Növénytermesztés

Szigorodott a termékpiaci törvény: vége a visszaéléseknek

NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Közeledik a kukorica betakarításának időszaka, a múlt évi aratás azonban komoly tanulságot hozott a termény piacán. A 2024-es évben heves viták övezték a kukorica toxintartalmát. Akár megalapozott, akár túlzó kifogásokról volt szó, az mindenképp nyilvánvalóvá vált, hogy nagy szükség van a korábbinál sokkal átláthatóbb és egységesebb mérési módszerekre, aminek köszönhetően elkerülhetőek a viták a felvásárlók és a termelők között.

A probléma ráadásul nem csak a kukorica esetében mutatkozott meg, más mezőgazdasági termékeknél is gyakran előfordult, hogy a felvásárlók az áru átvétele után – sokszor indokolatlanul – minőségi kifogásokat emeltek.

Közös fellépés a gazdák érdekében

A tiszta, mindenki számára világos és elfogadható piaci viszonyok érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) közösen törvénymódosítást kezdeményeztek. Ennek nyomán az Agrárminisztérium elkészítette a vonatkozó jogszabálytervezetet, amelyet az Országgyűlés elfogadott. Így a termékpiaci törvény a nyár folyamán lépett hatályba.

A jogszabály-módosítás kifejezetten a piaci visszaéléseket hivatott megelőzni. A módosítás értelmében a termelő által a feldolgozónak, felvásárlónak vagy forgalmazónak értékesített mezőgazdasági termékek esetében a termék átadását követően kizárólag akkor emelhető minőségi kifogás, ha azt az írásos szerződés kifejezetten rögzíti.

Csak szerződésben rögzítve emelhetők kifogások

Amennyiben a termék átvételére és az ellenérték meghatározására a felek közötti írásbeli szerződésben rögzített minőségi paraméterek alapján kerül sor, a szerződésnek kötelezően tartalmaznia kell: minőség meghatározásának módját, a teljesítés és a minőségi viták kezelésének szabályait – az ellenminta készítésére, annak felhasználásának időkeretére, a minőségellenőr szerepére, a független és akkreditált harmadik félként bevont laboratórium megnevezésére és annak igénybevételének részletes szabályozására vonatkozóan.

Komoly szankciók a szabályszegőknek

A fenti kötelezettségek betartását a mezőgazdasági igazgatási szerv ellenőrzi. Amennyiben a hatóság mulasztást tapasztal, ágazatfelügyeleti bírságot szab ki. Ennek összege legalább 10 ezer, de akár 50 millió forint is lehet.

Stabilabb piac hosszú távon

Ez a módosítás egyértelműen a termelők védelmét szolgálja, ugyanakkor minden fél számára kiszámíthatóbbá és átláthatóbbá teszi az adásvételi folyamatot. A szerződéses fegyelem megerősítése és a független vizsgálatok beépítése hosszú távon is stabilabbá teheti a mezőgazdasági piacot.

Kiemelt kép: Pixabay.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Esett a búza ára, mert Törökország szünetelteti az importot

2024. június 8. 10:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Rekord kukoricahozam Amerikában - A magyar gazdák a búzaterület felét már bevetették

2018. október 22. 11:19

Magyarországon 969 ezer hektáron szándékoznak a gazdák őszi búzát vetni, aminek 53 százalékán került a földbe a vetőmag október 16-ig.

A búza, a kukorica és a szójabab is olcsóbb lett

2020. december 5. 06:03

Európában a tegnapihoz hasonlóan alakult az összkép, alapvetően a vevők domináltak, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is olcsóbb lett. Párizsban továbbra is a repce jelentett kivételt a maga drágulásával.

Két és fél éves mélypontról drágult a kukorica

2023. július 7. 23:16

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.