Agrárközélet

Fügepálinka, aszú, libamáj – ilyen bonbont még nem evett!

MTI

A 25. Gyulai Pálinkafesztivál keretében idén is sor került a Brillante-2025 Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny, valamint az Év Pálinkás Bonbonja megmérettetés díjátadójára. A szervezők tájékoztatása szerint a pálinkák mellett a kreatív bonbonkülönlegességek is főszerepet kaptak a rendezvényen.

Az Év Pálinkás Bonbonja címet a gyulai Kis Kézműves Kft. nyerte el Luxus Fúzió elnevezésű kreációjával, amely különlegessége, hogy három hungarikum – fügepálinka, tokaji aszú és libamáj – alkotja a tölteléket. A tétel a legjobb krémtöltelékes bonbon díját is kiérdemelte az 51 nevezett édesség közül.

A cseresznye éve: külön bonbonkategória is született

Mivel 2025-ben a fesztivál gyümölcse a cseresznye volt, a szakmai zsűri külön versenykategóriában értékelte a cseresznyepálinkával készült bonbonokat. A 27 indulóból a dunaújvárosi Csokiss Manufaktúra Vadcseresznye bonbonja bizonyult a legjobbnak, amely a Szicsek Pálinkafőzde italát tartalmazta.

Diákverseny és új kategóriák a bonbonfronton

Külön elismerésben részesült az oktatási intézményekből érkező 31 bonbon is. E kategória győztese a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó Technikumának diákja, Fazekas Zita lett, aki Pálinkás Jó Reggelt nevű homoktövis pálinkás bonbonjával győzött.

A zsűri külön versenykategóriában értékelte a cseresznyepálinkával készült bonbonokat
A zsűri külön versenykategóriában értékelte a cseresznyepálinkával készült bonbonokat (A kép illusztráció)

Újdonságként idén először ginből, párlatból vagy likőrből készült bonbonok is nevezhetők voltak. A 34 tétel közül a budapesti My Choccy Csokoládémanufaktúra Gin Soirée fantázianevű bonbonja lett a kategória nyertese, amely a Sáppusztai Pálinkafőzde ginjével készült.

Rekordnevezés a párlatversenyen

A Brillante-2025 versenyre 1238 mintát neveztek, összesen 158 pálinkakészítő részéről: 9 kereskedelmi főzde, 58 bérfőzető és 91 magánfőző vett részt a megmérettetésen.

A legeredményesebb kereskedelmi főzde idén is a Sáppusztai Pálinkafőzde lett, amelynek 2024-es cigánymeggy pálinkája a legjobb kereskedelmi pálinka címet is elnyerte – sorozatban harmadik éve. Emellett 9 minta nyerte el a champion díjat.

A bérfőzdék közül ugyancsak a Sáppusztai Pálinkafőzde teljesített a legeredményesebben. A magánfőzők mezőnyében Lipcsei Adrián címvédőként ismét az élen végzett, míg a legeredményesebb bérfőzető Kiss Tibor lett.

A legjobb magánfőzött párlat díját Madarász Zoltán 2024-es sajmeggy párlata kapta, a legjobb bérfőzetett párlatnak pedig Sóvári Károly 2023-as kajszibarack párlatát választották. Az év legjobb cseresznye párlatát Krajnyák Zoltán készítette.

Gyula város önkormányzata különdíjat is kiosztott: ezt Meggyes Gábor kapta, aki a hollandiai Heythuysen városából küldte be nevezését.

Képek: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Földvásárlás előtt áll? Ezt a hibát ne kövesse el!

2025. október 8. 10:10

Magyarországon földet csak földműves vásárolhat – ehhez pedig szinte kötelező az aranykalászos gazda végzettség.

KÁN Egyetemi Napok: új irányok a növénytáplálásban

2025. szeptember 30. 11:00

A kaposvári KÁN Egyetemi Napok részeként idén is megrendezték a IV. Alkalmazott Növénytudományi Konferenciát, fókuszban a tápanyagutánpótlással.

Nemzetközi figyelem övezi a MATE új MSc szakját

2025. szeptember 15. 15:10

Elindult a MATE Haltenyésztő mérnöki MSc-je, amely a fenntartható akvakultúrában képez új generációt.

Von der Leyen terve: mi marad a gazdáknak?

2025. szeptember 11. 16:10

A Bizottság 300 milliárdos KAP-keretet ígér, védzáradékokkal. A termelők szerint a kockázat így is jelentős.

Már kiadvány is segít a pálinkaivásban

2020. október 30. 11:11

Egyre többen tudják: a pálinkát nem hűtve kell fogyasztani. De milyen pohárból kínáljuk? Milyen a jó pálinka? Mi a különbség az almatermésűek és a csonthéjasok ízvilága közt?

Idén is megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

2020. december 15. 05:47

A tavalyi nagy siker után idén már második alkalommal választották meg a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját.

Idén Komárom ad otthont hazánk legrangosabb pálinkaversenyének

2018. május 22. 10:11

A többnapos verseny május 28-án kezdődik, ahol 25 pálinkabíra kóstol végig több száz idén készült főzetet.

Ma kezdődött a Pálinka Országkóstoló Komáromban

2018. május 28. 13:31

A Pálinkakiválóságok könyve 2017 című kiadvány tartalma és a szakmai kóstoló jegyzetei már digitálisan is elérhetők a program honlapján és tervezik a korábbi kiadványok digitalizálását is.