Zöldség

Ideális szántóföldi burgonyafajták

Fotó: burgonyakutatas.hu

Ahogyan az előző, burgonyával kapcsolatos írásomban említettem, a sikeres burgonyatermesztés alapja sok minden mellett a megfelelő fajtaválasztás. A burgonyatermesztők nincsenek könnyű helyzetben, számtalan burgonyafajta közül kell kiválasztaniuk a számukra legmegfelelőbbet. Jöjjön egy kis segítség ehhez a nem egyszerű feladathoz.

A Balatoni rózsa fajtával biztosan már sok növénytermesztő találkozott a hazai szántóföldeken – továbbá a vásárlók is előszeretettel keresik ezt a fajtát. Ennek oka, hogy ez a fajta többféle célra is felhasználható a konyhában, egy igazi Jolly Joker. Nem csak felhasználói oldalon, hanem termelői oldalon is jó választásnak bizonyulhat, ugyanis rezisztens a burgonya Y vírusával, valamint a levélsodródás vírussal szemben is. További pozitív tulajdonsága, hogy a fonálférgek egyes rasszaival szemben is immunis. Ezek mellett bőtermő fajta, sötét rózsaszín héjú, nagyméretű gumóiból sokat nevel. Betakarításkor figyelni kell arra, hogy vékony héja miatt könnyen sérül, cserébe viszont jól tárolható.

Népszerű, fehér húsú burgonyafajta a Hópehely, amely a felhasználói oldalon szintén egy kitűnő választás, legyen szó sütésről vagy főzésről. Termelői oldalról is népszerű fajta, a levélsodródás vírus, valamint a burgonya Y vírussal szemben is teljesen rezisztens. A növény által nevelt gumók húsának színe hófehér, enyhén lisztes szerkezetű. Középkorai tenyészidejű, nagyméretű gumókat nevelő fajta, tárolása sem okoz különösebb nehézséget.

Közepes méretű, sárgás színű húsú gumókat nevel a Katica, amely kitűnő árufajta. Ennek oka, hogy a nevelt gumók jelentős százaléka egyforma méretű, ezért aki előre csomagolt „egységcsomagokban” akar burgonyát értékesíteni, jó eséllyel fog Katicát termeszteni. A fajta további előnye, hogy kifejezetten bőtermőnek számít, 14-16 darabos kötésszámmal terem. Közepesen fogékony a lombfitoftórával szemben, fonálféregre és burgonyarákra, valamint burgonya Y vírussal szemben rezisztens.

Végül kerüljön ide egy korai érésű, kiváló minőséget garantáló étkezési burgonya, a Bellarosa. Legfontosabb jellemzője, hogy igen korán terem és emellett rendkívül sok gumót nevel. A szárazságot jól tűri, így aszályosabb területeken is meg lehet próbálkozni a termesztésével. Gumói rózsaszín héjúak, héjára jellemző, hogy gyorsan megerősödik, így a betakarítás közbeni sérülésekre kevésbé fogékony. Rendkívül jól tárolható, a kereskedelemben ezt a fajtát lehet a legtöbb helyen megtalálni.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nem feltétlenül egynyári a paprika: így tarthatja meg a következő szezonra

2026. október 15. 08:10

A még termő paprikatövet érdemes lehet megmenteni a fagyoktól. Mutatjuk, mire kell figyelni, ha a lakásban teleltetné át.

Miért nem terem a paradicsom, miközben gyönyörűen nő? - A virágzástól a termésig vezető út

2026. október 13. 05:40

Könnyű sikerként értelmezni a hatalmas, zöld növényt, de a paradicsomnál a túlzott vegetatív növekedés az egyensúly eltolódását jelezheti.

Szép a zeller lombja, de hol marad a gumó? Itt csúszhatott félre

2026. október 3. 11:10

Sok víz, hosszú tenyészidő és érzékeny palánták: a zeller nem megbocsátó növény, de néhány kritikus pont betartásával jól termeszthető.

Madársaláta: most érdemes vetni, ha télen is friss zöldet szeretne

2026. szeptember 28. 14:10

Szeptemberben még vethető a madársaláta. Megfelelő gondozással ősszel és télen is friss leveleket szedhet a kertből.

Hogyan történik az édesburgonya termesztése?

2022. július 15. 11:30

Már néhány édesburgonya palánta is bőséges termést hozhat az egész családnak.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Szinte kirabolják a termelőket és fogyasztókat a belga burgonyapiacon

2024. július 11. 10:10

Egy friss Greenpeace-felmérés szerint a belga burgonyapiac 90 százalékát 7 nagyobb társaság tartja ellenőrzés alatt.

Mikor ültessük el a burgonya gumóit?

2024. április 6. 04:36

Mikor kell ültetni a burgonya gumóit, és hogyan végezzük ezt a feladatot?