Gépinfo

Tízezrek bukhatják a zöld rendszámot

Agrofórum Online

Egyre nagyobb riadalmat kelt a hazai autósok körében, hogy egy nemrég nyilvánosságra került kormányzati előterjesztés szerint elvehetik a számos kedvezményre jogosító zöld rendszámot a hazánkban forgalomba állított plug-in hibrid meghatású autókról. A változás 35 ezer járművet érinthet. A jogosultsági kör tervezett szűkítésére ellen többek között a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület, az Emotech is tiltakozik.

Az egyesület egyetért valamilyen mértékű szigorítással, de az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz javaslatában szereplő teljes kizárás ellen már tiltakoznak. Értesülések szerint a már forgalomban lévő, elektromos hálózatról tölthető, de alapvetően nem elektromos hajtású autókról is elvehetik a zöld rendszámot a jövőben.

Évek óta visszatérő jelleggel felmerül, hogy az illetékes minisztérium megszüntetné a konnektorról tölthető hibrid gépjárművek zöld rendszám használatára vonatkozó jogosultságát.

Az érintett autósok ezzel együtt elveszthetik az adó- és illetékkedvezményeket, továbbá az ingyenes parkolás lehetőségét. 

Akár tisztán elektromos, akár konnektorról tölthető hibrid gépjárműről beszélünk, a vásárláskori felár a legtöbb esetben igen jelentős – bár folyamatosan csökken – a hagyományos belső égésű motorral szerelt gépjárművekhez képest.

Ahhoz, hogy az egyéni és kollektív környezetvédelmi célok mellett a tulajdonos gazdasági szempontjai is érvényesüljenek, nélkülözhetetlenek a különböző direkt és indirekt gazdasági ösztönzők – vélekedik az Emotech. Egyben felhívják a figyelmet, hogy a zöld rendszámra jogosult gépjárművek mentesülnek a regisztrációs adó, gépjárműadó, cégautóadó alól, illetve vagyonszerzési illetékmentességet is élveznek, továbbá ingyenesen parkolhatnak a települések többségén, például még Budapesten is.

Magyarországon az elmúlt hónapokban egy tucatra nőtt azon települések száma, ahol hozzányúltak a zöld rendszámos parkolási kedvezményhez. Az Index cikke szerint Ajkán, Siófokon, Nagykanizsán, Hódmezővásárhelyen és Zalaegerszegen is megszűnt már ez a kedvezmény, Pécs és Miskolc egyelőre csak a zöld rendszámos hibridektől vonta meg az ingyenes parkolást, a tisztán elektromos járművektől nem.

Alig több mint 80 ezer, a hagyományos belső égésű motorral szerelt autóktól környezetkímélőbbnek számító, azaz a jelenlegi szabályozás szerint zöld rendszámmal rendelkező jármű fut hazánkban. Ezekből a konnektorról tölthető hibrid járművek száma 35 ezer.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a Magyarországon futó személyautók alig több, mint 0,8 százalékát teszik ki az ezekbe a kategóriákba tartozó járművek. Összességében tehát konnektorról tölthető hibridek részaránya viszonylag alacsony, így az Emotech költségvetési oldalról nem látja indokoltnak a teljes körű kizárást. 

Azt azonban indokoltnak látják, hogy az olyan zöld rendszámra jogosult plug-in hibrid autók kerüljenek ki a kedvezményezetti körből, amelyek 3000 köbcentis motorral, illetve csaknem 700 lóerővel rendelkeznek, de alig képesek teljesíteni a jogszabályban lefektetett elektromosan megtehető 25 kilométeres távolságot. 

Egyébként a friss adatok szerint 2023-ban több mint 6500 plug-in hibrid autó kapott hazai rendszámot, tisztán elektromos gépkocsiból pedig több mint 10 ezret adtak át, derült ki a Pénzcentrum cikkéből. A tervezet szerint az érintett személyautók rendszámát hagyományos fehérre cserélnék ki.

Ugyanakkor, ha átmegy a javaslat, akkor sem azonnali hatállyal kell leadni a zöld rendszámot: azt a következő műszaki vizsgán kellene lecserélni. Október végén Budapesten 32 264 zöld rendszámot regisztráltak, a fővároson kívül pedig 43 563 darabot, azaz a megoszlási arány 60,4 százalék / 39,1 százalék.

A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület azt javasolja, hogy elektromos üzemmódban megtehető hatótávot emeljék 25-ről minimum 50 kilométerre, a szén-dioxid-kibocsátás felső határát pedig kilométerenként 50-60 grammban húzzák meg.

További, esetlegesen a szűkítés során alkalmazandó paraméterek lehetnének szerintük a belső égésű motor teljesítményének lóerőben (például 200-250) történő maximalizálása vagy akár a nagyobb, 2000 köbcentiméter lökettérfogatnál nagyobb motorral szerelt hibridek kizárása. De a saját tömegre vonatkozó felső korlát maximalizálása (például 2 tonnában) is alkalmazásra kerülhet.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

XC40 Recharge: itt a legelső tisztán elektromos Volvo-modell

2019. október 26. 05:38

A többszörösen díjnyertes, rendkívül népszerű XC40 kompakt szabadidőjárműre épülő XC40 Recharge a legelső a tisztán elektromos Volvo-modellek sorában.

Hamarosan hazánkban is kapható a Citroën C5 Aircross Hybrid SUV

2020. február 12. 13:34

A modell elektromos üzemmódban akár 55 km-es hatótávra képes. Az új C5 Aircross Hybrid SUV szén-dioxid-kibocsátása 32 g/km, fogyasztása akár 1,4 liter/100 km (WLTP-menetciklusban).

Touareg R plug-in hibrid: dinamikus teljesítmény és elektromos hatékonyság

2020. március 22. 04:38

Megfelelően feltöltött akkumulátor esetén az új SUV mindig elektromos E-MODE üzemmódban indul a nulla kibocsátás érdekében.