Gépinfo

Traktorvásárlást támogató programot indítanak a gazdák számára Romániában

MTI

A romániai mezőgazdasági géppark megújítását célzó, új traktorok vásárlását támogató programot indít a bukaresti kormány a gazdák számára.

Az erre szánt 500 millió lejes (38 milliárd forint) pénzügyi keret elkülönítéséről csütörtökön fogadott el határozatot a kabinet – olvasható az MTI hírében.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a kormányülésen közölte: a mezőgazdasági „roncsok” lecserélését célzó programot a Környezetvédelmi Alapból (AFM) finanszírozzák, a programmal pedig a hazai traktorgyártást és a gazdákat is segítik.

Az új traktor (vagy más mezőgazdasági gép) beszerzésére fordítható támogatás 20 ezer euróig terjedhet, a kérelmezők pedig – a miniszterelnök tájékoztatása szerint – „minimális bürokráciával” igényelhetik majd a támogatást.

A csütörtökön elfogadott kormányhatározat alapján a pályázási feltételeket a környezetvédelmi miniszter rendelete fogja pontosítani 30 napon belül.

Laurentiu Neculaescu, az AFM elnöke az agrointel.ro portálnak szerdán előre bocsátotta: legfeljebb 55 ezer eurós traktorok beszerzését fogják támogatni és a gazdáknak önrészt is kell vállalniuk. Az állami támogatás mértéke megyénként változó lesz, ennek paramétereit pedig a versenytanács határozza majd meg.

A farmereknek a traktorvásárlásra fordítható értékjegy megszerzése érdekében egy régi gépet kell majd leadniuk az ócskavastelepre. „Nem feltétlenül a régi traktort, mert az talán még hasznos lehet. Egy régi Dacia is megteszi” – magyarázta az AFM elnöke.

A traktorvásárlási támogatás bevezetését a kormány még a januári gazdatüntetések idején megígérte. Akkor vállalkozásonként (farmonként) 30 ezer eurós támogatást helyezett kilátásba Mircea Fechet környezetvédelmi miniszer.

Az új „roncstraktor” programot annak a „roncsautó” programnak a mintájára hirdette meg a bukaresti kormányt, amellyel a régi, környezetszennyező autók lecserélését és forgalomból kivonását támogatja a környezetvédelmi minisztérium.

A 2018 és 2022 közötti időszakban több mint 327 ezer használt személygépkocsit vontak ki a forgalomból a kormány által finanszírozott roncsautó programoknak köszönhetően. A roncsautó programban új személygépkocsik vásárlására kapnak állami támogatást azok, akik 15 évnél régebbi, de még működőképes járművet adnak le.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

A Valtra nagy kihívásra vállalkozott – bárki utána merné csinálni?

2024. szeptember 11. 13:10

Egy Valtra T235 Active traktor 8 hónap alatt érte el végcélját: az Antarktiszon lévő Troll kutatóállomást.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Leégett egy Fendt traktor, veszélyesen közel a tehénistállóhoz

2024. május 10. 11:10

Tűzeset miatt riasztották a tűzoltókat Németországban: kigyulladt egy tartálykocsit vontató traktor, közvetlenül a tehénistálló mellett.

Vízen jár a Zetor, egészen különleges dologra használják Angliában

2024. március 22. 13:10

Nem mindennapi feladatokkal kell szembenéznie egy Zetor Proxima traktornak Angliában. Vízimentők vásárolták a szorult helyzetben lévők kimentéséhez.