Gépinfo

A Valtra nagy kihívásra vállalkozott – bárki utána merné csinálni?

Agrofórum Online

Egy antarktiszi norvég kutatóállomáson fog dolgozni egy Valtra T235 Active traktor, elképesztően mostoha körülmények között.

A Valtra traktorok nemcsak Finnországban születtek, de mind a mai napig a Suolahtiban lévő gyárban készülnek (van üzemük Brazíliában is, az ottani piac kiszolgálására). Szívesen demonstrálják, hogy az erőgépeik könnyedén megbirkóznak a legmostohább körülményekkel is, ebben a videóban például azt láthatjuk, milyen hatékonyak jeges, havas úton a Nokian Hakkapeliitta TRI abroncsokkal:

A közelmúltban pedig egy Valtra T235 Active traktor nagy útra indult, és végül 8 hónapba került, mire elérte végcélját: az Antarktiszon lévő Troll kutatóállomást. A norvégiai Tromsø volt a kiindulási állomása, a Silver Arctic nevű hajó fedélzetére rakodták be tavaly decemberben.

A norvégok nem véletlenül vállalkoztak a költséges szállításra, a kutatóközpont számára a Valtra gép nélkülözhetetlen a hómezőkön végzett munkák során. A térség biológiáját, atmoszféráját, szennyezettségét, szeizmológiáját és a jég állapotát mérik fel a szakemberek, és ebben a traktor homlokrakodójára szerelt jégtörő is segíti őket. Emellett az állomás környéki utakat tartják vele rendben, vagyis kemény mindennapos szolgálat vár rá.

Jégtörővel felszerelt traktor
Jégtörővel felszerelt traktor

A T235 Active modellt azért választották, mert számtalanszor bizonyította, hogy megbízhatóan működik jóval fagypont alatti körülmények között is. A robusztus, 235 LE-s traktort a Valtra legészakibb szervizállomásán a norvég Sørkjos Storbil AS készítette fel a kihívásra.

Természetesen a szolgáltatás része, hogy a finn gyártó technikai csapata folyamatosan ellenőrzi távolról az erőgép működését, mégpedig a Valtra Connect telemetriai megoldás révén. Nem ez az első sarkvidéki küldetésük, hiszen már 1988-ban is biztosítottak egy Valmet 505-ös traktort egy finn kutatóállomás számára, amely három évtizedig állt ott szolgálatban.

Juha Kankkunen négyszeres ralivilágbajnok is sebességrekordot állított fel egy Valtra traktorral:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Román kistraktorok a fiatal gazdáknak

2024. december 13. 08:40

Uniós országként Romániában is működik a Fiatal Gazda pályázat, amelyen a termelők 45 éves korukig vehetnek részt.

Letarolják a kínaiak az európai autópiacot?

2024. december 8. 14:10

A Chery vállalat 2024-ben kezdte meg európai terjeszkedését, elsőként az Omoda és Jaecoo márkák bevezetésével.

A Ford Ranger év végére megelőzheti a Toyota Hiluxot a magyar pickup-piacon

2024. december 5. 13:10

A tavalyihoz képest 13 százalékkal 4966 darabosra hízó pick-up-piacon a Toyota Hilux az első 43,1 százalékos piaci részesedéssel.

Éjszakai kiadás készült a Claas traktorokból

2024. november 21. 15:10

Exkluzív verzióban érhető el az Arion 550 Cmatic és 660 Cmatic, valamint az Axion 830 Cmatic, 870 Cmatic, 930 Cmatic és 960 Cmatic.

45 éve rozsdamentesen: Massey Ferguson 135

2024. szeptember 12. 16:10

A traktor eddig 14 ezer üzemórát dolgozott, de a kuplungja is eredeti még, jól összerakott, kiforrott konstrukcióról van tehát szó.

Nemszeretem munka: okos szerkezet könnyíti és gyorsítja meg a kerékcserét mezőgazdasági nagygépeknél

2023. november 12. 15:10

Könnyen, gyorsan, biztonságosan cserélhetők le a mezőgazdasági nagygépek kerekei egy új kanadai fejlesztésnek köszönhetően.

Dorker szántóföldi gépbemutató Tiszagyulaházán

2018. augusztus 22. 10:37

Szántóföldi gyakorlati gépbemutatóra gyűltek össze a termelők és a Dorker Kft. partnerei Tiszagyulaházán július 27-én. Az érdeklődőknek lehetőségük volt munka közben is megfigyelni többek között a Deutz-Fahr 9340 Warriort, valamint a Deutz-Fahr új kompakt négyhengeres modelljét, de találkozhattak még a Faresin, a Pronar és a Hardi legújabb fejlesztéseivel is.

AGROmashEXPO: azonnal elérhető, készletes gépekkel készül a Massey Ferguson

2023. január 14. 05:26

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2023-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.