Gépinfo

Életjeleket mutat a Zetor, fantasztikus újdonsággal tért vissza

Agrofórum Online

A cseh Zetor sikeresen átvészelte a válság éveit, és előrukkolt a 6-os traktorszériával, amely a 130–171 LE-s teljesítménytartományt foglalja magában.

Az elmúlt években kialakult globális gazdasági válság komolyan érintette a mezőgépgyártókat is. Az ágazat korábban meglepően simán átvészelte a koronavírus-járvány révén beköszöntött krízist, az utóbbi években viszont sorozatos csődhelyzetekről, gyárbezárásokról, leépítésekről lehetett hallani. Sokak szerint 2024-ben értük el ezen a téren a mélypontot, és a szakma óvatos optimizmussal már a visszarendeződésről beszél.

Ennek a jele lehet a cseh Zetor „feltámadása” is, amely 2024 májusában számottevő, 200 millió cseh koronás (3,2 milliárd forintos) költségcsökkentő intézkedéseket jelentett be. Ezt nem kizárólag elbocsátásokkal próbálta elérni (160 dolgozót küldtek el), hanem a hatékonyság növelésével, például a digitalizáció és az energiatakarékos megoldások bevezetése révén. Csökkentették a termelési és raktározási kapacitást is, elkerülve a felesleges túltermelést.

A Zetor abban bízott, hogy így 2025-ben már újra profitot termelhetnek, és a számításaik alighanem beválhattak. A brnói márka az idei hannoveri Agritechnica mezőgazdasági kiállításon is biztató életjeleket mutatott, leleplezte az új 6-os traktorsorozatot, amelynek tagjai TOPCON navigációval felszerelve már centiméteres pontosságú munkavégzésre képesek.

Ergonomikus elrendezésű kezelőszervek, precíziós munkavégzés

Lesz új 5-ös és 7-es sorozat is

A Zetor idén nem költött önálló standra Hannoverben, az új erőgép így a cseh stand gyöngyszemeként jelent meg a látogatók előtt. A széria 4 modellt foglal magában, a 6130 (130 LE), 6140 (141 LE), 6160 (156 LE) és 6170 (171 LE) változatokat. Az összes traktor 4,1 literes, négyhengeres Deutz motorokkal, valamint ZF váltókkal van felszerelve, és szemmel láthatólag megtartották a neves olasz Pininfarina dizájnstúdió által megrajzolt vonzó külsőt is.

Négyhengeres Deutz motor a burkolat alatt

A rugózott fülke belsejében új légkondicionáló kapott helyet, illetve légrugós, elfordítható ülés, érintőképernyős terminál, és akár 12 LED munkalámpát is az erőgépre tudnak szerelni. A rugózott Carraro első híd kapacitása 4,7 tonna, a hidraulikaszivattyúé 120 l/min, a hátsó emelési kapacitás 9,7 tonna (a front 3,5 tonna), és 4-féle TLT-fordulat közül választhat a kezelő.

Az új 6-os sorozat már szeptemberben gyártásba került a Zetornál, és Brnóban tervezik az új 5-ös szériát is, amely a Proximát fogja leváltani. Határidő megnevezése nélkül szóba került a 7-es széria jövőbeni érkezése is, ennél a hathengeres motor 180–220 LE teljesítmény leadására lesz képes.

Itt az új 6-os sorozat legnagyobb, 171 LE-s tagja munka közben, egy ötfejes váltvaforgató ekével:

(Fotók: Zetor)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új fegyverrel jelentkeztek az indiaiak, most már a világelsőség a cél

2025. november 15. 13:10

A 100 LE alatti teljesítménytartományban tör világelsőségre az indiai TAFE, amely most új fegyvert vet be ennek érdekében.

Kínos nevet kapott a német önjáró silózó, gyorsan el is tűnt a színről

2025. november 13. 09:10

Minden márka büszke a történelmi örökségére, de akadnak olyan esetek is, amikor egy név már vállalhatatlanná válik.

Új motorról suttognak a Fendt háza táján, ez új korszakot hoz el

2025. november 8. 13:10

Az ötödik generációs Fendt 800 Vario traktorokba már az új AGCO Power CORE80 motorok kerülnek, amelyek kiemelkedő teljesítményűek, miközben hihetetlenül takarékosak.

"A gép nem váltja ki az embert, csak jobb döntésekhez segíti" – Interjú a mesterséges intelligenciával

2025. november 7. 07:10

A mesterséges intelligencia nemcsak adatokat elemez, hanem döntéseket is segít. Interjú a jövő egyik legizgalmasabb „agrárszereplőjével”.

320 tehenet takarmányoz egyetlen keveréssel egy új monstrum

2025. október 30. 13:10

A legalább 2000 jószágot és azok szaporulatát tartó tehenészeteknek ajánlja a német Siloking a legújabb monstrumát.

Titkolja újdonságát a traktorgyártó, az eddigi legerősebb gépét leplezi le az Agritechnicán

2025. október 11. 16:10

Szigorú hírzárlatot rendelt el az osztrák traktorgyártó, de néhány információ azért kiszivárgott a legújabb és eddigi legnagyobb teljesítményű erőgépéről.

Önkritika a nagy traktorgyártótól, itt vannak a gazdáknak jobban passzoló erőgépek

2025. október 13. 13:10

A Case IH Optum traktorcsalád már eddig is népszerű volt a gazdák körében. A 250-es, 270-es és 300-as modellszámú CVXDRIVE AFS CONNECT erőgépek mellé aztán most újabbak érkeztek.