Miért fejlődtek eltérő színű és méretű sütőtökök a kigyűjtött magokból?

Agrofórum Online

Vásárolt sütőtökből kigyűjtött magokat vetettem el a kertben. Belőlük többféle méretű és színű tökök fejlődtek ki. Mi okozhatta ezt?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Nagy valószínűséggel a megvásárolt tök termésének felnevelése, F1, vagyis hibrid vetőmag felhasználásával történt. Az F1 magok előállításához két szülő szükséges ugyanis, melyeket egymással keresztezve, valamely pozitív tulajdonságainak egyesítése érdekében hoznak létre a nemesítők. A létrehozott hibrid fajták általában egy vagy több, valamilyen jellemzőjükben, pl. terméseik méretében, minőségében, termőképességükben, betegség-ellenállóságukban kiemelkedőbbnek bizonyulnak szüleiknél. A pozitív tulajdonságok egyöntetű megjelenése azonban csak az első utódnemzedékre, vagyis az F1 magból növekvő növényekre vonatkozik.

A hibrid növényekből fogott magokból kinevelt növények (F2) tulajdonságai már szétszóródnak, azaz jellemzőik is eltérnek, azok változatosan öröklődnek ugyanis az eredeti szülők paraméterei már többféle változatban nyilvánulnak meg. Az így kapott növények pl. színükben, méretükben, ízükben stb. egyaránt eltérhetnek egymástól. Amennyiben a tudatában vagyunk annak, hogy termésünk F1 magból szaporított növényről származik, annak magját nem ajánlatos kigyűjteni és elvetni sem. Erre a legtöbb zöldségfajnál érdemes odafigyelni, hiszen nemcsak a tökfélék esetén van ez így, hanem a paprika, paradicsom és uborka nevelése is gyakran történik F1 magokból. Emellett nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy akár a megvásárolt egynyári dísznövénynél szintén fennáll a hibrid vetőmagból történő előállítás lehetősége.  

A fajtaazonos növények szaporítása érdekében érdemes tehát vagy olyan fajtából magot gyűjteni, mely biztosan nem F1 szaporulatból származik, vagy a kereskedelemben vásárolni, így ellenőrzött körülmények közül származó magokat elvetni a biztos siker és azonosság érdekében. Termelőtől történő áru vásárlás esetében lehetőség van arra is, hogy a fajta után érdeklődjünk, így akár megtudhatjuk azt is, érdemes-e magjainak kinyerésével, majd pedig továbbszaporításával foglalatoskodnunk.

Zöldség-palántanevelés és buktatói (II.)

2019. november 3. 04:36

Kétségtelen, hogy a legtöbb vita a palántanevelés kapcsán a földkeverékek minősége és használhatósága körül zajlik. A fertőzöttség veszélye minden olyan közeg esetében fennáll, amelyet már növénytermesztésre használtak.

Idén is mintegy 1600-1800 tonna zöldséget takaríthatnak be a termesztők

2019. július 26. 08:03

A legtöbb zöldséget augusztus és október között takarítják be, egyelőre a zöldborsó és a spárga betakarítása fejeződött be.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.

Burgonya- és zöldségtermesztés tavaszi munkálatainak támogatása a megfelelő gépekkel

2019. április 11. 09:06

A burgonya és zöldségtermesztés tavaszi munkái területén elvárt a termesztés technológia igényeinek magas színvonalon megfelelő, de mindemellett költséghatékony gépek megléte, amelyek segítségével tartósan biztosítható a versenyképes, erős értékesítési háttér.