A világ sok részén elborzadnak a magyarországi libatöméstől, ami bár hosszú történelmi múltra tekint vissza és a libamáj révén a hazai gasztronómia szerves részét képezi, ma mégis az állatvédők első számú célpontját jelenti.
A hízott libamáj a hiedelmekkel ellentétben nem modern étel. Igaz, az ókorban még nem voltak állatvédők, mégis, egy-egy híres filozófus, költő és író epésen írt a gazdagok asztalára kerülő libasültekről és májakról.
A római és görög lakomák csemegéje
A hízott libamáj története egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, ahol már Kr. e. 2500-ban tenyésztették és tömték a libákat. Az egyiptomi hagyományok idővel beszivárogtak a mediterrán térségbe is, ahol szintén szokássá vált ez a tradíció. Ez azonban nem mindenkinek tetszett.
A görög Kratinosz (Kr. e. 500-ban) például élesen bírálta a libák hizlalását. Kratinosz az ókori Görögország egyik híres írója-költője volt, aki komédiáiban gúnyt űzött a libamájat habzsoló, fényűző életmódot élő gazdagokból.
Célja nem annyira az állatvédelem, mint inkább a lakomák kifigurázása volt, ám ezek szerves részét képezte a hízott libamáj, ami ilyesformán egyfajta társadalmi szimbólum is volt, hiszen csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak. Az író darabjai azonban rávilágítanak arra, hogy a libák tömésével felhizlalt libamáj már akkor is elérhető ínyencségnek számított.
A Kárpát-medence libái
Hazánkban ennyire régre nyúló gyökerekkel ugyan nem rendelkezik a libatömés hagyománya, de a Kárpát-medence vidékéről vannak olyan – a témával összevágó – dokumentumok, amelyek közel ezerévesek.
A magyar ludak mindig is híresen jó fajtáknak számítottak, így a májuk is különlegesen finom volt. Az évszázadok során a hízott libamáj éppen ezért a magyar főúri és királyi konyha szerves részét képezte, sőt, idővel Bécsbe is átgyűrűzött. Ha hihetünk a legendáknak, akkor a libamáj az év legnagyobb részében puritán étkezést folytató Ferenc József császárnak is kedvence volt.
A jólét szimbóluma
Ahogy az ókorban, az elmúlt évszázadokban is a gazdagság és a jólét jelképévé vált a liba, s vele együtt a libamáj is, ami a szegények számára elérhetetlennek számított. József Attila nem véletlenül írta meg a versében is: „De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni…”
Ma a magyar kacsa- és libamáj – a történelmi múltjával együtt – hungarikumnak számít. Magyarország a világ elsőszámú hízottlibamáj-exportőre. A libamáj a hazai gasztronómiában is rendkívül népszerű, noha a kilónkénti ára akár 25-30 ezer forint is lehet. Sikere nem csak gazdag ízvilágának, de zsírtartalmának is köszönhető, mivel jól beilleszthető az egészséges étrendbe.
Az állatvédők nem így látják
A Négy Mancs állatvédő szervezet azonban egész más aspektusból látja mindezt. A libák szempontjából ugyanis mindez, a tömés és ez a fajta állattartás kimeríti a kínzás fogalmát. A libákat ugyanis naponta 2-3 alkalommal tömik, ami rendkívül nagy fájdalmat és stresszt okoz az állatoknak.
A libák ráadásul nem mehetnek ki a szabadba, ketrecbe zárva kell élniük, hogy minél kevesebbet mozogjanak és jól felhízzanak – ez már-már a Jancsi és Juliska című ikonikus mese horror-borzalmát idézi, amikor a banya úgy akarta felhizlalni a fogságába esett gyerekeket, hogy ketrecbe zárva etette őket. Az állatvédő szervezet hangja azonban, úgy tűnik, messzire elhallatszott, mivel sok kereskedelmi lánc visszautasította a libamáj vásárlását.
Mit mond a tudomány?
Prof Dr. Sótonyi Péter és Dr. Lorászkó Gábor, az Állatorvostudományi Egyetem munkatársai mást állítanak: kutatási anyaguk boncolásokon alapszik, és ebből az látható, hogy a libatömés nem jelent kínzást az állatoknak.
A szövettani eredmények nem utalnak arra, hogy fájdalmat okozna ez a fajta hizlalás, a májban nem látszik kóros elváltozás. Összességében az orvosok kíméletesnek találták a módszert, ahogy a hazai libatenyésztők az állatokat tömik.
