4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Életmód, gasztronómia

Intelligens csomagolást fejlesztenek magyar kutatók

MATE

Napjainkban számos területen vált kardinális kérdéssé a fenntarthatóság. Ezek közül talán az egyik legkiemelkedőbb az élelmiszer-csomagolóipar, ahol a gyártóknak nemcsak a fogyasztóhoz kell eljutniuk termékeikkel, hanem különféle gyártástechnológiai elvárásoknak is meg kell felelniük.

Számukra nyújtanak alternatívákat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatóinak új csomagolási innovációkat megcélzó kutatásai.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021-es felmérése alapján, az egy főre jutó csomagolási hulladék 2012 óta növekszik, amely 2018-ban már 138 kilogramm/fő volt. Bár nemzetközi kitekintésben ez a mennyiség az Európai Unió átlaga alatt van – a legalacsonyabb érték (Horvátországé) fele a hazainak, a legmagasabb (Németországé) pedig 227 kilogramm/fővel magasabb, – ennek ellenére a fokozódó globális környezeti problémák miatt az egyes gyártástechnológiáknak elengedhetetlen feladatuk, hogy reflektáljanak a modern élet kihívásaira, elvárásaira.

Az egyik ilyen fontos terület az élelmiszer-csomagolóipar, ahol az innováció kulcsfontosságú szerepet játszik annak érdekében, hogy az asztalunkra kerülő élelmiszerek a lehető legfrissebbek és legtovább eltarthatóak legyenek.

Többet is fizetnének érte

A Two Sides (nonprofit, globális környezetvédelmi kezdeményezés) 2020-ban, 9 európai ország fogyasztói körében végzett kutatásából kiderül, hogy a vásárlók 44%-a hajlandó többet fizetni egy környezetbarát csomagolásban kapható termékért, 48%-uk pedig kerüli a nem fenntartható forrásból előállított márkák termékeit.

De milyen a fenntartható csomagolóanyag? Milyen új csomagolási innovációk vannak jelenleg?  

Dr. Szabó-Nótin Beatrix, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet egyetemi docense ezekre a kérdésekre reflektálva több olyan csomagolóanyag-innovációval is kísérletezik, amelyek új lépcsőfokra emelhetik a csomagolásokról alkotott elképzeléseinket.

„A csomagolásinnovációk sorában kiemelkedő az intelligens csomagolás, amely egy olyan jelzőrendszert takar, amely alkalmas a termék minőségének meghatározására, jelzésére vagy az abban történt változások rögzítésére​. Ezeknek az indikátoroknak a segítségével jelezhetik a megindult romlási folyamatokat tükröző gázok, vegyületek megjelenését vagy az optimális tárolási feltételek megváltozását” – fejtette ki a kutató.

Ugyanakkor ide sorolhatók a különböző hőmérsékleti jelzők is, amelyek jelzik a kritikus érték alatti, a kívánatosnál alacsonyabb hőmérsékletet, továbbá a frissességjelzők-, vagy a gyümölcsökön elhelyezett érettségjelzők is.

Biológiailag lebomló eszközök

Új anyagokból

Érdekes csomagolási innováció a biológiailag lebomló csomagolás-Alga palack​, amely agarpor és víz keverékéből áll. Egy további ígéretes jelölt az alternatívák sorában a politejsav (PLA), amely biológiai úton lebomló, hőre lágyuló műanyag, melyet növényekből állítanak elő.

Az ilyen típusú csomagolások fenntarthatóságát tovább növelheti az élelmiszeripari melléktermékek (gyümölcs- és zöldségtörkölyök, tojáshéj) csomagolási alapanyagként való hasznosítása, amelyből nemcsak csomagolóanyag, hanem többek között evőeszközök is készíthetők.

Erre irányuló kutatási eredmények már vannak az Egyetemen és jelenleg is folynak ezirányú kutatások. Ígéretes szegmens a természetes, biológiailag lebomló nyersanyagok sorában a sárgarépa-karotinból készült műanyagok csoportja is.

Egy torontói egyetem kutatói a természetben előforduló karotinoidokból kiindulva kísérleteznek lebomló polimer előállításával, amelynek elsősorban a lebonthatóságát vizsgálták.

Az Élelmiszertudományi és Technológiai Intézet kutatói folyamatosan próbálnak kutatásaikkal megoldási lehetőségeket kínálni az élelmiszeripar-csomagolóipar fenntarthatósági törekvéseire. Ezen kutatások alkalmával mindig fő szempont, hogy az új anyag megújuló-, valamint lebomló nyersanyagból készüljön, továbbá, hogy újrahasznosítható legyen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Öt étel, amely valóban életveszélyes lehet

2025. november 29. 07:10

Van öt olyan élelmiszer a világon, amelynél egyetlen hiba is végzetes lehet – mégis milliók fogyasztják nap mint nap.

Komposztálhatunk télen is, ha betartjuk ezeket az alapvető szabályokat

2025. november 23. 09:10

A szerves hulladék „eltüntetésének” megfelelő módszere a komposztálás. Ezt mindenki a meleg időhöz köti, pedig télen sem kell lemondanunk róla.

5 gyógynövény, ami füstölve csodát tesz

2025. november 22. 07:10

Ezek a növények füstölve tisztítják a teret, segítik a relaxációt és bizonyítottan befolyásolják a hangulatot.

Ezeket a sütőtök recepteket kár lenne kihagyni!

2025. november 21. 14:10

Három olyan receptet gyűjtöttünk össze, amelyeket mi is szívesen teszünk el télire: egy élénk, édes-savanykás gyömbéres befőttet, egy napfényes aromájú lekvárt és egy karakteres chutney-t.

Az ukrán élelmiszerimport szélesebb körű tilalmát fontolgatják a lengyelek

2024. február 28. 15:10

Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette, nem zárja ki, hogy az ukrán gabona behozatalára vonatkozó nemzeti tilalmat más termékekre is kiterjesztik, ha az Európai Unió nem lép fel piacainak védelme érdekében.

Jelentkezzünk! A Nébih újra meghirdette a háztartási élelmiszerhulladék-felmérését!

2023. november 15. 05:40

Bár sikerült javítani az elmúlt évek szomorú statisztikáin, mégis a legfrissebb felmérések szerint még mindig minden ötödik kg élelmiszer a szemetesben landol. Vajon a mi háztartásunk hogyan járul hozzá ehhez a mennyiséghez?

Hol a legolcsóbb most a vásárlás? Rálestünk az Árfigyelőre

2023. október 14. 17:10

A magyar kormány 2023. augusztus 1-jén vezette ki az alapvető élelmiszerekre vonatkozó árstopot. Akkor sokan ugrásszerű drágulást jósoltak a boltokban, ám ez csak részben következett be. Hol érdemes ma leginkább vásárolni?

FAO: idén először emelkedtek a globális élelmiszerárak

2023. május 5. 12:34

A FAO megemelte a a 2022–23-as gabonakereskedelemre vonatkozó korábbi előrejelzését 472 millió tonnára.