12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Gépinfo

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

Agrofórum Online

Egy lelkes német gazda fogott egy fél évszázados Kirovec nagytraktort, és még nagyobb monstrumot varázsolt belőle, kiküszöbölve az erőgép korábbi hibáit.

Az orosz Kirovec márkanevet valószínűleg sokan ismerik Magyarországon, azt viszont kevesebben tudhatják, hogy a gyár története egészen 1789-ig nyúlik vissza. 1801-ben költözött a jelenlegi helyére Szentpéterváron, ám akkoriban persze még nem traktorokat gyártottak, hanem elsősorban ágyúgolyókat öntöttek benne.

1917-ben a „nagy októberi szocialista forradalom” következményeként az üzem állami kézbe került, és hamarosan – amerikai Fordson-licenc alapján – belefogott a traktorgyártásba is. A Kirovec K-700 nagytraktor története ennél jóval fiatalabb, bár már bő hat évtized eltelt azóta is, hogy 1962-ben legördült az első ilyen monstrum a gyártószalagról.

Még abban az évben eljutott belőle a „baráti” kommunista államokba is, még az NDK-ba is, vagyis Kelet-Németországba. A meghajtásáról nyolchengeres, 215 LE-s turbódízel motor gondoskodott, és az idők során kialakultak a továbbfejlesztett változatai.

Köztük a K-700A 1975-ben, amely 12,8 tonnát nyomott, még nagyobb kerekeket kapott a hatékonyabb vonóerő érdekében, az üzemanyagtartályát pedig 320 literre növelték. Mindezzel együtt a K-700A csupán átmeneti változatnak bizonyult, és nemsokára leváltotta a K-701-es modell.

A K-700A tehát egyfajta ritkaságnak tekinthető, éppen ezért is különleges, hogy a német Manuel Ristau ezt választotta ki a kínálatból, majd jelentős átalakításokat végzett el rajta. A legszembetűnőbb, hogy egy harmadik tengelyt is a gépbe applikált, mert a K-700A ugyan bivalyerősnek számított, ám a kapaszkodóképessége néha elmaradt a várttól.

A hatkerekűvé alakítással viszont megszűnt ez a probléma, és az összkerékhajtású masina ebből a szempontból immár kifogástalannak tekinthető. A Kirovec 6×6 (ahogy a német sajtó emlegeti) immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz, ráadásul a méretes abroncsok vízzel vannak feltöltve.

Manuel Ristau nem véletlenül ezt a modellt alakította át, ugyanis maga is a hajdani NDK-ban, a lengyel határ közelében él és gazdálkodik. A végeredményről az alábbi videó tanúskodik:

Itt pedig az átalakítás munkafolyamatáról is találhat fotókat: KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A leromlott állapotú, tömörödött talajba is életet lehel egy új gép

2025. október 20. 13:10

Különleges művelési módhoz speciális gép jár: ez a Delfino eke, amely milliók életét változtatja meg.

Napi 150 hektárral végzett a Horsch gigantikus direktvetőgépe, a gazda nem hitt a szemének

2025. október 18. 16:10

Tarlóba és szántott földbe egyaránt tökéletesen vet a német Horsch direktvetőgépe, amelyről most egy gazda is megosztotta a tapasztalatait.

Hatalmas bejelentés az MTZ-től, piacokat rabolnak ezzel a döntéssel

2025. október 17. 16:10

Az egykori szovjet (ma fehérorosz) traktormárkával kapcsolatos hírek még mindig megdobogtatják a magyar gazdák szívét.

Zöld színre vált a híres kék mezőgépmárka, a kínai tőke mindent megváltoztatott

2025. október 16. 13:10

A csődtől mentette meg a Rabe munkagépgyártót a kínai Zoomlion, amely teljesen a maga képére formálja a patinás német márkát.

900 lóerő fölé ugrott a John Deere legerősebb traktormodellje

2024. március 5. 10:10

Frissítette a 9RX nagytraktorszériát az amerikai John Deere. Így a csúcsmodell már 913 LE-s dízelmotorral rendelkezik.

Lesifotó fülelte le a Case IH eddigi legnagyobb traktorát

2023. augusztus 12. 09:40

700 LE fölötti teljesítményű Quadtrac nagytraktor készülhetett a Case IH „boszorkánykonyhájában”. A gumihevederes erőgépet egy olvasói fotó is lefülelte.

1200 lóerős hibrid nagytraktorral robbantanak a piacon, óriási dobással jelentkeztek a kínaiak

2025. október 1. 09:10

A Magyarországon is ismert kínai Zoomlion márka a hannoveri Agritechnica előtt leplezte le meglepő újdonságát.

Bikaerős FPT turbómotort kapott a Steiger 715 Quadtrac nagytraktor

2024. március 16. 08:10

A Case IH és az FPT közösen fejlesztette ki a C16 TST turbómotort, mégpedig kifejezetten az új Steiger 715 Quadtrac nagytraktorok számára.