Új termékkel bővült a Valkon Zrt. kínálata, a professzionális olasz Magni teleszkópos rakodók hasznos és megbízható gépei lehetnek a magyar gazdaságoknak is.
Kereken két évvel azután, hogy a japán Hitachi építőipari gépek kizárólagos magyarországi forgalmazójává vált, ismét nagy dobással jelentkezett az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon (január 21–24.) a Valkon Zrt. Náluk elérhetők mostantól a Magni teleszkópos rakodói, és néhány gépet ezért már a budapesti expón is kiállítottak az olasz gyártótól.

„Nyitott szemmel járunk a világban, mindig keressük az új termékeket, lehetőségeket. 2024-ben találkoztunk először a Magnival, amely 13 éve gyárt professzionális teleszkópos rakodókat. Miután az építőiparban nevet szereztek maguknak, elkezdtek az agráriumban is terjeszkedni. A bolognai EIMA szakkiállításon történt a kapcsolatfelvétel, de akkor még csak prototípus gépeik léteztek. Miután tavaly tavasszal ellátogattunk a gyárukba, meggyőződésünkké vált, hogy ebből nem szabad kimaradnunk”
– beszélt az együttműködés kezdeteiről Kecskeméti Sándor, aki a cégforma változásával immár nem ügyvezetőként, hanem igazgatósági elnökként áll a Valkon Zrt. élén. A januári hivatalos magyarországi bejelentésen részt vett Gianluca Bonotto is, a Magni (varsói központú) kelet-európai vezetője. Megtudhattuk tőle, hogy 2024-ben a vállalat 600 alkalmazottat foglalkoztatott és 402 millió eurós árbevételt termelt. 11 éve ez még csupán 20 milliót tett ki, a növekedés tehát látványos és dinamikus.
A cég óriási előnye, hogy a tulajdonos-alapító Riccardo Magni egyben fejlesztőmérnök is. Korábban a Manitou Italia résztulajdonosa volt, és 27 év alatt több mint 40 nemzeti és nemzetközi szabadalmat nyújtott be a forgó- és fix vázas teleszkópos rakodógépekre. Ezt a tapasztalatot vitte át a saját cégébe 2013-ban, amikor négy gyermekével együtt megalapította a Magni Telescopic Handlers (Magni TH) céget. Rövid időn belül a világ legszélesebb forgó teleszkópos rakodó kínálatát fejlesztették ki, és világrekordokat is felállítottak emelési magasságban és teherbírásban.

„A Magni önálló, szuverén specialista a maga területén, és a termékfejlesztés, a szerviz és a végfelhasználó áll a tevékenységük középpontjában. A portfólió még fejlődni fog a jövőben, sőt augusztustól már »magyar felszereltség« is létezik, a kérésünkre átalakítottak néhány gépet a hazai igényeknek megfelelően. Rugalmasan és gyorsan fejlesztenek”
– árult el néhány kulisszatitkot Kecskeméti Sándor. A mezőgazdaság számára a THA (Telescopic Handler Agriculture) termékcsaládot fejlesztette ki a Magni. Fontos kiemelni, hogy ezek nem átdolgozott építőipari gépek, hanem az alapoktól hoztak létre újakat, természetesen az építőiparban szerzett tapasztalataikat is felhasználva. Idén a Valkon elvégzi a szervizesek tréningjét és kialakítja az alkatrészraktárt.

A Magni THA termékcsaládja jelenleg 8 fix teleszkópos rakodóból áll – tudtuk meg Bárth Gábor termékfelelőstől. Emelési képességük 3–5 tonna, az emelési magasságuk 6-tól 10 méterig terjed. Az összes modell MCTS (Magni Combi Touch System) interfésszel van felszerelve, amely kifejezetten a mezőgazdasági szektor számára kifejlesztett funkciókat kínál.
A 7 vagy 10 colos érintőképernyőn egyebek mellett a következő adatok jelennek meg:
- Dőlésszög-érzékelő: pontosan látjuk, milyen talajon állunk és mennyire biztonságos a rakodási folyamat,
- Aktív terhelés diagram: folyamatosan visszajelzést kapunk, hogy kitolt gémmel mekkora súlyt tudunk biztonságosan mozgatni,
- Kinyúlás és magasság adatok: folyamatosan nyomon követhetjük, milyen messzire toltuk ki a gémünket, illetve milyen magasságban helyezkedik el,
- Aktív mérleg funkció: alapfelszereltségként kapunk egy mérleg funkciót, aminek köszönhetően tudhatjuk, mennyi anyagot merítettünk a kanalunkba, mennyi trágyát emeltünk fel trágyavillánkkal, vagy mekkora súllyal rendelkeznek a báláink.
A nagyobb modelleken rugózott fülke található, két felfüggesztés nyeli el az egyenetlen terepből adódó rezgéseket és terhelést, segítve a fülke stabilizálását és a simább utazást. Néhány modellnél hidropneumatikus elsőhíd-rugózást alkalmaznak, így azok felszerelhetők oldalirányú eltolással ± 4°), vízszintes szintező rendszerrel (± 7°) és nagy teljesítményű terhelési diagrammal, ezáltal a gép egyenetlen terepen is teljes mértékben kihasználhatja kapacitását.

Közúti vagy könnyű munkákhoz használt konfigurációban az első felfüggesztés a hátsó tengely reteszelésével aktiválható. Azoknál a műveleteknél, ahol nagyobb teherbírás szükséges, a gép reteszeli az első felfüggesztést és kioldja a hátsó tengelyt. A felfüggesztés vezérléséhez és beállításához egy külön oldalt adtak hozzá az MCTS rendszeren belül, amely lehetővé teszi a kezelő számára a felfüggesztés beállításainak kezelését és testre szabását az optimális teljesítmény érdekében.

