A minden évben megrendezésre kerülő Év Agrárembere verseny idei nyertesével, Dr. Füzi Istvánnal készítettem interjút arról, hogy milyen út vezetett a szakmai sikerek felé, és hogy mi terelte annak idején az agrárium irányába az egyébként mezőgazdaság iránt érdektelen fiatalembert.
Idén tizedik alkalommal rendezték meg az Év Agrárembere versenyt, és 11 kategóriában díjazták a nyerteseket. Ön lett az év növényvédelmi szakembere, amelyhez ezúton is gratulálunk. Hogyan érintette a hír? Számított rá?
Teljes mértékben váratlanul ért a hír. A vármegyei kamara elnöke – aki egyben az országos kamara titkára is – hívott fel és jelezte, hogy engem szeretne jelölni a díjra. Többek véleményét kikérve válaszoltam igennel a jelölésre. Mivel egy multinacionális vállalat magyarországi leányvállalatánál dolgozom, nem gondoltam, hogy esélyes lehetek egy ilyen megmérettetésben. Bevallom, a jelölésemig egyáltalán nem foglalkoztatott a kérdés, hiszen a munkám rendkívül sok energiát kíván, így erre koncentráltam.
Hány fordulós volt a verseny?
Több jelölt közül adott kategóriában két jelölt maradt, és a két jelölt személyes meghallgatása után került sor a nyertes kiválasztására a szakmai zsűri döntése alapján. Az ,,ellenfelem”, akivel együtt doktoráltam annak idején, szintén maximálisan megérdemelte volna a címet.
Visszatekintve a múltra, hogyan alakult az élete, hogy az agrárium területére sodródott?
Nem volt jellemző rám az agrárérdeklődés, különösen nem gimnazista koromban. Sőt, be kell vallanom, hogy nem igazán fűlött a fogam a nyári mezőgazdasági munkákhoz, kapáláshoz, és fiatalon úgy éreztem, a mezőgazdaság kizárólag erről szól. Sokkal inkább a sport kötötte le a figyelmemet. Az Agráregyetem elvégzése is csak amolyan ,,valamit el kell végezni” alapon került képbe számomra, de mélyebb ambíciókról nem tudok beszámolni.
Elmentem hát növényvédelmi szakmérnöki képzésre. Valahol a véletlen műve is, hogy egy megüresedő álláshelyre kórtanosként bekerülhettem az akkori Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomásra mint hatósági munkatárs. A közeg adta meg számomra az inspirációt, hiszen nagyon jól felkészült, támogató szakemberek vettek körül. Az országos vezetőnk, Aponyiné Garamvölgyi Ilona különösen ösztönző személyiség volt, és az érdeklődésem neki is köszönhetően fordult a növénykórtan irányába.
Olyan, mintha a magában rejlő potenciál várt volna valami húzóerőre, inspiráló közegre, hogy kifejeződhessen…
A kutatás, az állandó kísérletezési hajlam mindig megvolt bennem, és meglepődve tapasztaltam, hogy létezhet az a munkakör, amire valójában vágytam, amelynek középpontjában a kutatás állhat a növényvédelem területén. Régi emlékeim miatt azt gondoltam, hogy a mezőgazdaság nem más, mint üzemirányítás meg robotolás, ami egyáltalán nem ébresztett bennem szimpátiát. Ezen a munkahelyen ez gyökeresen megváltozott. Mindig az elvontabb megközelítések foglalkoztattak, és ezt az Állomás biztosította számomra az önállósággal, szabadsággal együtt. Más fejlesztő cégek is nyitottak voltak természetesen az ilyen szaktudással rendelkező mérnökökre: így kerültem később a BASF fejlesztőmérnökei sorába.
Engem mindig elsősorban a biológiai megközelítések, az élettani ismeretek, a kórfejlődés biológiai feltételei érdekeltek. A gyomirtás és a rovartan számomra inkább a makro szintet jelentette, a sokkal rejtelmesebb növénykórtan adta azt az élményt, amely lekötötte az érdeklődésemet.
Sok kórtani újdonsággal találkozott az elmúlt időszakban?
Kórtani vonalon elképesztő mennyiségű újdonságot, érdekességet láthattunk az elmúlt időszakban. Csak az elmúlt egy évben legalább három cikknyi anyagot sikerült kinyerni a megfigyelések folytán. Sajnos, idő szűkében nehezen valósítható meg mindezek papírra vetése, de természetesen szerepel a terveim között.
Hogyan képzeljük el egy napját?
A téli időszak az elemzéseké, feldolgozásoké. Januártól egyik előadásomból a másikba lépek, majd a vegetáció indulásával egyre változatosabb témák köré rendeződnek a napjaim. Szabadföldi megfigyeléseket végzet, kísérleteket állítok be. Mivel 26 éve vagyok a szakmában, a rutinszerű tervezés, értékelés, átszervezés mind alapvetőnek számít. Kezeléseket végzünk, figyeljük a kórokozókat, és az általuk okozott betegségek tüneteit, előrejelzéseket írok, tájékoztatom a kollégákat, érdeklődőket.
Nagyon aktív életet él, és úgy tűnik, élvezi is amit csinál. Feltételezem nem tervezi a visszavonulást.
Hamarosan nyugdíjba vonulok, de közben kórtani értelemben olyan érdekes időszakok jönnek, hogy fáj a szívem, hogyha a terep elhagyására gondolok. Az elmúlt évek nyugodtabbak voltak ilyen tekintetben.
Felfokozott életstílusomat úgy érzem, normális mederbe kell terelni. Nem hiszem, hogy teljes mértékben kivonom magam a szakmai életből, de más módon szeretnék élni. Érdeklődöm a sportok, vagy a vallástudományok iránt is. Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a növényvédelem egy gyakorlati tevékenység, és hogy az elméleti tudás mellett a gyakorlati tudás is teret kapjon. Fontos felhívni a gazdálkodó figyelmét is, hogy okszerűen, a növényvédelmi problémák alapos feltérképezése után nyúljon csak a készítményekhez. A korszerű növénynemesítési eljárások következményei ki fognak hatni a növényvédőszer-kereskedelemre is előbb vagy utóbb, és nem biztos, hogy a betegségellenálló növényfajok körének bővülése kedvez majd a gyártóknak. Ezeket a változásokat figyelembe kell venni.
Említette a hittudományi vonalat. Hogy jelent meg az életében ez a terület?
Családi hagyományból eredően az én életemet is átszőtte a hit. Édesanyám hitoktatóként jelentősen inspirált, és szerettem volna ezt a vonalat tovább vinni. A hit kérdéseiben való eligazodást legalább olyan fontosnak tartom, mint a tudományos munkát. A Hittudományi Főiskola volt ennek az érdeklődésnek a kiteljesedése. A diplomadolgozatomat, groteszk módon – egy kézsérülés folytán –, nagyrészt a pécsi klinikán írtam meg, mégpedig ,,A magyar szőlővédelmi gyakorlat erkölcsteológiai vetülete” címmel. Arról szól, hogyan látom a növényvédelem kérdését egyszerű hívő emberként az egyház erkölcsi tanításának tükrében…
Ezúton is gratulálunk Dr. Füzi Istvánnak!
