Állattenyésztés

2,9 százalékkal csökkent a húságazat teljesítménye tavaly

MTI

A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a madárinfluenza gazdasági hatásainak - mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette, a területek teljesítménye vegyes képet mutatott, a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos bővülése eredményezett. A húságazat összesen 746 milliárd forint termelési értéket állított elő tavaly, ebből a készítménygyártás 179 milliárd forintot, a baromfihús-feldolgozás 281 milliárd forintot, a sertés- és marhahús feldolgozás 285 milliárd forintot tett ki.

Elmondta, a sertésállomány tavaly 1,2 százalékkal, 30 ezerrel csökkent és decemberben 2,87 millió volt. Az Európai Unióban (EU) 2 százalékos növekedés volt jellemző.

A kocalétszám is csökkent, több mint 4 százalékkal, az állomány nagysága 171,5 ezerre szűkült, az unióban 3 százalékos növekedés volt tapasztalható – tette hozzá. Közölte, tavaly 4,756 millió sertést vágtak le a húsipari cégek, ami 1,7 százalékos emelkedés egy év alatt, az unióban a vágásszám 260 millió körül alakult. Elmondta, 2014 óta, az élősertés és a félsertés áfájának csökkentését követően, a vágásszám 1 millióval, 27 százalékkal nőtt, miközben a sertések száma 4,5 százalékkal csökkent. Kitért arra is, hogy az élősertés ára Magyarországon tavaly ismét meghaladta az uniós átlagárat, és a magyar vágósertés átlagára közel 11 százalékkal volt magasabb, mint 2016-ban.

Hozzátette, éves átlagban a legjobban a sertéscomb (9 százalék), a készítmények közül pedig az olasz felvágott (8 százalék) fogyasztói ára emelkedett. A rövidkaraj fogyasztói ára 5,7 százalékkal, a szárazkolbász, gépsonka, párizsi ára kilogrammonként 4-5 százalék körüli mértékben nőtt.

Megjegyezte, hogy a magyar húsiparnak a nemzetközi versenytársak nagy többségénél drágább alapanyagból kell dolgoznia, a húságazat pedig képtelen az alapanyag és a munkabérek növekedéséből fakadó önköltség-növekedés teljes mértékű beépítésére a fogyasztói árakba.

Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára elmondta, az idén is mindent megtesznek az élelmiszerbiztonság védelme érdekében, így a Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) a húsvéti időszakban is fokozottan ellenőrzi a húsokat és húskészítményeket.

Az MTI kérdésére az országos főállatorvos kifejtette, hogy a szakemberek főként a nyomonkövetésre, a jelölési szabályok betartására és az általános higiéniai feltételekre figyelnek majd. Idén is elsősorban a hagyományos termékeket – például a sonkákat és a tojást – ellenőrzik, valamint megvizsgálják az állatszállítások körülményeit is – mondta Bognár Lajos.

Szűcs István, a Debreceni Egyetem tanszékvezető egyetemi docense megjegyezte, mintegy 6-6,3 ezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti időszakban, amelynek értéke meghaladja a 7 milliárd forintot. Az évi sonkafogyasztás 25-30 százaléka ehhez az ünnephez kötődik, szalámiból és sonkaféléből fejenként mintegy 0,7 kilogrammot fogyaszt a magyar lakosság.

A szakértő felhívta a vásárlók figyelmét arra, hogy a különféle húsokat és hústermékeket az emberek általában bizalmi alapon veszik meg, ezért főként azoktól az eladóktól vásároljanak, akiket már korábbról ismernek és árujuk minőségével elégedettek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

Egy hét után kibontották a kukoricasilót, és ezzel magukra szabadították a bajt

2026. szeptember 29. 09:10

A vészes takarmányhiány miatt sokan már egy hét után kibontották a silófalat, ám ezzel alighanem nagyobb kárt okoztak, mint amennyi előnyt szereztek.

Fokhagyma tőgygyulladás ellen? Fontos különbségre figyelmeztetnek a vizsgálatok

2026. szeptember 24. 07:10

Terjed a fokhagymabolusz használata tőgygyulladás ellen, miközben hatásossága nem igazolt, nagyobb adagban pedig kockázatot jelenthet.

Újra szállíthat hazánk Szerbiába friss sertéshúst

2019. október 5. 10:47

A gazdasági kár mérséklése érdekében a magyar országos főállatorvos haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a szerb főállatorvossal a regionalizációról.

A magyar sertéshús thaiföldi exportjáról tárgyaltak

2019. augusztus 23. 07:07

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM az MTI-vel.

Chilis bab ropogós tortilla chipsszel

2019. szeptember 14. 04:38

Ahány konyha annyiféle chilis bab létezik, van aki kaliforniai paprikával, van aki fahéjjal, van aki kukoricával  készíti, ki a sertéshúsra, ki a marhahúsra esküszik, nem is beszélve a hozzáadott paradicsom kérdéséről.

NAK: előtérbe kell helyezni a magyar sertéshúst

2020. szeptember 19. 08:39

A magyar piac egyensúlya megőrzésének lehetséges lépéseit vitatták meg sertéságazati szereplők a NAK által szervezett csütörtöki eseményen.