Agrárgazdaság

Betiltják Magyarországon a szalmabálák erőművi értékesítését?

MTI

Az agrárminiszter betiltaná a szalmabálák erőművek számára történő értékesítését. Nagy István, az Aranyeső Kft. tárolói beruházásának átadóünnepségén, a Somogy vármegyei Kapolypusztán azt mondta, a talaj csökkent humusztartalma miatt minden szervesanyagra szükség van.

A miniszter hozzátette, a döntés előtt még egyeztetnek az érintettekkel, akiket kompenzálni kívánnak – olvasható az MTI hírében.

Nagy István méltatta a Kányai Mezőgazdasági Cégcsoporthoz tartozó Aranyeső Kft. tudatos talajművelését és a nehéz piaci körülmények között kiutat kereső növénytermesztését. A magyar tulajdonban lévő cég 1,2 milliárd forintos beruházással, ezen belül a Vidékfejlesztési programban elnyert 482 millió forintos támogatással épített egy modern szárítót és növelte számottevően tárolókapacitását.

A miniszter felidézte, hogy az elmúlt három évben sorozatban érték „emberpróbáló” kihívások és nehézségek az agráriumot. „A kiutat önök jelentik a tudásukkal, tapasztalatukkal, kétkezi munkájukkal” – fogalmazott.

Bőrben értékesíteni

Hangsúlyozta, hogy „minden egyes gabonaszem, amit feldolgozás nélkül viszünk a piacra, elmulasztott lehetőség. A gabonát bőrben kell értékesíteni” – mondta, utalva az állattenyésztésben rejlő lehetőségekre.

Megemlítette, nyugat-európai minisztertársai közül többen is nyilatkoztak arról, hogy uniós támogatásokat kívánnak az állattenyésztésük leépítésére fordítani, ami további lehetőségeket rejt a magyarok számára.

„Mi nem leépíteni szeretnénk, hanem fejleszteni az állattenyésztésünket a források megháromszorozásával, hogy visszafoglaljuk az adottságainknak megfelelő helyünket a piacon” – fogalmazott. Megemlítette, hogy 3 millió muszlim él Európában, az ő bárányhús iránti igényük és a táplálkozási divatirányzatok is lehetőséget teremtenek.

Az utolsó órában vagyunk

Nagy István az egyik legfontosabb problémának nevezte, hogy az elmúlt 50 évben a talajban élő mikroorganizmusok száma 90 százalékkal csökkent. „Utolsó órában vagyunk, hogy a talajaink termékenységét megőrizzük” – fogalmazott.

Kőszegi László tulajdonos elmondta, az új beruházás magas színvonalú technológiai fejlesztés, amelynek révén hatékonyabbá és környezetbarátabbá vált a vállalkozás termelése.

Céljuk az értékteremtés, ezért a megtermelt jövedelmet visszaforgatják. Invesztálnak a földterületek termőképességének megőrzésébe, közel 200 gazdával működnek együtt a térségben, és évente 550 millió forintot fizetnek be az államkasszába különböző adók révén – sorolta.

Gergácz Zoltán ügyvezető az MTI-nek elmondta, a Kőszegi család tulajdonában álló Kányai Mezőgazdasági cégcsoport csaknem 7 ezer hektárnyi területen gazdálkodik Siófoktól délre, Somogy hátrányos helyzetű falvainak térségében.

A 85 embert foglalkoztató vállalkozás 2022-ben 9,5 milliárd forintos árbevétel mellett több mint 1 milliárd forintos eredményt ért el, a tavalyi azonban „jó, ha nullára kijön” – fogalmazott.

Mivel Ukrajna olcsóbban tudja piacra dobni a cégcsoport által is termelt kukoricát, búzát, árpát és napraforgót, keresik a kiutat. Ennek jegyében az idén 17 féle növény, köztük cukorrépa, mák és ipari borsó betakarítására is készülnek – mondta az ügyvezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

1300 embert küldenek el: nagy bajban a bajor agrárcég

2024. december 16. 12:40

A mezőgazdasági és építőanyagokkal foglalkozó BayWa mezőgazdasági csoport 1300 állás megszüntetését tervezi a következő három évben.

Rekordmagasra emelkedett egyes európai műtrágyák ára

2024. december 16. 11:10

A műtrágyagyártók a magas gázárak miatt kényszerülnek a pétisó árának emelésére. A karbamid és az UAN-oldat árai egyelőre nem változtak.

Emelkedhetnek a közeljövőben a sertéshúsárak az EU-ban

2024. december 9. 12:10

A termelési költségek nőnek, és betegségek is terhelik a sertéságazatot. Emiatt várhatóan csökken az állatlétszám és nő a hús ára.

Novemberben kilőtt a Deere & Company árfolyama

2024. december 6. 15:40

A három legjobban teljesítő papír közé került 10,1 százalékos drágulással a Case, Steyr és New Holland márkákkal fémjelzett globális traktorgyártó CNH Industrial NV.

Újra szalmabálák gyulladtak ki Zala megyében

2018. augusztus 10. 10:36

Ezúttal is felmerült a gyújtogatás gyanúja, ugyanis a lángok ugyanannak a tulajdonosnak a báláinál csaptak fel, akinél néhány nappal korábban Reszneken is. Az előző esetnél napokon át küzdöttek a tűzoltók, hogy eloltsák a mintegy 3500 égő bálát.