A különböző búzafajokat már ősidők óta használja az emberiség táplálkozásra. A kenyérbúzát (Triticum aestivum) vélhetően nem kell bemutatnunk a Tisztelt Olvasóknak, de az is eléggé közismert, hogy az igazán minőségi, tojás hozzáadása nélkül készített tésztafélék a durumbúza (Triticum durum) őrleményéből készülnek.
Napjainkban ugyanakkor érezhető egyfajta trend az egyéb búzafajok élelmiszeripari felhasználását illetően. Így kerültek képbe a pelyvás „ősgabonák”: a tönkölybúza (Triticum spelta), a tönkebúza (Triticum dicoccum) és az alakor (Triticum monococcum).
E fajok morfológiailag, környezeti igényeik és termesztési tulajdonságaik tekintetében is eltérnek a kenyérbúzától, amely gondokat okozhat a termesztésükkel foglalkozó gazdálkodóknak.
Technikai problémák
A pelyvás ősgabonák – nevükhöz méltóan – a pelyvalevelek nagy számában, illetve azok elhelyezkedésében eltérnek a kenyérbúzáktól. Az ilyen búzák esetében magához a búzaszemhez csak speciális malmi eljárás, a hántolás során férhetünk hozzá.
Léteznek ugyan „csépelhető” tönkölybúza-fajták, de ezek mind tönköly – kenyérbúza fajhibridek és legtöbbjük olyan morfológiai hibával terhelt (felálló kalász, nyitott pelyvalevél köteg), amely már növényvédelmi kockázatokat is hordoz.
A pelyvalevelek által befolyásolt kalász szerkezet, illetve maguknak a pelyvával együtt megjelenő szemeknek a mérete a gépesítés során óhatatlanul is problémákat okoz. A vetés során a kenyérbúzára beállított vetőgéppel gyakorlatilag egy szem sem juttatható a földbe, így minden egyes új búzafajta vetése előtt a vetőgépet pontosan be kell állítani.
Egyes gazdálkodók pl. ennek elkerülése érdekében ezeket az ősgabonákat repítőtárcsás műtrágyaszóróval vetik el. A pelyvás gabonák aratása során is jócskán bele kell nyúlni a gépezetbe és a cséplődobot úgy beállítani, hogy az ne tömődjön el azonnal és a termés is károsodás nélkül kerüljön ki belőle.
Élettani problémák
A pelyvás ősgabonák, így a legtöbb tönke- és tönkölybúza fajta rendkívül hosszú szárral rendelkezik. A sokszor embernél is magasabb állományban az egyes növényeken elhelyezkedő, relatíve nagy súlyú kalászok könnyen vezethetnek megdőléshez.
Ráadásul ezek a fajok a kenyérbúzáknál sokkalta kevesebb nitrogénnel is beérik, így a kenyérbúza termesztés tápanyag utánpótlási gyakorlata esetükben kevésbé használható. A megdőlés sokszor minden, ezt segítő környezeti hatás (eső miatt felázott talaj, erős szél stb.) nélkül is bekövetkezik. A pelyvás gabonák intenzív termesztése során ezért erősen ajánlott a szárszilárdításra, mint technológiai elemre nagyobb gondot fordítani.
Növényvédelmi gondok
A tönke – tönköly – alakor triót alapvetően ugyanazon betegségek veszélyeztetik, mint a kenyérbúzákat. Ugyanakkor itt az egyes fajok között vannak különbségek.
A sárgarozsda (Puccinia striiformis) pl. nagyon nem szereti az alakort, míg a másik két pelyvás fajon gyakorta előfordul. A többi levélbetegség tekintetében nincs érdemi különbség e három pelyvás gabona közt és nem térnek el fogékonyság tekintetében a kenyérbúzáktól sem.
A fuzáriózis szempontjából lényeges elem, hogy virágzásuk valamivel későbbre esik, és jobban elhúzódhat, mint a kenyérbúzáké. Az alakor esetében a fuzáriózis látványos ugyan, de a fertőzés az általa érintett szemeket teljes mértékben elpusztítja, így az egy egyszerű tisztítással könnyedén megszüntethető.
A tönkebúza általában kevésbé fogékony a fuzáriózisra, mint a kenyérbúzák, vagy mint pl. a hírhedten fogékony durumbúza. A tönköly esetében ugyanakkor nem mindegy a fertőzés időpontja. Korai fertőzés esetén a még álló kalászokban a sok pelyvalevél miatt megmaradó nedvesség miatt a fuzáriózis jobban el tud hatalmasodni.
Ugyanakkor pont a tönköly esetében gyakori az a jelenség, hogy az erősen fertőzött kalászokból egészséges szemek kerülnek ki a hántolás után. Ennek döntően az az oka, hogy a kórokozó számára a rengeteg pelyvalevélen való átjutás sok időt igényel, amelynek során a nyári időszakban könnyen kialakulhat olyan forró, aszályos időszak, amely elpusztítja a szem felé igyekvő gombát.
A pelyvás gabonákra jellemző, hogy tenyészidejük sokszor extrém mértékben hosszú. Ez azt is jelenti, hogy azok a kórokozók, amelyek a kenyérbúzákban június elejére már az érés miatt visszaszorulnak (sárgarozsda, szeptóriás levélfoltosság), azok a pelyvás gabonákat akár a nyár közepéig is fertőzhetik.
Külön veszélyt jelent a hosszú tenyészidő egy szárrozsda (Puccinia graminis f. sp. tritici) fertőzés esetén. Ez a szélsőségesen melegigényes kórokozó általában a nyár elején jut el Magyarországra a mediterrán régiókból. Ekkor már általában a durum- és kenyérbúzák levélzetén nincs sok megfertőzhető zöld növényi felület.
A pelyvás gabonák viszont ekkor még harsogóan zöldek és rengeteg friss biomasszával tudják ezt a veszélyes kórokozót ellátni. A hosszú tenyészidejű pelyvás gabonák termesztése során ezért érdemes figyelni erre a nagy pusztító erejű kórokozóra és felkészülni az ellene való esetleges védekezésre.
Hertelendy Péter
Her – Ba Kft.
