Gépinfo

845 lóerős bestia: itt a Tesla Cybertruck

Agrofórum Online

Az első Tesla Cybertruck végre eljutott a vásárlókhoz, az AWD változat ára 79 990 dollártól (kb. 28 millió forint) indul az Egyesült Államokban, a 60 999 dolláros (kb. 21,4 millió forint) RWD alapmodell jövőre érkezik, a Cyberbeast csúcsmodell 99 990 dollárba, mintegy 35 millió forintnyi pénzbe került.

A tisztán elektromos meghajtású pickup modellt egy nagyszabású eseményen mutatták be a Tesla Gigafactoryjában, a texasi Austinban, amelyet élőben közvetítettek az X-en, a korábbi Twitteren. Elon Musk vezérigazgató azzal kezdte az eseményen, hogy kijelentette: „Van itt egy autó, amelyről a szakértők azt mondták, hogy soha nem készül el. Azt hiszem, ez a legjobb termékünk.”

Úgy is hivatkozott rá, mint „jobb pickup, mint egy pickup, és jobb sportautó, mint egy sportautó, ugyanabban a csomagban”.

A Cybertruck megtartotta rozsdamentes acél karosszériáját a gyártásban, és Elon Musk azt állítja, hogy ez nagyobb torziós merevséget biztosít a Cybertrucknak, mint egy McLaren P1. Elon Musk a „törésálló üveget” is megemlítette, amely látványosan megbukott a 2019-es eredeti bemutató rendezvényen, amikor a Tesla tervezője, Franz von Holzhausen egy fémgolyót dobott az ablakokra.

Ezúttal von Holzhausen egy baseball-labdát dobott az ablakra, hogy megmutassa tartósságát, és a baseball visszapattant. 

A Cybertruck 5,68 méter hosszú, tükrökkel számolva 2,41 méter széles, a magassága pedig 1,79 méter. 44 centiméteres a hasmagasság felemelt légrugókkal. A vontatási kapacitása 3,4 tonna az alapmodellnél, amelyben egy motor van, itt a hatótávolság 403 km. Ez a modell 2025-ben érkezik.

Az összkerékhajtású változat 4,99 tonnát tud vontatni és 547 km a hatótávolsága, a teljesítménye pedig 600 lóerő. A csúcsmodell, amelyet Cyberbeastnek hívnak, szintén 4,99 tonnát tud vontatni és 515 km-es a gyári adat szerinti hatótávolsága. Ennek modellnek brutális, 845 lóerős a teljesítménye. 

„A kiszállítások elkezdődnek” – mondta Elon Musk, miközben a Cybertruckok sora kihajtott a színpadra az eseményen, és átadták őket tulajdonosaiknak. Rejtett kilincsek vannak az autón, az első ajtók pedig a B-oszlopon lévő gombbal nyílnak – írta a Car and Driver.

A Tesla állítása szerint az akusztikus üveg „olyan csendesen tartja az utasteret, mint a világűr”, a 18,5 hüvelykes központi érintőképernyőt pedig egy másodlagos, 9,4 hüvelykes képernyő egészíti ki a hátul utazóknál. 

(Fotó: Tesla)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

Félmillió felett a Tesla Cybertruck rendelésállománya

2020. december 24. 07:36

A Tesla jobb energiahasznosulást ígér, a belső égésű motorral szerelt pick-up modellekhez képest ráadásul mindezt egy sportautók teljesítményével.

Pickup-gyártók a Tesla kihívói közt

2022. január 18. 09:01

Az elektromos autók új gyártói egyre magasabb tőzsdei minősítést kapnak az Egyesült Államokban. Folytatódik a felhajtás a Tesla üldözők környékén: a kaliforniai Rivian elektromos pickup-gyártó tőzsdére is lépett. Az elsődleges részvénykibocsátással, azaz IPO-val a Rivian, amelyben az Amazon 20, a Ford pedig 5 százalékos részesedéssel rendelkezik, több mint nyolcmilliárd dollárt keresett.