Gépinfo

Ez az elektromos traktor mindent tud, amit a hagyományosak, egy meglepetést is elrejtettek benne

Agrofórum Online

Az elektromos hajtás lehet a traktorgyártás jövője, de már a jelenben is találkozhatunk néhány ígéretes koncepcióval.

A fosszilis üzemanyaggal (gázolajjal) működő traktorok jövőbeni kiváltására két úton halad a mezőgépgyártás. Az egyik megoldás a hidrogén-üzemanyagcellás rendszer, amely hidrogén és a levegő oxigénjének összekeverésével termel energiát. A másik pedig a tisztán elektromos járművek alkalmazása, a közutakon ezek használata már meglehetősen elterjedt.

Nem véletlen, hogy a traktorgyártók is inkább ez utóbbi megoldást mérlegelik, köztük a nálunk kevésbé ismert német Tadus vállalat is. Az idei hannoveri Agritechnica szakkiállítás pedig jó alkalmat teremtett arra, hogy a nagyközönségnek is megmutassák lényegében szériagyártásra érett elektromos erőgépüket.

A modell a T16.20 nevet viseli, és a gyártó szerint folyamatos működésre képes a szántóföldeken, telephelyeken. A motorja 80 kW (110 LE) folyamatos teljesítményleadásra képes, ám szükség esetén – rövidebb időszakokra – 120 kW (160 LE) csúcsteljesítmény is kipréselhető belőle. Az energiaforrást lítium-ion akkumulátor biztosítja, amely 196–200 kWh kapacitású, ez pedig 5–8 óra megállás nélküli munkavégzést garantál számára, természetesen a feladat nehézségétől függően.

Utána sem kell a töltéssel időt vesztegetni, mert a gyorscserélő rendszer révén a lemerült akkumulátor helyére 5 perc alatt töltöttet tehetünk. Hasznos képesség, hogy a traktor akkumulátora nemcsak tölthető, de – itt a nagy meglepetés – maga is képes elektromos áram átadására. Ez a kétirányú töltés nem gyorsítja túlzottan az akkumulátor degradációját, rövid távon tehát nem kell tartani tőle, ráadásul így a gazdaság egyfajta energiatároló egységhez is jut, amelyet számos helyen használhat.

A Tadus új traktorára tágas fülke, könnyű kezelhetőség jellemző, és természetesen kompatibilis a frontra vagy hátulra szerelhető munkagépekkel, eszközökkel. A fokozatmentes TLT szintén kényelmesebbé teszi a kezelést. Az erőgép maximális sebessége 40 km/h (tolatva 20 km/h). Mivel az elektromotorok közvetlenül táplálják a tengelyeket, a TLT-t és a hidraulikát, ez szinte veszteségmentes és precíz erőátvitelt jelent. A hidraulikaszivattyú teljesítménye 75, opcionálisan 100 l/min.

Sokan körbejárták az elektromos Tadus traktort az Agritechnicán:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

133 millió dollárnyi befektetés elektromos traktorokba

2024. augusztus 21. 13:10

Az eddig gyártott több mint 400 elektromos traktor képes az önvezetésre, és mesterséges intelligenciát használva az adatgyűjtésben is jeleskedik.

Lendületes növekedésben bízik az elektromos traktorokat gyártó Solectrac

2022. október 17. 07:36

A Solectrac elektromos traktorok mindenre képesek a gyártó szerint, mint egy dízeltraktor.

Van-e helye az elektromos traktornak az Ön gazdaságában?

2023. szeptember 4. 16:10

El tudja képzelni, hogy 2040-re Európa-szerte szinte teljesen zajtalanul közlekedő elektromos traktorok segítik majd az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák munkáját?

John Deere robot traktor: nem álhír – valóság!

2019. november 18. 15:36

A munkagéppel egy egységet alkotó kompakt elektromos traktor teljesítménye 500 kW. Járószerkezete lehet kerekes vagy gumihevederes.