miatti termésveszteség miatt.

„A piac egy kicsit ideges, visszatér egy kis prémium” – tette hozzá Newlin.

A búzát a dollár árának csökkenése is támogatta, ami az amerikai gabonákat globálisan versenyképesebbé teszi. Ezt az újabb aggodalmak is alátámasztották, amelyek szerint Oroszország robbanóanyagot dobott le egy fekete-tengeri gabonaszállítási útvonalon.

A másik oldalon a határidős kukorica árfolyama csökkent, megelőzve az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (USDA) jövő heti kínálati/keresleti jelentését, amely szerint egyes elemzők a terméshozam növekedését várják.

Európában a malmi búza 0,75 eurós plusz után 232,25 euróba, a kukorica 3,5 eurós áremelkedést követően 202 euróba, a repce 5,75 eurós megugrás hatására 435,75 euróba, a takarmánybúza pedig 0,5 angol fontos mínusz után 185 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kínálati aggodalmak miatt drágult a búza

2025. augusztus 30. 13:10

Inkább negatív hangulat jellemezte az elmúlt hetet a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Olcsóbb lett a búza a fekete-tengeri betakarítás előrehaladtával

2025. augusztus 24. 11:10

Enyhe ármozgásokat, ám egyértelmű drágulást hozott az elmúlt hét a terménypiacokon Amerikában és Európában is.

Látványosan megugrott a szójabab ára

2025. augusztus 18. 11:10

Továbbra sem javult érdemben a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, néhány áremelkedést azért lehetett látni a múlt héten.

A várható hozamemelkedés miatt esett a szójabab ára

2025. augusztus 9. 11:10

Alapvetően nem javult a terménypiaci hangulat sem Amerikában sem Európában, igaz valamivel kisebbek a heti mínuszok, mint előző héten.

Ukrajna számos mélyütést kapott, de a mezőgazdasága csak termel és termel

2024. augusztus 26. 09:40

Az ukrán agrárium egyik nagy versenyelőnye a csernozjom, vagyis a humuszban gazdag fekete föld, 65%-ban ilyenen gazdálkodhatnak.

Enyhén drágult a kukorica világpiaci ára

2019. július 24. 04:37

Emelkedett a kukorica ára azt követően, hogy az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) közölte, hogy a kukoricatermés elmaradhat a várakozásoktól.

Nincs megállás: tíz hónapos mélyponton a szójabab kurzusa

2020. március 14. 06:17

A szójabab ára a 312,91 dollár/tonnás szintig ment le, utoljára tavaly május közepén adtak ennyit egy tonna szójababért.

Összeomlásszerű csökkenéssel zárult a hét

2023. december 9. 13:10

Kissé elromlott a hangulat a hét végére a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,5 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb, miközben a repce árszintje 2,6 százalékkal emelkedett. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, mindeközben a repce drágult.