Agrárközélet

Módosították a Magosz alapszabályát, megszűnt az országos választmány

Agrofórum Online

Megszűnt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) országos választmánya, szerepét a közgyűlés veszi át péntektől - közölte a Magosz elnöke az MTI-vel telefonon, az agrár-érdekképviselet Gödöllőn tartott közgyűlését követően.

Jakab István elmondta: a változás alapszabály-módosítással következik be, amelyet a polgári törvénykönyv (Ptk.) előírásihoz igazodva hajtottak végre.

Az alapszabály módosítása nyomán az agrár-érdekképviselet a jövőben nem négyévenként tart majd küldöttgyűlést, hanem évente közgyűlésen számol be tevékenységéről a tagságnak – ismertette. A Magosz 23 tagú elnöksége a korábbiaknak megfelelően végzi munkáját – jegyezte meg az elnök.

További változás, hogy a tagozatok elnökeit is választani fogják a korábbi kooptálás helyett. Tisztújítás a szükséges választásokon – a tagozatvezetői és az alelnöki posztok betöltésén – kívül nem volt – jelezte a Magosz elnöke.

Jakab István értékelése szerint a Magosz erejét és tevékenységének sikerét mutatja, hogy az elmúlt években a legerősebb ágazati érdekképviselet lett. A Magosz közreműködött a földtörvény, a kamarai törvény és több más jogszabály megalkotásában, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) gazdabarát átalakításában – emlékeztetett.

Az elnök a Magosz célkitűzési közé sorolta, hogy Magyarországon korszerű vízgazdálkodási rendszer jöjjön létre, valamint készüljenek el a gazdálkodók versenyképességét növelő ágazati integráció jogszabályi feltételei. A Magosz a hazai fehérjenövények termesztésének fejlesztését és a GMO-mentesség fenntartását is fontosnak tartja – mondta az agrár-érdekképviselet elnöke.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új szintre lép az agrárszakmai tudásátadás

2025. április 26. 16:10

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az Agrárminisztérium támogatásával új, digitális alapú tananyagokat jelentetett meg az agrárszakoktatás korszerűsítésére.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

Nem jutottak dűlőre a léalma felvásárlási árának emeléséről

2018. augusztus 14. 13:44

A gazdák továbbra is egyöntetűen visszautasítják az önköltségi ár felét sem tartalmazó, 13 forintos feldolgozói ajánlatot, amely a szervezet szerint az üzemek árainak teljes összhangja miatt felveti a kartellgyanú lehetőségét is.

Eddig mintegy 50 millió köbméter többletvizet tartott vissza a vízügyi ágazat

2023. március 2. 11:41

A szakmai szervezetek mindennek segítése érdekében a hajdúnánási térségben összegezték a többletvizek visszatartása során tapasztalt megoldandó problémákat.

NAK-MAGOSZ: utasítsák el a bevezetni kívánt földadót Hódmezővásárhelyen!

2022. november 16. 10:15

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy utasítsa el a Márki-Zay Péter által bevezetni kívánt földadót.

Jakab István: meg kell védeni az embereket az ukrán gabonadömping káros hatásaitól

2023. március 27. 06:34

A Magosz elnöke a legfontosabb teendőnek nevezte, hogy az ukrán gabonát el kell szállítani az országból.