Terményárak

Drágult a kukorica a vártnál alacsonyabb készletek miatt

Agrofórum Online

A vevők kerültek fölénybe Amerikában és Európában is a hétfői kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a repce pedig 0,5 százalékkal drágult, a szójabab 0,8 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

A legaktívabb kukorica-határidő piacán erőteljes fordulatot lehetett látni, miután az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (USDA) a vártnál alacsonyabb kukoricakészletekről számolt be. A csökkenés az erős kereslet megerősítése lehetett, különösen az exportpiacon – mondta Krista Swanson, a Kukoricatermesztők Országos Szövetségének vezető közgazdásza.

Kevés eső

Csapadék vonult végig a fekete-tengeri búzatermesztő régiókon a hétvégén, de nem hagyott elég nyomot ahhoz, hogy hasznos legyen Oroszország búzahelyzete kapcsán.

„Kelet-Ukrajna és Nyugat-Oroszország időjárása hónapok óta nagyon száraz volt, és az Európán áthaladó rendszerek nem hozzák meg az őszi búza vetéséhez szükséges csapadékot a régióban” – áll az ADM Investor Services közleményében.

A közép- és nyugat-oroszországi szárazság olyan tényező, amely csökkenti a becsléseket az ország búzatermése terén.

Fordulat

A szójababra egész nap nyomás nehezedett, amit visszatartott a Brazília körüli hangulatváltozás, ahol a kereskedők és elemzők csapadékosabb időjárásra számítanak, ez egybeesik a téli hónapokban jellemzően közeledő esős évszakkal.

Ez a csapadék hasznos lesz azoknak a szójatermesztőknek, akik nem tudnak aszályos körülmények között ültetni, közölte az AgResource egy megjegyzésében.

Fejlődő tendencia

Az amerikai szójabab exportja megemelkedett a múlt heti adatokhoz képest, de alacsonyabb a tavalyi évhez képest – áll az USDA heti jelentésében. A szeptember 26-án végződött héten a szójabab-kivitel összesen 675 749 tonnát tettek ki – ez meghaladja a múlt héten bejelentett 498 586 tonnát. A tavalyi adat 677 786 tonna volt.

Megérkeztek a vevők

Európában a malmi búza 1,25 eurós plusz után 222,25 euróba, a kukorica 2 eurós áremelkedést követően 209,25 euróba, a repce 0,5 eurós megugrás hatására 470 euróba, a takarmánybúza pedig 0,05 angol fontos plusz után 182,6 angol fontba került tonnánként a következő határidőre.

(Kép: Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szójabab kurzusa továbbra is csökkenő tendenciát mutat

2025. december 22. 14:10

A szójabab közelíthet a mélyponthoz, miközben a kukoricát rekordgyors export húzza – vegyes képet mutatnak a globális piacok.

A szójabab ára esett a legjobban

2025. december 15. 11:10

Nemzetközi áresés rázta meg a terménypiacokat: Amerikában és Európában is gyengültek a gabonák, élükön a szójababbal.

Olcsóbb szójabab a brazil deviza gyengülése miatt

2025. december 8. 11:10

Amerikától Európáig árcsökkenés jellemzi a gabonapiacot, a devizapiaci mozgások és a friss terméskilátások pedig tovább formálják a trendet.

Drágult a kukorica az erős exportértékesítési adatok hírére

2025. december 1. 11:10

A globális terménypiacokon múlt héten éles eltérések mutatkoztak: az amerikai kukorica nagyot ugrott, Európában viszont inkább a korrekciók domináltak.

Megérkezett a megoldás az aszály ellen

2020. május 14. 07:39

A NATURAMIN WSP a legmagasabb (80 %) tizenhét féle aminosav és (12,8 %) nitrogéntartalommal rendelkező biostimulátor. A NATURAMIN WSP kiválló kombinációs partnerei. Búzában : Naturamin + Hed-Land Zsémix. Kukoricában: Naturamin + Hed -Land Cinkmix. Napraforgóban: Naturamin + Hed -Land Bórmix.

Újdonságaink kukoricában

2020. október 22. 10:48

Fontos megemlíteni, hogy a 2021-es évtől a Magyarországon egyre nagyobb problémát jelentő fenyércirokkal küszködő gazdaságok számára is fogunk tudni megoldást nyújtani, hiszen megérkezik első cikloxidim-ellenálló kukoricahibridünk.

Az időjárási aggodalmak miatt drágult a szójabab

2023. szeptember 15. 06:40

Amerikában vegyes összképet mutatott a csütörtöki kereskedési nap, Európában azonban határozottan a vevők kerültek fölénybe a terménypiacokon.

Koronavírus - Inputanyag-hiányra számítanak, nem fogadnak területi képviselőket a gazdálkodók

2020. március 16. 06:38

A koronavírus okozta világjárvány minden ágazatra, így a mezőgazdaságra is hatással lesz. Elmaradnak a nagy agrárrendezvények, például az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, de egyéb rendezvények, szakmai konferenciák is. Bezártak az egyetemek, köztük a Szent István Egyetem gödöllői kampusza is, ahol az egyik legelső iráni beteg is tanul. De mit gondolnak a gazdálkodók, milyen hatással lesz rájuk az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet?