Tényleg mérgező a zöld burgonya?

Agrofórum Online

Azt olvastam és hallottam is ismerősöktől, hogy a burgonyagumó, ha megzöldül, akkor mérgező lesz. Tényleg mérgező az ilyen krumpli?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A burgonya egy széles körben fogyasztott és sokféle módon felhasználható zöldségnövényünk, melyből számunkra értékes részét gumói adják. A növény különböző részeire jellemző, hogy kisebb vagy nagyobb, változó mennyiségben, de mind tartalmaznak szolanint. A szolanin nagyobb mennyiségben történő fogyasztása által, mérgező hatása miatt, gyomorfájás, hányás, illetve egyéb, akár súlyosabb tünetek is kialakulhatnak, így jelentős mennyiségben való fogyasztása kerülendő.

A gumók az őket ért fényhatás következtében jellemzően nemcsak klorofillt, zöld színanyagot termelnek, hanem emellett szolanintartalmuk is megnövekedik. Ajánlatos ezekből a gumókból fogyasztás előtt a zöld részeket kivágni, vastagon meghámozni. Érdemes ugyancsak így tenni a kicsírázott burgonya esetében, annak csíráit és a kicsírázott rügyek környékét nagyobb mértékben meghámozni a mérgezés megelőzése érdekében. 

A gumók zöldülése már a termesztés alatt is bekövetkezhet, nem feltétlenül csak a tárolás során való megjelenése a jellemző. A termesztés során fontos technológiai elemnek tekinthető a bakhátak elkészítése, ezáltal a gumó életterének növelése. A gumó növekedése során bekövetkezhet ugyanis a talajból való kibújása, mely idővel annak zöldüléséhez fog vezetni. A bakhátak elkészítését ezért minden esetben, továbbá a gyomok irtásának fontossága miatt is ajánlatos elvégezni.

A tárolás során is szükséges ügyelni a fénytől való védelemre, melyet lehetőség szerint alacsony hőmérsékleten való tartással kell párosítani. A saját magunk megtermelt burgonya mellett a vásárolt termények eltarthatósága is csak ugyanilyen körülmények között biztosítható hosszútávon. A csírázás megindulása a fény mellett a magas hőmérsékleten (10 fok alatti hőmérsékleten tároljuk a burgonyát) való tartás által egyaránt bekövetkezik. A szolanintartalom a rügyezés hatására minden esetben növekedésnek indul a gumóban, így ennek megelőzése ebből a szempontból is kifejezetten ajánlatos. A gumókban található mérgező anyag főzéssel kisebb mértékben, míg magas hőfokon történő sütéssel nagyobb mértékben lecsökkenthető, így nyersen való fogyasztásuk kerülendő.

Több burgonyafeldolgozó leállt Nyugat-Európában

2020. április 8. 09:47

A gyárak inkább a fagyasztott termékek (európai) forgalmazására fókuszáltak, de attól tartanak, hogy az elkövetkező hetekben fokozatosan lassul az értékesítés, vele együtt a gyártás, mivel a hűtőtárolók megteltek.

„Újburgonya” – nem csak tavasszal

2018. november 23. 04:36

A nyári ültetésből származó, nem teljesen beparásodott héjú burgonya tetszetősebb, mint a teljesen beparásodott héjú. Termesztésének lehetőségeiről, értékeiről szól a Zöldségtermesztés rovat e havi írása.

Ideális szántóföldi burgonyafajták

2019. május 1. 08:46

A sikeres burgonyatermesztés alapja sok minden mellett a megfelelő fajtaválasztás. Jöjjön egy kis segítség ehhez a nem egyszerű feladathoz.

Még megvédhető a napraforgó, elkerülhető a burgonyavész

2018. május 30. 07:19

A hetek óta tartó nyárias időjárás hatására minden növény fejlődése a megszokottnál jóval előrébb tart.