Gépinfo

Felülteljesítette az elemzői várakozásokat a Deere & Co

Agrofórum Online

A mezőgazdasági gépeket forgalmazó vállalat első negyedéves gyorsjelentése 517 millió dolláros eredményről számolt be, ami 1,63 dollárt jelent részvényenként.

Egy évvel ezelőtt 498 millió dollárt realizáltak, 1,54 dolláros egy részvényre jutó eredményt, úgynevezett EPS-mutatót elérve. A Deere árbevétele a mostani negyedévben 7,63 milliárd dollár volt, ami 4,5 százalékos visszaesés 2019 első negyedévéhez viszonyítva, viszont 22,6 százalékkal magasabb az elemző becsléseknél – húzta alá az Equilor Befektetési Zrt. A gyorsjelentés hatására, a közzététele után kereskedés végére az árfolyam 7 százalékot emelkedett. A Deere árfolyama 181,99 dolláron ért történelmi csúcsra. Azonban a világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója figyelmeztetett, hogy a koronavírus hatásai miatt a bevételek csökkenésére számítanak a következő negyedévben. Azt is hangsúlyozták, hogy a stabilizálódás jeleit látják az Egyesült Államok mezőgazdasági ágazatában, ez a Kínával folytatott közel kétéves kereskedelmi háború utáni egyezségnek köszönhető.

A társaság az iparági kilátásokban egyébként 5 százalékos csökkenésre számít az Egyesült Államokban és Kanadában, azonban Európában stagnálást jósolnak. A 2020-as pénzügyi évre 2,7 és 3,1 milliárd dollár közötti bevételt vár a Deere.

A kétkerék-hajtású traktorok piacán egyébként a cég eladásai az ipari átlagnál enyhén jobban bővültek. A 40 lóerő alatti teljesítményű traktorok piacán az iparág 5 százalékkal bővült, a Deere enyhén felülmúlta az átlagot. A 40 és 100 lóerő közötti teljesítményű, kétkerék-meghajtású traktorok piaca 3 százalékkal csökkent, azonban a Deere növekedni tudott. A 100 lóerő feletti kategóriában a piac 4 százalékkal bővült,, ám a Deere ezt felülmúlta valamivel. A négykerék-meghajtású traktoroknál és a kombájnoknál azonban rosszabb a helyzet. Előbbi szegmens átlagosan 15, utóbbi pedig 13 százalékkal csökkent, de a Deere eladási még ennél jobban mérséklődtek az Egyesült Államokban és Kanadában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Riasztó részletek a traktorokat egy csapásra megbénító geomágneses viharról

2024. május 21. 07:10

Sokan előre tudták, hogy a jelenség problémát fog okozni. Egy-két napig kellett a csúcstechnológiás eszközök nélkül meglenni.

Dorker szántóföldi gépbemutató Tiszagyulaházán

2018. augusztus 22. 10:37

Szántóföldi gyakorlati gépbemutatóra gyűltek össze a termelők és a Dorker Kft. partnerei Tiszagyulaházán július 27-én. Az érdeklődőknek lehetőségük volt munka közben is megfigyelni többek között a Deutz-Fahr 9340 Warriort, valamint a Deutz-Fahr új kompakt négyhengeres modelljét, de találkozhattak még a Faresin, a Pronar és a Hardi legújabb fejlesztéseivel is.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

Állattartó telepi pályázathoz gépet keres? Mutatjuk a Massey Ferguson kínálatot!

2025. szeptember 4. 12:10

Széles Massey Ferguson kínálat érhető el az ÁTK támogatással – traktorok, bálázók és takarmánygépek prémium felszereltséggel.