Előfordult már Önnel, hogy egy piacon vagy falusi vásárban olyan zöldségnevet hallott, amelyről fogalma sem volt, mit takar?
Pedig könnyen lehet, hogy a jól ismert babról, kukoricáról vagy burgonyáról beszéltek. A magyar nyelvjárásokban ma is élnek olyan növénynevek, amelyek egykor természetesek voltak, mára azonban sok helyen kikoptak a mindennapi szóhasználatból. Mégis érdemes ismerni őket, hiszen a vidéki gazdálkodás és a Kárpát-medence agrárkultúrájának fontos örökségét őrzik.
Ugyanaz a növény, mégis más néven kerül a kosárba
A köznyelv ma már többnyire egységesen nevezi meg a zöldségféléket, de ez korántsem volt mindig így. A falusi közösségek hosszú időn át elszigeteltebben éltek, ezért természetes módon alakultak ki saját kifejezéseik. Egy-egy szó nemcsak a helyi nyelvhasználatot tükrözte, hanem azt is, milyen kulturális vagy kereskedelmi hatások érték az adott vidéket.
Ennek köszönhető, hogy ugyanazt a növényt akár három-négy különböző néven is emlegethetik a Kárpát-medencében.
A paszuly nem külön növény
Ha valaki Erdélyben vagy az ország északkeleti részén paszulyt kínál, nem valamilyen különleges hüvelyesről beszél. A szó egyszerűen a bab tájnyelvi megfelelője, amely ma is természetes része a helyi szóhasználatnak. Több vidéken a fuszulyka elnevezés is ismert, különösen a szárazbabos ételek kapcsán.
Ezek a kifejezések évszázadok óta jelen vannak a magyar nyelvben, eredetük szláv nyelvekhez vezethető vissza, de a magyar nyelvjárások szerves részévé váltak.
Miért lett a kukoricából tengeri?
A mai fiatalok közül sokan már nem is hallották ezt a szót, pedig a Dunántúl és az Alföld egyes részein még mindig előfordul. A kukoricát azért kezdték tengerinek nevezni, mert a növény a tengeren túlról érkezett Európába a 16. században. Az elnevezés eredetileg nem a termőhelyére, hanem a származására utalt.
Hasonló történetet őriz számos más növénynév is: a szavak gyakran többet mesélnek a termesztett kultúrák múltjáról, mint elsőre gondolnánk.
A vereshagyma sem tévedés
Sokan javítják ki automatikusan azt, aki vereshagymát mond, pedig ez a forma nyelvileg teljesen helyes. A „veres” a vörös régebbi alakja, amely ma is számos földrajzi névben fennmaradt. A vöröshagyma köznyelvi elnevezése mellett a vereshagyma több tájegységen továbbra is élő szó.
Ugyanez figyelhető meg a burgonya esetében is. Míg a boltok polcain szinte kizárólag burgonyát találunk, a hétköznapi beszédben sokan krumplit mondanak, Erdélyben pedig a pityóka a legelterjedtebb elnevezés. A nyugat-magyarországi nyelvjárásokban korábban a kolompér is gyakran előfordult.
A szavak mögött a mezőgazdaság története húzódik meg
A tájnyelvi növénynevek fennmaradása jól mutatja, milyen sokféle hatás érte a magyar mezőgazdaságot. Egyes elnevezések szomszéd népek nyelvéből kerültek át, mások egy-egy történelmi korszak emlékét őrzik, vagy éppen arra utalnak, honnan érkezett az adott kultúrnövény.
A nyelvészek és a néprajzkutatók számára ezek a kifejezések nem csupán szavak, hanem fontos történeti források is. Segítségükkel nyomon követhető, hogyan terjedtek el a különböző növények, és milyen kapcsolatban álltak egymással a Kárpát-medence gazdálkodó közösségei.
Képek: Pixabay
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
