13℃ 2℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Házikert

Még nem késő – ezek a legfontosabb júliusi teendők a kertben

Agrofórum Online

A nyár közepén már ontja magából a kert a gyümölcsöket, zöldségeket, de ezerszám nyílnak a virágzók is. Nézzük sorra a júliusi legfontosabb teendőket a kertben!

A kert egy szentély egész nyáron: ahol hűsölhetünk – jó esetben, mely gazdag termést ad, melyben pihenünk, és ahol rengeteget dolgozhatunk is szabadidőnkben. Vagy lusta kertészek módjára elhagyjuk a régimódi kapálást, mulcsozunk és mulcsozunk!

Mulcs, mulcs, mulcs

A mulcsozásnak hála az égnek egyre nagyobb divatja van, mióta celebek is felkapták, és úgy hangoztatják, mint a spanyolviasz feltalálását, pedig maga a mulcsozás nem újkeletű dolog. Mióta az eszemet tudom fakéreggel takartuk a talajt, de még a gyomokat is kihúzás után visszafektettük nagypapámmal a sorközökbe, ezzel is gátolva a vízveszteséget és a gyomosodást.

Manapság már egyre ismertebb a komposzthagyó mulcs is, ami kontkrétan annyit jelent, hogy mindent (divatosan mondva mindent is) beledobálunk a növények közé az ágyásba és majd ott helyben „elkomposztálódik” idővel. Itt azért szeretném megjegyezni, hogy ez alapvetően jó, de egy olyan záródott növényállománynál lehet ezt kivitelezni, ahol nem virít majd ott a dinnyehéj, a lerágott kukoricacső, a kiborított kávézacc egyszerre két banánhéj mellett. A növényi egyéb részeket viszont metszőollóval visszanyesegethetjük az ágyásba: a rózsa hajtásaitól kezdve a növényi szárakig, mert az nem mutat rondán.

Tehát így nyár közepén töltögessük csak a mulcsrétegünket, hogy minél több talajnedvességet tudjunk visszafogni!

Szobanövények ápolása nyáron is aktuális feladat
Szobanövények ápolása, öntözése nyáron is aktuális feladat (fotó: Pexels)

Az elvirágzott részek levágása

A nem öntisztuló növényeknél vágjuk le az elvirágzott részeket, hogy a termésérleléssel ne vegyen el erőt a virágzástól! A muskátlik, petúniák esetében is szépen metsszük vissza az elszáradt részeket, csipegessük le a leanderek elnyílt virágmaradványait, vágjuk le az elszáradt rózsafejeket!

Tápanyagozás és öntözés kapcsolata

Minél nagyobb kánikula van, és minél többet öntözünk, annál fontosabb lesz a kimosódott tápanyagokat vissza is pótolni.

Szedjünk ehető virágokat!

Júliusban a kert is tele van vagy tele lehet ehető virágokkal, ami azért izgalmas, mert a legunalmasabb ételhez is több kedvünk van, ha ehető virágokkal van díszítve. A nyári kánikulában amúgy is nehéz kérdés a „Mit főzzünk?”, de virágokkal sokkal izgalmasabb ételek hozhatók össze!

Szobanövények ápolása

Ha most találnánk ki, hogy kivisszük a szobanövényeket a kertbe, akkor ne tegyük! Már annyira erőteljes a napsütés és olyan nagy a forróság, hogy nincsenek hozzászokva a növények ehhez a meleghez és párahiányhoz sem. Inkább fürdessük le a szobanövényeket többször a kádban, kézmeleg vízzel átzuhanyozva! Így a növényeink is felfrissülnek, de nem sülnek ki a meleg forró kertben. Fontos, hogy az orchideák virágát ne érje víz, és a szőrös levelű növényeket sem fürdetjük!

Kiemelt kép: Pixabay

Így építsünk fészket az ökörszemnek a kertünkben!

2025. október 20. 08:10

Egy marék moha, pár vessző és egy kis türelem – ennyi kell ahhoz, hogy otthont adhassunk az ökörszemnek.

Klímaadaptív növények, melyekkel érdemes beültetni a kertet

2025. október 20. 05:40

Egyre nagyobb figyelmet kapnak a klímaadaptív növények, amelyek jobban tűrik a változó körülményeket, és kevesebb öntözést igényelnek.

Milyen virág nyílik 2500 méteren és a kertben is?

2025. október 19. 08:10

Ez az alpesi különlegesség legendák és nemzetek szimbóluma – de akár saját sziklakertünkben is nevelhetjük sikerrel.

Okos applikációk a kertben – technológia a természet szolgálatában

2025. október 19. 05:40

Ma már olyan okos applikációk és rendszerek állnak rendelkezésre, amelyek nemcsak kényelmesebbé, hanem fenntarthatóbbá és hatékonyabbá is teszik a kertészkedést.

Öntözésfejlesztés: hol és hogyan érdemes?

2018. december 10. 10:38

Örvendetes, hogy az öntözésfejlesztésben konkrét lépéseket alapozott meg a kormány, de ügyelni kell arra, hogy maradjunk a realitásoknál – figyelmeztetnek elemzésükben az OTP Agrár szakértői.

Bauer Öntözős Piknik

2023. május 26. 09:37

A Bauer Hungária Kft. 2023. 05. 11-én rendezte meg az Öntözős Pikniknet, melynek keretében bemutatták saját fejlesztéseiket és a velük együttműködő cégek öntözési megoldásait, a tervezéstől, a kivitelezésen, a monitorozáson át a víz minél nagyobb hatékonysággal történő felhasználásáig.

Kertápolási tippek: álomkert 7 lépésben

2021. március 11. 09:35

A STIHL kertápolási szakértői szerint az abszolút kezdő hobbikertészek számára sem okoz majd a kerttervezés hatalmas kihívást akkor, ha az általuk javasolt hét lépés alapján haladnak a tökéletes végeredmény felé.

Erről érdemes tudni a fúrt kutak kapcsán!

2023. március 31. 15:43

Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.