Életmód, gasztronómia

Virágszárítás: így tehetjük el a nyár színeit a szürke hónapokra

Agrofórum Online

A virágszárítás nem ördögtől való, mégis kevesen mernek belevágni. Hozok pár tippet, amivel nekem évek óta szépen száradnak, színtartóan a virágok!

A virágszínekről télen sem kell lemondani, ha ismerjük a virágszárítás apró trükkjeit. Aki kicsit jártas a tésztakészítésben, annak nem lesz nagy meglepetés benne, de aki most kezdi felfedezni a szárítás mikéntjét, annak lesz sok hasznos tudás ebben az írásomban is.

Mit száríthatunk és mit érdemes megszárítani?

Két irányt kell különvenni: étkezésre és dekorálásra. Míg a dekorálásra nagyjából bármilyen virágot és virágszirmot megszáríthatunk, addig étkezésre kizárólag az ehető virágokkal szabad dolgozni.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy sok virágnak gyógyhatása is van és attól, hogy gyógynövény még nem kell mindenkor a teába kerülnie, mert vannak olyan plusz hatások vagy adagolások, amire figyelni kell (mályvafélék pl.).

Körömvirágtól a fűszervirágzatokig

Az ehető virágok listáját ha megnézzük, akkor még most is számos virágfejet vagy virágszirmot megszáríthatunk teának: katángvirág, búzavirág, muskátli, sarkantyúka, tökvirág, másodvirágzású bodzavirág, japánbirs virága (mert nálunk épp harmadvirágzásban van), körömvirág és a most virágzó fűszereknél a menták, zsályák, oregánó és majoránnavirág is jó lesz a téli időszakban.

Fűszersókhoz vagy virágos cukrokhoz

A téli időszak mindig komor tud lenni és ehhez nagy segítség a lelkünknek, ha virágos dolgokkal dobjuk fel a mindennapokat. Az édes ehető virágok, mint a levendula, rózsa például a legjobb cukorhoz keverve, de szépen mutat benne a búzavirág kék szirmocskája is.

Fűszersóknál meg az ízekre figyeljünk, hiszen az oregánó, majoránna, rozmaring virágszirmok azok, melyekkel egy húst is fűszerezve egy kis csibészes pluszt érünk el az ízek terén.

Szárított virágcsokor
Szárított virágcsokor (fotó: Pixabay)

Dekorációra szárított virágfejek

Amikor sokat kellett virágkötészeti száraz dekorációkat készítsek, akkor nagyon sok szilikagélt szedtem össze – ez régen volt – és azon szárítottam a virágfejeket. Aztán egy kreatív ötlettől vezérelve mosóporba fektettem a növényeket és lássunk csodát: a színek megmaradtak.

De ezt csak dekorvirágoknál szabad megcsinálni.

Ehető virágoknál száríthatunk a szekrény tetején egy konyharuhán, vagy a száraz levegőjű szobákban is konyharuhára szétterítve – ahogyan a száraztésztát.

Aszalógépben a legkisebb hőfokon szárítsunk, mert a színanyagok hamar elkezdenek lebomlani!

Régen fejjel lefelé szárították a virágokat padlástérben a tetőléchez kötözve. Ezt én azért nem kedvelem, mert egyrészt simán elfelejtem, hogy odakötöztem, másfelől meg poros lesz az étkezésre szánt virágzat.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gluténmentes, mégis laktató – mit tud valójában a hajdina?

2026. február 1. 14:10

A hajdina az elmúlt években újra előtérbe került az egészségtudatos fogyasztók körében, miközben agronómiai és élelmezési szempontból is egyre nagyobb figyelmet kap.

A „sárga gyom”, ami többet tud, mint sok drága étrend-kiegészítő

2026. január 31. 11:10

Irtjuk, pedig évszázadok óta gyógyít és táplál. A pitypang több, mint egy makacs gyom – és ezt a tudomány is igazolja.

A koriander-undor nem hiszti: komoly ok áll mögötte

2026. január 31. 07:10

Sokan már az illatától is rosszul lesznek, mások marékszám szórják az ételre. A koriander körüli gyűlölet nem hiszti és nem ízlés kérdése.

Quinoa és más álgabonák: miért érdemes őket fogyasztani?

2026. január 30. 16:10

Ha rostban és tápanyagokban gazdag gluténmentes gabonát keresünk, a quinoa és más álgabonák jó alternatívái a klasszikus gabonáknak.

Így ápoljuk a kálát, hogy virágozzon a szobában is!

2023. november 5. 10:10

Sokan kifejezetten gyűjtik kálából a legkülönfélébb színeket, mint a fekete, mélybordó, vagy akár egy színátmenetes cirmos mintájú. Egyidőben nekem is sok volt belőle, így van saját tapasztalatom a kála gondozásában.

A sokoldalú körömvirág: dekoratív természetes talajfertőtlenítő

2025. február 13. 16:10

A szépséges körömvirág talajfertőtlenítő hatása mellett, különféle egészségügyi problémák kezelésére is alkalmas.

Őszi dekorációs ötletek a kertbe

2025. október 15. 05:40

Az ősz az elmúlás mellett az otthonosság időszaka is – használjuk ki, és varázsoljuk kertünket igazi, színes menedékké!

Természetes karácsonyfadíszek, akár ehető formában!

2022. december 18. 09:36

Giccses díszekkel teli a karácsony, vagy inkább a természetes díszeket kedveljük? Mi a kettő közötti egészséges harmóniára törekszünk, így sok, akár ehető kincs is kerül a dekorációba.