Növénytermesztés

A precíziós nemesítésé a jövő? + videó

Agrofórum Online

A vetőmagágazatot képviselő Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács álláspontja szerint kulcskérdés, hogy a növénynemesítők a jövőben olyan fajtákat és hibrideket állítsanak elő, amelyek a változó klíma közepette is megfelelően tudnak teljesíteni. Az úgynevezett precíziós nemesítés lehet az egyik megoldás - ez került a szervezet által megrendezett szakmai fórum diskurzusának középpontjába.

Az Európai Unió Mezőgazdasági Tanácsában a tagországok képviselői március 14-én minősített többséggel megszavazták a precíziós nemesítési technikákra vonatkozó rendelet tervezetét és ezzel előkészítették az utat a jogszabályi keret végleges megalkotásához. Riportunkban a precíziós nemesítési eljárást, annak szükségességét járjuk körül.

A téma kapcsán Prof.Dr. Palkovics Lászlót, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanárát kérdeztük. A szakértő szerint globális, és ennek megfelelően lokális szinten is rendkívül gyorsan változik a klíma, különösen ami a szélsőséges időjárási eseményeket illeti. Emellett olyan kórokozók, kártevők jelennek meg, amelyek sokkal melegebb vidékeken fordultak elő a múltban. Rendkívül nagy a nyomás a növénytermesztésbe vont kultúrákon, és a klasszikus nemesítés eszközei nem képesek lekövetni e folyton felbukkanó kihívásokat.

A GM (genetikailag módosított/genetically modified) növények lehetőséget kínáltak volna, de ez nagy társadalmi ellenállásba ütközött – mondta el Palkovics László riportunk során. Az ellenállás, valamint a biotechnológia fejlődése folytán alakult ki egy új eljárás, a precíziós nemesítés.

A különbség GM és precíziós nemesítés között

A GM szervezetek esetében idegen szervezetből származó gének, vagy génrészletek kerülnek a célszervezetbe. Ilyen módon érhető el a kívánt hatás, akár a növények vírusrezisztenciája területén. A precíziós génszerkesztés esetében azonban nem történik idegen genetikai állomány beépítése, hanem az ismeretek alapján a növények saját genetikai anyagát módosítják…

Részletek a videóban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gyanítjuk, hogy éppen ezt a hibridet keresi

2025. december 3. 11:10

Stressz- és szárazságtűrő, rövidebb tenyészidejű, ugyanakkor kimagaslóan terem? Ha ilyen kukoricára van szüksége, ismerje meg a FOXTRAIL-t!

Menetszámcsökkentés a felhasznált nitrogén optimalizálásával

2025. december 1. 15:10

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a hatékony tápanyag-gazdálkodás a mezőgazdaságban. A BASF Hungária Kft. rendezvényén termelőket kérdeztünk tapasztalataikról, ill. az általuk alkalmazott technológiákról.

Ezért érdemes ősszel lemérni a repce zöldtömegét

2025. november 30. 16:10

A jelenlegi gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy a termelők racionalizálják költségeiket. A nitrogénpótlás kifejezetten olyan terület, ahol jól átgondolt döntéseket kell hozni, mivel a kijuttatott nitrogén egy része elillan vagy kimosódik a talajból.

Ismét bizonyítottak a KWS kukoricahibridek az MKK TOP20 kísérletekben!

2025. november 28. 10:00

Miért jelent valós előnyt a KWS hibridek alacsony betakarításkori szemnedvessége? Profit és kiszámíthatóság!

Egyre nagyobb kockázatot jelent a szárazság! - Szárazságtűrő növények és aszálytérkép jelenthetik a megoldást

2019. április 23. 06:48

Az utóbbi években az éghajlatváltozásnak is köszönhetően az időjárásunkban a szélsőségek dominálnak: a klímaváltozás miatt vannak kifejezetten csapadékos időszakok, azonban emellett a rendkívül száraz évek előfordulásának valószínűsége is nőtt.

Az agrárinnováció társadalmi konszenzussal kezdődik

2018. december 3. 09:36

A precíziós nemesítés innovatív, versenyképes és biztonságos eszközt nyújt a magyar mezőgazdaság produktivitásának növeléséhez, a magyar gazdák termésátlagainak szignifikáns javításához.