Növénytermesztés

Erre figyeljen a megfelelő repcehibrid kiválasztásánál!

Corteva Agriscience

Az idei évben globális szinten folytatódik az olajos magvak, a takarmányok és bioüzemanyagok iránti rekordszintű kereslet. Ugyanakkor a mezőgazdaság számára egyre nagyobb kihívást jelent a bioüzemanyagok, rostok és egyéb alapanyagok fenntartható előállítása, hogy a világ egyre növekvő népességének igényeit kielégítse.

Ezért azoknak a magyar gazdálkodóknak, akik repcetermesztéssel foglalkoznak az idei évben olyan magas minőségű, versenyképes vetőmagtermékekre van szükségük, amelyek nagy hozampotenciállal és pergésellenállósággal rendelkeznek, valamint növelik az alacsonyabb széndioxid kibocsátású bioüzemanyagok alapanyagainak elérhetőségét.

A repce továbbra is előkelő helyet foglal el a magyarországi olajos növénykultúrákban, mely köszönhető számos felhasználási területének. A repcét itthon elsősorban az élelmiszeriparban, mint növényi olajok és lisztek, valamint a takarmányiparban és a biodízel előállítás során használják fel.

Jól beleilleszthető a vetésforgóba, mélyre nyúló gyökere pedig lazítja a talaj szerkezetét. Habár a repce az időjárásnak leghosszabban kitett növény, hiszen az őszi vetéstől kezdve közel 10 hónapig kell várni az aratásra, de mivel nyáron korán lekerül a tábláról, így kiváló elővetemény is.

De vajon hogyan segítheti a megfelelő hibridválasztás a hazai repcetermelők sikerét?

Ahhoz, hogy a magyar repcetermesztés a jövőben is versenyképes maradhasson, a gazdálkodóknak olyan hibridekre van szükségük, amelyek genetikailag ellenállóbbak a szélsőséges időjárási viszonyokkal, a kár- és kórokozókkal szemben, illetve rendkívül magas pergésellenállósággal rendelkeznek.

Ezért az új repce hibridek kiválasztásánál a változékony időjárással szembeni stressztűrés mellett a pergési veszteséggel szembeni ellenállóság került a fókuszba nemesítőink munkája során. Ennek köszönhetően a hibridekben rejlő genetikai terméspotenciál hatékonyabban kiaknázható, magasabb hozamokat elérhetővé téve a gazdálkodó partnereknek.

Új generáció

A Corteva Agriscience, globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat évtizedekre visszanyúló, nagy szakértelemmel rendelkezik az őszi repce nemesítésében. Ennek a munkának köszönhetően a tavalyi évben a vállalat forgalomba hozta a hazai gazdálkodók részére a Pioneer® őszi káposztarepcék legújabb generációját, a NextGen hibrideket.

Egyértelműen látható volt e hibridek, a PT314 és PT315, erőteljes megjelenése, megdőlésre nem hajlamos erős szára, és szembetűnő volt a becők nagy száma, amely alapja a kiugró termésszintnek. A NextGen hibridek kimagasló pergésellenállását egy új tulajdonság (HMX – Harvest Max) biztosítja, ezáltal csökken minimálisra a felnyíló becők száma az érés során.

Gyakorlati tapasztalat

Fülep Zsolt, a hajdúböszörményi olajos növénykultúrákat termesztő Balmaz-Farm Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója így nyilatkozott a NextGen repce hibriddel kapcsolatos tapasztalatairól:

„Az új NextGen hibridek megjelenése előtt is már évek óta használtuk a Pioneer® repce hibrideket. Az új hibridek megjelenésekor mindenképpen szerettünk volna valami mást is kipróbálni a „régi” motoros PT298 mellett.

Területeink talajtípus szerint eléggé változóak, így egy nagyon jó adaptációs képességgel rendelkező hibrid választása volt a fő cél. Így esett a választás PT315-re a Corteva agronómusával karöltve és az eddigi tapasztalatok alapján a hibrid jelesre vizsgázott. Szára erős, vastag, levélzete robusztus.

Virágzása is nagyon korán és gyorsan következett be. Emiatt nagyon könnyen tudtuk időzíteni a növényvédelmi kezeléseket. Összegezve, bátran ajánlom minden olyan gazdatársamnak, aki kiváló adaptációs képességgel rendelkező és nagy termőképességgel rendelkező hibridet keres, hiszen a HMX tulajdonságnak köszönhetően a pergési hajlama minimális, így az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények ellenére is biztonságban betakaríthatóvá válik a termés.”

A gazdálkodók a Corteva Pioneer® NextGen hibridekről további információkat a vállalat honlapján találnak. Kérdésekkel és a vetőmagok elérhetőségével kapcsolatban felvehetik a kapcsolatot a vállalat regionális képviselőivel, akiknek elérhetőségei itt találhatók.

A Corteva elkötelezett az iparág legmagasabb minőségű és nagy terméspotenciálú repce hibridjeinek további fejlesztése mellett, hogy hozzásegítse a magyar gazdálkodókat profitabilitásuk megőrzéséhez, hogy válaszolni tudjanak az olajos magvak, a bioüzemanyagok iránti globális keresletre, valamint a világ egyre növekvő népességének élelmiszerigényére.

Grózinger Szabolcs, a Corteva Agriscience vetőmag fejlesztőmérnöke

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

RAPOOL-hibridrepcék terméstanúsítása a Magyar Kukorica Klub mérései alapján (FRISS EREDMÉNYEK)

2018. július 20. 07:52

A Magyar Kukorica Klub 2018 júliusában négy helyszínen végzett terméstanúsítást a RAPOOL Hungária Kft. megbízásából.

DEKALB repce: stabilitás és technológia a túlélő pozíció kulcsa

2026. július 28. 08:10

Az idei repcetermés az országos átlagot hozta, miközben a szélsőséges időjárás ismét komoly kihívás elé állította a termelőket.

Új generációs repcék: DYNAMIC

2022. július 8. 10:46

Kiemelkedő termőképességű hibrid a RAPOOL-tól.

Magas olajtartalmú repcehibridek

2020. július 11. 12:15

A repcetermesztők árbevételét döntő mértékben a mindenkori termésmennyiség mellett a termény olajtartalma határozza meg.